home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A színjátszás megszállottjai
Bíró Tímea
2023.05.05.
LXXVIII. évf. 18. szám
A színjátszás megszállottjai

A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXVII. Találkozójának Topolya adott otthont. Vajdaság több mint 10 településéről 12 társulat mutatta be a produkcióját. A zsűrit az idei évben Crnkovity Gabriella, az Újvidéki Színház színművésznője, Góli Kornélia dramaturg, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára és Pálfi Ervin színművész, az újvidéki Művészeti Akadémia tanársegédje alkotta.

Azon dolgoznak, hogy még jobbak legyenek

A bírálóbizottság Pataki László-díjjal tüntette ki a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Sturcz József Színjátszó Csoportját a hagyományos keretek között megvalósított előadásáért, Szántó Armand — Szécsén Mihály Paprikáscsirke című darabjáért. Az előadást Molnár József rendezte, aki lapunknak elmondta, elsősorban mindig a közönségnek, azon belül is a kupuszinaiaknak készülnek egy-egy színdarabbal.


A Sturcz József Színjátszó Csoport

— Általában nagy csapattal, húsz-huszonöt fővel szoktunk próbálni, viszont a tagjaink között vannak középiskolások és egyetemisták is, emiatt a tavalyi évben sok fellépést le kellett mondanunk, mert nem tudtunk összejönni. A Paprikáscsirke nyolcszereplős darab, és ez nagymértékben megkönnyítette a próbafolyamat megszervezését, lebonyolítását. Olyan szempontból pedig szerencsések vagyunk, hogy a csapatot fiatalok és idősek egyaránt alkotják, és a vegyes korosztály megkönnyíti a darabválasztást. Egy zenés bohózatról van szó, ami a mi esetünkben nem meglepő, mindig zenés előadásokat viszünk színre ugyanis. Emiatt valószínűleg már be is skatulyáztak bennünket, de ez nem baj. Az egyik zsűrizés alkalmával Táborosi Margaréta megjegyezte, mi vagyunk a vajdasági operettszínház. Nagyon sokat köszönhetünk annak, hogy van egy zenei rendezőnk Dienes László személyében, aki rendkívül odaadó munkát végez Koleszár Nándorral együtt. Részben miattuk is ragaszkodom minden évben a zenés darabhoz. A zsűri ki is emelte, fals hangot nem is hallottak az előadásban, annyira jól énekelnek a szereplők. Külön öröm volt úgy próbálni, hogy a szereplők is lelkesedtek a darabért, a szövegolvasás során gyakran felkacagtunk, és később a közönséget is sikerült megnevettetni. Végigtapsolták az előadást, valóságos ünnep volt a bemutató — mesélte Molnár József.

A zsűri nemcsak az előadást díjazta, hanem minden szereplő kiemelkedő volt valamelyik kategóriában. A kupuszinai színjátszó csoport eddig hét alkalommal tért haza a legjobb előadás díjával, és kilencszer nyerte el a közönség díját.

— Annak ellenére, hogy rendszeres résztvevői vagyunk a találkozónak, minden évben lámpalázzal indulunk el otthonról, hiszen szeretnénk pozitív kritikát kapni. Véleményem szerint ha nincs lámpaláz, akkor nem is jut annyira érvényre a játék. Szükség van a lámpalázra, hiszen ad egy löketet ahhoz, hogy jól játsszanak. Úgy érzem, hogy jómagam és a társulat tagjai is megszállottjai vagyunk a színjátszásnak, és mindannyiunknak rettenetesen hiányozna, ha nem művelhetnénk tovább. Számunkra kiemelten fontos, hogy megőrizzük a magyarságunkat, és igyekszünk ezt a színpadon is közvetíteni. 1968 óta a színpadon vagyok, 1989 óta rendezek, és azóta minden évben megrendeztem egy előadást. Az elért szép eredmények motiválják az embert, és arra biztatják, hogy ne hagyja abba. Folyton azon dolgozunk, hogy még jobbak legyünk.

Az előadást a közeljövőben a doroszlói, a zombori, a bezdáni és a kopácsi közönség láthatja.


A József Attila Színtársulat

Az elgondolkodtató előadásokra is szükség van

A zsűri 2023-ban a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulatának ítélte oda a Bambach Róbert-díjat Đorđe Lebović Az ezredik éjszaka című művének színpadra állításáért. Az előadást Király Sándor rendezte, aki elmondta, minden évben arra törekszik, hogy valami újat tudjon mutatni a közönségnek.

— A darabválasztás során fontos szempontunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet valamilyen társadalmi gondra, mint például a szegénység, alkoholizmus, rossz családi viszonyok. Korábban nem dolgoztunk vajdasági szerző szövegével, ezért ennek most már itt volt az ideje. A darab egy mai tündérmese, mely két jóbarát történetét mondja el, akik minden pénteken lekésik a buszt, és gyalog mennek haza, útközben pedig a mai világ problémáiról beszélgetnek, és a megoldáson gondolkodnak. Nem cselekményben gazdag előadásról van szó, inkább elgondolkodtató, de úgy vélem, erre is szükség van. Meglepődtünk, hogy ilyen szép elismerésben részesültünk, mert mindig attól félünk, hogy nem vagyunk elég jók. Az is nagyon jólesett, hogy a nagykikindai bemutató után a nézők feljöttek a színpadra, hogy beszélgessünk az előadásról, és később is több üzenetet kaptam, hogy gondolkodtak rajta, eszükbe jutott valami a látottak kapcsán, tehát van utóélete a színdarabnak — fejtette ki a rendező, és azzal is eldicsekedett, hogy a nagykikindai társulat az egyetlen, mely mind a huszonhét találkozón részt vett. — Ettől függetlenül minden évben nagyon izgulunk a szemle előtt, hogy miként sikerül a fellépésünk, és milyen kritikát kapunk. Tetszik, hogy a zsűri mindig mond olyat, amit a jövőben fel tudok használni — mesélte lapunknak Király Sándor, aki úgy gondolja, jó helyzetben van a nagykikindai magyar színjátszás. — Sajnos megfogyatkozott a társulat, de van négy-öt ember, az úgynevezett kemény mag, akire mindig számíthatok. Igyekszünk a fiatalokat bevonzani, hogy legyen utánpótlás. Úgy gondolom, hogy nálunk a színházszeretet az, ami mindennél erősebb, és azt látom, hogy aki egyszer belekóstol a színházcsinálásba, az nem tud elszakadni tőle.

Több helyszínen is látható lesz majd a nagykikindaiak előadása, folyik az egyeztetés a muzslyaiakkal, a padéiakkal, a tóbaiakkal, és a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházba is elviszik.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..