A szőlő és a bor ünnepe
Tóth Tibor
2022.09.16.
LXXVII. évf. 37. szám
A szőlő és a bor ünnepe

A kerek számok jegyében telt a hétvége Bácsfeketehegyen, 50. alkalommal rendezték meg ugyanis a Szüreti Napokat, 20. alkalommal adtak otthont a Szőlész- és Borásztalálkozónak, valamint megtartották a XI. Kun Hagyományőrző Találkozót is. A négynapos programot birkapörköltfőző verseny, íjászbemutató és művelődési műsor színesítette, de testvértelepülési szerződést is aláírtak.

Az ünnepségsorozat már csütörtök este megkezdődött, amikor a szenttamási származású, de Bácsfeketehegyen élő Kiss Natália képzőművész munkáiból nyílt kiállítás a Bányai János Emlékházban. Másnap, a négy nap legünnepélyesebb eseményeként, aláírták Bácsfeketehegy és a Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekvő Kunhegyes közötti testvértelepülési szerződést, melyet Bojtos Béla, Bácsfeketehegy Helyi Közössége tanácselnöke és Szabó András, Kunhegyes Város polgármestere látott el kézjegyével.

1785-ben 210 kunhegyesi református magyar család telepedett le a feketicsi pusztára. Az új helyet, Feketehegyet Köröskényi Mihály kamarai mérnök mérte fel, kijelölte a falu, az utcák, a templom, a parókia, az iskola, a községháza, a jegyző háza, az uradalmi mészárszék helyét, a szőlőskerteket, a legelőket, a szántóföldeket. Ezután a polgárok lakóhelyüket saját maguk építették fel. Megszervezték az egyházi oktatást, és elkezdték építeni a templomot, mely a mai református templom helyén volt.


A testvértelepülési szerződés ünnepélyes aláírása

A két település, Bácsfeketehegy és Kunhegyes között már régóta testvéri viszony áll fenn, a testvértelepülési szerződést a kapcsolat megőrzésének és megerősítésének érdekében írták alá.

— Tudjuk, hogy sok-sok éve testvérek vagyunk, és kitűnő kapcsolatot tartunk fenn egymással. Különböző pályázatok alkalmával előnyös, ha a dokumentumon fel van tüntetve, hogy testvértelepülési szerződést kötöttünk egymással, legyen szó a művelődés, a sport vagy az egyház területén megvalósuló együttműködésről. Az okirattal lehetőségeink bővülnek, együttműködésünk pedig még magasabb szintre lép — hangsúlyozta köszöntőjében Bojtos Béla.

Szabó András, Kunhegyes Város polgármestere szintén a két település között fennálló testvéri viszonyt emelte ki, külön rámutatva, hogy polgármesteri munkájának eddigi tizenhat éve alatt mindig szeretettel látogatott Bácsfeketehegyre, ahol ugyancsak testvéri szeretet fogadta. Az aláírás pillanatai után az érdeklődők szüreti képkiállítást tekinthettek meg, melyet mgr. Sárközi Ottília gyűjtéséből válogattak. A fekete-fehér, a hagyományos szüretet megörökítő fotók közül a legrégebbi 1908-ból származik. A péntek este színvonalas művelődési műsorral zárult, melyen Sárközi István, a kishegyesi képviselő-testület elnöke ünnepi beszédében elmondta, a helyiek ragaszkodnak településükhöz, és a mezőgazdaságban tapasztalható változások ellenére sem engedik elveszni a szüreti napok közösségformáló hagyományát. A köszöntő után a Sziporka, a Mákvirág, az Aprócskák, a Csuporka és a Kónya néptáncegyüttesek, a Kis Pacsirták, a Nagy Pacsirták és a Napvirágok népiének-szakosztályok, a Feketicsi Betyárok tamburazenekar, valamint Hajvert Ákos Radnóti-díjas versmondó és a Szakál Nikolett — Szakács Tamás-néptáncosduó lépett közönség elé.


A borutcában több mint 20 borász kínálta az ízletes nedűt

A szombati nap a néptáncosok és a népzenészek felvonulásával kezdődött, akik a művelődési otthon elől indultak, majd a piactéren, a Lódi pincészetben, a kerekes kútnál, Koncz Dezső családi gazdaságában és a nyári színpadon mutatták be előadásukat. Amíg a néptáncosok a falu utcáit járták, addig a nyári színpad előtti téren 18 csapat részvételével megkezdődött a birkapörköltfőző verseny, a Bácsér Szabad Íjászegyesület szervezésében pedig íjász- és kun játékokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Kóstoljuk meg a Kárpát-medence palackba zárt kincseit! elnevezéssel első alkalommal borutca nyílt, melyen több mint 20 felvidéki, erdélyi, partiumi, magyarországi, drávaszögi, muravidéki és vajdasági borász kínálta a finom nedűt. Lengyel Csaba a Bihar-megyei Székelyhídról érkezett Bácsfeketehegyre. Kínálatában négy fehér- és egy vörös-, száraz, gyümölcsös, aromás bor szerepelt.

— Tizenöt éve foglalkozunk borászattal, gazdag múltra visszatekintő borvidékről származunk. A szárazság ellenére nagyon szépen termett a szőlő, kiváló borok várhatóak, talán 2019-ben volt legutóbb ilyen jó minőségű évjárat — mondta a borász.


Látványos néptáncelőadás a piactéren

A Szlovákiai Magyar Borászok Polgári Társulását a párkányi Pereszlényi Csaba ügyvezető képviselte, aki négy felvidéki borászat termékeit mutatta be a borutcában.

— Felvidék kiváló borvidékkel büszkélkedhet, főleg a déli részeket illetően. Nagyon jók a vörösboraink is, de kiegyenlített savakkal bíró fehérborokat is elő tudunk állítani. Izgalmas borvidék a miénk, hiszen talajunk egyes helyeken vulkanikus, máshol pedig a gazdák löszös, homokos, síkságon fekvő szőlővidéken termelnek. Az aszály nálunk is alaposan rányomta bélyegét a termésre. Az utóbbi hetek csapadéka valamelyest enyhített a helyzeten, viszont a vékony héjú szőlőknek inkább ártott, mint használt az eső — számolt be Pereszlényi Csaba.

A borutca ötlete a Bácsfeketehegyi Gazdakör berkeiből származik, melynek elnöke, Fekete Andor kifejtette, a bácsfeketehegyi emberek életében mindig fontos szerepet töltött be a szőlő és a bor szeretete, aminek ékes bizonyítéka az 50. alkalommal megszervezett Szüreti Napok.

— Mint minden növényi kultúrát, a szőlőt is megviselte az aszály, illetve a magas hőmérséklet, így kevesebb termésre számíthatunk. A szüret már folyik, a szőlő szép és egészséges, tehát a minőségre nem lehet panaszunk, a mennyiségre azonban igen, mivel mintegy 50%-os terméssel számolhatunk az idén — hallottuk Fekete Andortól.

A délután folyamán a Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége és a Bácsfeketehegyi Gazdakör szervezésében Szőlész- és Borásztalálkozót tartottak, melyen a termelők megismerkedtek a Magyarország Agrárminisztériuma által indított Schams Ferenc Terv programjával is. A szombati nap a Baraparty együttes koncertjével fejeződött be, vasárnap pedig a testvértelepülések labdarúgótornájával és a református templomban ünnepi istentisztelettel ért véget a jubileumi rendezvénysorozat.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..