home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A szülőfalu kötelezi a benne élőket és az elszármazottakat
Kónya-Kovács Otília
2018.07.11.
LXXIII. évf. 27. szám
A szülőfalu kötelezi a benne élőket és az elszármazottakat

Húszéves a Tordaiak Klubja és újsága


Hajnal Jenő és Lázár György

Mintegy kétszázan gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Tordaiak Klubjának ünnepi közgyűlésén. Az egyesületet húsz éve azzal a céllal hozták létre, hogy számontartsanak mindenkit, akit a gyökerei a helységhez kötnek. Ugyancsak két évtizeddel ezelőtt hozták létre a Tordai Újságot, melynek eddig kilencven száma jelent meg. A kistérségi lap összekapcsolja a faluban maradottakat és az elszármazottakat.  

Az ünnepségre nemcsak azok tértek haza, akik valamelyik vajdasági településen találtak új otthonra, hiszen a vendégek között olyanok is voltak, akik Ausztráliában vagy Kanadában élnek, viszont fontosnak tartják a találkozást.  

A Művelődési Házban elsőként a tordaiak himnusza csendült fel. A dal sokak szemébe könnyet csalt. Az első néhány sora így hangzik: „Kis Tordába két úton kell bemenni, de szeretnék a rózsámmal beszélni, télen-nyáron virágos az ablaka, jaj, de sokat áztam, fáztam alatta…”  

A díszülés kezdetén Lázár Györgynek, a Tordaiak Klubja elnökének köszöntője hangzott el.

— Büszkén mondhatom, hogy Ázsián kívül minden kontinensen találtunk tordai elszármazottat, Vajdaság területén pedig 34 településen. Ma csaknem 800 bejegyzett klubtagunk van, ha ehhez hozzáadjuk az ő családjaikat is, akkor lélekben akár 1500-2000-rel vagyunk többen, mint akik itt élünk a faluban. A klubtagság és a helység lakosai között a rendszeres kapcsolatot a Tordai Újság segítségével valósítjuk meg. A lap fő célja, hogy kapocs legyen a településen élők és az elszármazottak között, tájékoztasson a helység életéről és történéseiről, a bel- és külföldön élő falubeliek tevékenységeiről, a rendszeres összejöveteleinkről, a hagyományainkról, a szokásainkról, valamint Torda nagy szülötteiről. Az újság nem akar politizálni, igazságot tenni vagy ítéletet mondani. Csak egyetlen dolgot akar: tájékoztatni. Tájékoztatni és lélekben összetartani, egy családdá formálni a falubelieket, azokat, akik még itthon maradtak, és azokat is, akik a nagyvilág más-más tájain találták fel magukat.

Lázár György ismertette, a klub tagsága milyen rendezvényeket szervezett, és azt sem rejtette véka alá, hogy fontos lenne a frissítés, a tagság bővítése, fiatalítása.

— Azokat, akik most, huszonöt-harmincöt évesen itt hagyták a települést, és a jobb megélhetés reményében külföldre költöztek, sajnos még nem érdekli a hovatartozás, a szülőföld, nem éreznek honvágyat, viszont biztos vagyok benne, hogy tizenöt-húsz év elteltével felébred bennük az anyanyelvük iránti szeretet és a megbecsülés, a hovatartozás jelentősége, a szülőföld varázsa, és ez már az előszobája annak, hogy ők is elkezdjenek úgy gondolkodni, viselkedni és cselekedni, mint azt napjainkban mi, az itt levő idősebb generáció, a Tordaiak Klubjának tagsága tesszük.

Mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke a szülőföld fontosságát hangsúlyozta beszédében.

— A Tordaiak Klubjának vezetősége és tagsága kezdettől fogva óriási jelentőséget tulajdonított annak, hogy a tordaiak számára az a hely, ahol születtek, környezetük, ahol gyermekkorukat élték, szellemi, emberi és tárgyi hagyományuk egy életre szóló élmény maradjon, még akkor is, ha felnőttként igen messzire rugaszkodnak el szülőfalujuktól. A klubéletük áldásos munkájával — közös szórakozással, művelődéssel, közösségépítéssel — mindig azt szerették volna tudatosítani, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, hogy a hely, a szülőfalu nemcsak meghatározza az innen elszármazottat, hanem kötelezi is. Az ember a megszületése pillanatában sem pusztán emberi lény, jóval több annál: hatalmas szellemi örökségbe és élő nyelvi, emberi közösségbe kerül bele, ami egyúttal elrendelés kérdése is számára, amikor olyan sorsalakító kérdések izgatják, hogy mi végre vagyunk a világon. Bízom benne, hogy mindazok munkájában és életében, akikért létrejött a Tordaiak Klubja, valamint a Tordai Újság, a személyes és a közösségi sors nagyon sok szálon forr össze, és ha el is mentek a nagyvilágba, melegéből a hazulról vitt pogácsa semmit sem veszített. A Bánság tündökletesen gazdag szellemi varázsa, a végtelen táj és a szülőföld meghatározó jelet ró a tordai emberbe, ahogyan a szülőföld képe meghatározó pontja volt és marad — a megfakult fényképek tanúsága szerint — a mindannyiunk által oly sokszor, oly nagy szeretettel, megbecsüléssel, tisztelettel megidézett, példaképül állított szép-, déd- és nagyszüleink arcán is, akik szüleinkben és így bennünk is egyfajta lenyomattá, életükkel pedig morális és bölcseleti mértékké magasodtak, hogy aztán fiataljaink példaképévé váljanak.

Hajnal Jenő az üdvözlőbeszéde végén átadta a Magyar Nemzeti Tanács emléklapját a jubiláló Tordaiak Klubjának, illetve a Tordai Újságnak, megköszönve ezáltal „a közösségerősítő és -építő fáradozást, az áldozatos és példás munkát, amelynek hála immár két évtizede hit és remény, bizakodás és tettrekészség segíti a tordai és a Tordáról elszármazott szorgos és büszke magyarságot — általuk pedig a vajdasági és az egyetemes magyarságot: nemzetünket”.

Az egybegyűlteket Dobai János, a falu vezetője is köszöntötte, aki bizakodóan fejtette ki, hogy a tordaiak között sokan lesznek, akik visszatérnek majd szülőfalujukba. Mint fogalmazott, akik itt maradtak, a gyökereket erősítik azok érdekében is, akik majd egyszer úgy döntenek, hazajönnek. Nem könnyű a dolguk azoknak, akik nap mint nap küzdenek azért, hogy a település még sokáig megmaradjon, viszont szívvel-lélekkel dolgoznak, hogy mindenki jól érezze ott magát.

Az alkalmi művelődési műsor keretében felléptek a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagjai, majd átadták a köszönőokleveleket mindazoknak, akik húsz éven át támogatták a Tordaiak Klubját.


Tóth Lívia felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..