Kormányos Gyöngyi igazgató elmondta, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet határon átnyúló együttműködés keretében vesz részt a Szerbia–Románia IPA-programban, melynek partnerintézménye a resicabányai Bánsági Hegyvidéki Múzeum. A mintegy másfél éves időtartamú projektum célja a Vajdaság bánáti térségében található szellemi kulturális örökség feltérképezése és dokumentálása. A kutatás fókuszában elsősorban a tájházak, helytörténeti és néprajzi gyűjtemények állnak, különös tekintettel a szórványban élő közösségek értékeire. A kezdeményezés kiemelt feladata, hogy ne csupán a tömbben élő magyarság kulturális örökségét rögzítse.

– A terepmunka során a szakemberek három településen, Hertelendyfalván, Erzsébetlakon és Kisoroszon jártak. Kiemelt figyelmet kaptak a kisebb települések tájházai, melyek nemcsak tárgyi emlékeket őriznek, hiszen a rendszeres kulturális programokkal és eseményekkel a helyi közösségi élet fontos helyszínei is. A leltározás és a terepi felmérés során feltárt tárgyi örökséget részletesen dokumentálták, fotókkal rögzítették. A képi anyag jelenleg feldolgozás alatt áll, és metaadatokkal ellátva egy közös, vajdasági–román adatbázisba kerül. A határon átnyúló jellegből adódóan az eredeti tárgyak mozgatása korlátozott, ezért a közönség főként pannók és roll-up installációk formájában ismerheti meg a néprajzi és helytörténeti emlékeket.

A megnyitón dr. Magina Livia, a resicabányai Bánsági Hegyvidéki Múzeum (Muzeul Banatului Montan) igazgatója román nyelven szólt a településről és az intézményről. A múzeum etnográfiai részlege a dél-bánsági régió gazdag népi kultúráját mutatja be, kiemelve a hegyvidéki román, valamint a betelepült német, magyar és egyéb nemzetiségek hagyományait. A gyűjtemény népművészeti tárgyakat, használati eszközöket és viseleteket tartalmaz. A zentai tárlat pannói három területről – kerámiák, háztartási eszközök és szerszámok, népviselet – mutatnak fotókat.

Az összeállítás különlegességei a hertelendyfalvi székely varrottasok, melyekről ízes tájszólásban Varga Erzsébet, a Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület Guzsalyos asszonycsoportjának vezetője mesélt. Kiemelte, az őseik Bukovinából érkeztek az Al-Duna vidékére. Amikor 1883-ban az andrásfalvi székelyek letelepedtek Hertelendyfalván, magukkal hozták a népviseletüket, a hímzéseiket, a festékes szőtteseket, a népmesemondás és az éneklés hagyományát – mindazt a gazdag kulturális örökséget, amely ma is meghatározza a közösségüket. Büszkék arra, hogy a bukovinai székely varrottas hagyománya mindmáig él, és fontosnak tartják a megőrzését és a továbbadását.

– Voltak, akik már 1906-ban felfigyeltek arra, hogy ez az örökség veszélybe kerülhet. Ifjú Tomka Károly, a telepítő lelkész fia és a felesége elkezdték tudatosan gyűjteni és megőrizni a mintákat, valamint a népviselet elemeit, felismerve, hogy a különböző kultúrák együttélése hatással lesz ennek a kincsnek a megtartására. Az 1950-es években Kocsis Antalné Márta tiszteletes asszony ezt a munkát tovább folytatta, kézzel rajzolta át a mintákat, és harminchat különböző motívumot mentett meg az utókor számára. Ezekből mintagyűjtemény is készült, mely a mai napig alapját képezi a hímzéseknek. A gyűjtést Kemény Lajosné Mária vitte tovább, aki nemcsak dokumentálta, hanem újra is élesztette a hagyományt. A falu asszonyait közös munkára hívta, és a helyi művelődési házban akár ötvenen is együtt hímeztek. Ez a közösségi alkotás ma már nem igazán jellemző, de emléke példát mutat – hallottuk az ismertetőben. Varga Erzsébet hozzátette, a hertelendyfalvi székely varrottas mára a Vajdasági Magyar Értéktár részévé vált. Mint megtudtuk, az eredeti színvilágra szigorú szabályok vonatkoznak: a piros, a kék és a fekete külön-külön használható, a piros és a kék, valamint a piros és a fekete párban is, de nem kombinálható a kék a feketével, illetve mindhárom alkalmazása egy darabon nem jellemző.

– Ez az örökség nem csupán múlt, hanem élő hagyomány. A hertelendyfalvi székely varrottas ma is összeköti a közösséget, és emlékeztet arra, honnan jöttünk, és mit érdemes továbbvinnünk a jövőbe.

A kiállítást személyes hangú visszaemlékezéssel dr. Silling Léda, a Szabadkai Községközi Műemlékvédő Intézet szakmunkatársa nyitotta meg. Az elmúlt időszakban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet képviseletében az Erzsébetlaki és a Hertelendyfalvi Tájház felmérésében és leltározásában vett részt.

– Ez a tevékenység számomra messze túlmutatott egy szakmai feladaton: egyfajta személyes utazássá vált, mely során nemcsak tárgyakat, hanem sorsokat, történeteket és közösségi emlékezetet is megismerhettem. Erzsébetlakon például a feliratos törölköző nem csupán használati eszköz, hanem egy többnemzetiségű közösség lenyomata – apró, mégis beszédes jel arról, miként valósult meg a mindennapokban az együttélés. Különleges élmény volt Hertelendyfalva és az ott látott varrottasok, melyek magukban hordozzák az elindulás, az úton levés és a megérkezés történetét. A tárgyak között járva, a helyi tájnyelvet hallgatva és az ottani ízeket megismerve mindaz, ami addig csupán adatok és leírások formájában létezett, egyszerre élővé és átélhetővé vált. Szinte minden tájházban találkoztunk kisebb szakrális tárgyakkal is: szentek szobraival, falra helyezett képekkel. Ezek nemcsak az itt élők vallásosságáról tanúskodnak, hanem arról is, hogy identitásuk fontos részének tekintik hitük megőrzését és láthatóvá tételét.

A munka során egyre világosabbá vált, hogy amit végzünk, az egy tágabb szakmai gondolkodás része. A tájház nem pusztán berendezett tér, hanem tudatosan felépített közvetítés: kapcsolat a tárgyak, a történetek és a közösség között. Ebben az értelemben a leltározás, a dokumentálás vagy akár egy enteriőr újragondolása ugyanannak a folyamatnak a része, hogy a múlt ne csak megőrzött, hanem értelmezhető és továbbadható is legyen. Így válik igazán érthetővé, hogy a tájházak nem egyszerű kiállítóterek, hanem élő közgyűjtemények.

Az egyik legfontosabb eredmény, hogy a feltárt anyag nem marad zárt rendszerben. A digitalizálás révén egy olyan adatbázis jött létre, amely nemcsak a szakma és a tulajdonosok, hanem a szélesebb közönség számára is hozzáférhető. A digitális tér lehetővé teszi, hogy ezek a tárgyak kilépjenek fizikai helyük korlátai közül, és egy tágabb összefüggés részévé váljanak. Így a vajdasági magyar tájházak tárgyi öröksége nem elszigetelten, hanem a Kárpát-medence, sőt, az azon túli magyar közösségek örökségének egészében válik értelmezhetővé, ami egyúttal új perspektívát is nyit. A kiállítás képei és tárgyai arra biztatnak bennünket, hogy vegyük észre a mögöttük rejlő történeteket, mert amíg ezek elmesélhetők, addig valójában nincsenek elveszve.

A kiállítás az Interreg IPA Romania–Serbia program RORS00227 – Banat Heritage Portal pályázatában valósult meg. Zentán, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet oszlopcsarnokában látogatható április végéig, hétfőtől csütörtökig 7 és 15 óra, pénteken 7 és 14 óra között.