Vannak nők, akik könnyen, kevesebb vagy elviselhetőbb fájdalommal szülnek, és vannak akik nehezebben, hosszabban vajúdnak. Bizonyos édesanyák képesek figyelni a testükre és a babájukra, mások képtelenek. Vajon miért?

Michel Odent (francia szülészorvos, a 60-as években elsőnek vezette be a vízben szülés és az otthonias szülőszobák gyakorlatát; kórházi pályafutása után otthonszüléseket kísért) szerint a szülés legjobban akkor halad, ha háborítatlan: csöndes, jól védett szobában zajlik, nem tör az anyára idegen ember vagy esemény, és kellő biztonságban érzi magát, szabad. Háborítatlan körülményeket, biztonságot teremteni mindenhol lehet, és megfelelő támogatást is lehet szerezni. Ez a legfőbb kulcsa a szülésnek.

A szülés egy természetes és spontán folyamat. Nem az agyunk gondolkodó része (neokortex) irányítja dominánsan, hanem a hipotalamusz, amely a hormonok együttműködését vezérli. A gyermek világrahozatala akkor megy a legsimábban, ha az anyánál megszűnik a tudatosság, vagyis a neokortex irányítása, és felhagy az elvárásoknak megfelelő viselkedéssel. A legideálisabb tehát az ösztönökre hagyatkozó vajúdás. Mi történik ilyenkor? Az anyánál megszűnik, vagy meg sem jelenik a félelem, elkezdi figyelni a teste és babája jelzéseit, képes lesz a „belső hangokra” koncentrálni. A hormonok csodás és logikus táncba kezdenek: a hipotalamusz oxitocint termel, amely kiváltja a méhösszehúzódásokat. A fájdalommal egy időben megjelenik a szervezetben az endorfin, ám ahhoz, hogy ez a hormon szabadon, akadálymentesen áramolhasson, biztonságra, melegre, nyugalomra és sötétségre, vagy legalábbis minél gyengébb megvilágításra van szükség. Az erős fény, vagy bármi, ami elszomorítja, felizgatja (megemeli adrenalin szintet) a kismamát, leállíthatja a vajúdást, épp mint az állatoknál: ha veszélyt érzékelnek, azonnal képesek blokkolni a megindult folyamatot és továbbállnak, biztonságosabb helyet keresve.

Medikális szülésnél a nők sokszor rá vannak kényszerítve az együttműködésre, ennek köszönhetően a neokortex tevékenysége válik dominánssá: a testük így nem tud rálelni a saját, ösztönös ritmusára.

A szülés a tudat, a lélek és a test összefüggésében működik: a vajúdásban nem csak a nő izmai, teste vesz részt, hanem a lelke, pszichéje is. Sok minden előidézhet bizalmatlanságot egy nőben, főleg a vajúdás alatt. Számos tényező növelheti a szorongást és a félelmet, amely könnyen gátolhatja a szülés menetét vagy akár le is állíthatja azt. A szülés akkor lesz „sikeres”, ha minél természetesebb környezetben zajlik le, ahol a kismama biztonságban érzi magát. Egy természetes szülés csodálatos, ösztönös esemény, nem pedig egy veszélyes folyamat, amely néha biztonságos. A nőknek ma is szükségük van erre tudásra. Ahhoz, hogy ennek birtokába juthassanak, tájékozódni, olvasni kell, ám a legfontosabb az önmagukba vetett hit!

Magára a folyamatra az együtt érző tisztelet kiemelkedően jó hatással van: ezt elsősorban olyan emberek képesek megadni, akik nem vezetni, irányítani akarják a szülést, hanem támogatják, kísérik azt, és hagyják, hogy az anya azt tegye, amit az ösztönei diktálnak.

Azoknál a nőknél, akiknek megadatik a háborítatlan szülés, szembetűnőek a különbségek azokhoz képest, akik akadályoztatva vannak ebben: a nyugodt környezetben szülő asszonyok vajúdása általában rövidebb ideig tart, kisebb a fájdalom, ritkábban van szükség vágásra, ellenőrizhető marad a vérzés, könnyebben megy a szoptatás, kevesebb komplikáció adódik, ha azonban mégis felmerül, akkor hamar megoldódik.

Számít, hogyan szülünk! Az, amit a babáink átélnek, formálja őket. Amit egy nő átél, mikor világra hoz egy kis embert, megváltoztatja őt. A gyengéd, természetes szülés felszabadít valamit legbensőbb, ősi énünkből, megkönnyíti az anyaságot, megerősíti a családokat.