Hősünk színinövendékként sodródott bele az első világháborúba, és a szicíliai fogolytáborban aratta első sikereit. Néha egy estén játszott az Andrássy úti kabaréban, a Király Színházban és az Unió nevű teátrumlánc minden épületében. Talán ez a műfaji sokoldalúság bizonyította tehetségét a kollégái és önmaga számára is. Ez adott neki hitet, hogy meg tud kapaszkodni a pályán, mivel ő sosem akart bukdácsolni.
Nem hiúság mozgatta, hanem valamiféle csibészség munkált benne, hogy megmutassa: ha csak három mondata van is, vegyék észre, hogy azt Makláry Zoltán mondta.
Bőven akadnak színészek, akik több főszerepet játszottak, mint a huncut mosolyú Makláry Zoltán, de aligha van olyan, aki nála több filmben tűnt fel. A kis szerepek óriásaként halhatatlanná vált színművész több mint százhatvan alkotáshoz adta a nevét. Mire megjelent a hangosfilm, ő már rutinosnak számított a felvevőgép előtt.
A millennium évében, 1896-ban született, és már tizennyolc évesen koptatta a világot jelentő deszkákat. Karrierjét azonban kettétörte az első világégés, besorozták ugyanis, és 1915-ben Olaszországban hadifogságba esett. Négy esztendő múltán térhetett vissza Magyarországra. Budapesten folytatta tanulmányait Rákosi Szidi színitanodájában, ahol a maláriával és a reumával küzdő fiatalember nem tartozott a szorgalmas növendékek közé. Saját elmondása szerint rossz diák volt, mivel világéletében megpróbálta magát kihúzni minden nehéz feladat alól.
Sosem tanult meg semmit, és egy verset sem mondott fel soha. Ennek ellenére az iskolapadból kikerülve Thalia szentélyében találta magát. 1923-ban pedig az Egri csillagok néma változatával a mozi világában is letette névjegyét. Nagy művészekkel dolgozott együtt, olyanokkal, mint Törzs Jenő. Akinek a direktorok hiába ajánlottak népszerű színészeket partnernek, ő folyamatosan azt hajtogatta, hogy: „Ki van zárva kérem, mert ezt a szerepet kizárólag Zoltán játszhatja! Én magam vállalok érte felelősséget!” Na de az ifjú Makláry sokat köszönhetett Csortos Gyulának is, hiszen első lépéseit is ő egyengette.
1931-ben hatalmas szenzáció volt az első magyar hangosfilm megjelenése. Noha a Kék bálvány nem aratott sikert, a második próbálkozás, a Hyppolit, a lakáj közönségkedvencnek bizonyult. Makláry mindkét műben aktív szerepet vállalt. A Makláry-életmű innentől kezdve, némi túlzással, megegyezik a teljes magyar mozgóképes terméssel. A következő tizenhárom évben rekordmennyiségű alkotásban tűnt fel, hiszen 1944-ig száztizenhét film stáblistáján volt olvasható a neve. Kis szerepeket játszott ugyan, de nagy munkabírású ember volt. Ezeknek a remekeknek a legnagyobb része sajnos nem az ő nevével forrt össze, hiszen Jávor Pál, Páger Antal, Karády Katalin és Kabos Gyula mellett ő rendszerint csak a második sorban kapott helyet. Ennek ellenére a direktorok nagy becsben tartották, hiszen a másodpercre kiszámított gyártási tervet csak vérbeli profikkal lehetett betartani, akik elsőre tökéletesen alakítják a szerepet.
Makláry Zoltán egész életében színész akart lenni. Sem a rendezői, sem az igazgatói, sem a tanári pálya nem érdekelte. Egy olyan ember szeretett volna lenni, aki a lehető legjobban végzi a munkáját, és vállalja is érte a felelősséget. Amikor apjának bejelentette a tervét, ő csak annyit mondott, hogy jól gondolja át a döntését, mert a színész nem ember. Makláry Zoltán egész életművével az apja mondatára szeretett volna rácáfolni, és véleményem szerint ez sikerült is neki.
