home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A szeretet nevében
Perisity Irma
2018.11.14.
LXXIII. évf. 44. szám
A szeretet nevében

A csonka családokban, ahol elsősorban válás miatt nőnek fel a gyerekek apa vagy anya nélkül, talán senki sem gondol igazából arra, hogy mit érez a gyerek, milyen sebeket ejt rajta, hogy hiányzik valamelyik szülője.

Erről beszél a középkorú asszony, aki hároméves volt szülei válásakor. Anyja mellett nőtt fel, aki betegesen imádta, de vajon elég volt ez neki?

— Legszívesebben úgy kezdeném az életem történetét, hogy apa nélkül nőttem fel — mondja, miközben hangjából érezni a csalódottságot, beletörődést. — De a teljesen pontos meghatározás úgy hangozna, hogy apa és anya nélkül, mert amellett, hogy anyám életének én voltam az értelme, a válás okozta sérelmek miatt nem tudta, milyen módszerrel neveljen, így lettem érzelmileg megcsonkítva, hogy igazából sem anyám, sem apám gondoskodását nem éreztem. Pedig anyám csak velem törődött — igaz, később rájöttem, hogy apám is igyekezett, de anyám nem engedte közel hozzám.

A szüleim házassága egy teljesen normális kapcsolatból jött létre, együtt jártak középiskolába, és az érettségi után, mihelyt munkát kaptak, egybekeltek. A szüleik támogatták a fiatalokat, talán apám családja volt egy kicsit tartózkodóbb. Volt ugyanis egy ismerősük, aki még gyermekkorában kiment Amerikába. A család évente legalább egy alkalommal hazajárt, és apám szülei — eleinte csak viccből, később már komolyan — beleegyeztek, hogy a fiuk az ismerősük lányát veszi majd feleségül. Hát ebből a házasságból nem lett semmi, de sajnos a szüleiméből sem sok. Én voltam az első „szerzeményük” — a házasságuk első évfordulóján jöttem világra. Ekkor költöztek be az új családi házba, melyet szülői segítséggel építettek. Azt nem tudom, mikor állt be a törés a kapcsolatukban, mert erről nem beszéltek velem, de még hároméves sem voltam, amikor elváltak. A bíróság anyámnak ítélt, mi maradtunk az új házban. Anyám nem ment ismét férjhez, apám néhány hónap múlva új családot alapított, született egy lányuk, és nevelte az új felesége lányát is.

Eleinte apám ápolta velem a kapcsolatot. Igaz, anyával nem találkoztak: amikor értem jött, anyám kikisért a kapuig, de amint feltűnt apám autója, ő bement a házba. Apám feleségétől nagyon féltem. Ha ő is jött értem, amint beszálltam az autóba, azonnal kiabálni kezdett velem, sokszor csapta be úgy az autó ajtaját, hogy azt hittem, kiesek a másikon. Ha náluk ebédeltem, sosem kérdezte meg, mit szeretek, ha véletlenül bécsi szelet volt, én rendszeresen a bundát kaptam, mondván: nehogy megfulladjak a hústól. Apám sosem szólt semmit, de a tányérjáról áttett egy kis húst az enyémre. Ezt persze sértődötten elmeséltem anyámnak, aki lassan ugyan, de teljesen elidegenítette tőlem apámat. Közben persze minden alkalommal, ha valamire szükségem volt, előadást tartott arról, hogy az apám mennyire felelőtlen, mennyire nem tart engem is a gyerekének, de a lelkem mélyén mindezért az anyámat okoltam, ám hangosan soha nem mondtam ki. Ő valóban csak nekem és miattam élt. Egyetemet végeztem, férjhez mentem, van két fiam. Most már se apám, se anyám — két év alatt átköltöztek a másvilágra. Előbb apám halt meg, de a felesége még csak nem is értesített, így nem voltam a temetésén. És furcsamód még csak lelkiismeret-furdalásom sem volt miatta.

Amikor anyám beteg lett, olyan gyorsan romlott az állapota, hogy még el sem jutott a tudatomig, hogy közel a vég, ő már el is ment. Néhány hónappal a temetés után a férjem javasolta, hogy adjuk el a hétvégi házat, melyet anyám vett az unokák végett, hiszen a gyerekek úgysem akarnak hétvégente falura menni. A ház körül levő gyümölcsös is munkát, jelenlétet igényelt, ami nekünk is gond. Félretesszük majd az árát, és ha a gyerekek később víkendházat akarnak, majd vesznek maguknak azon a pénzen. Így is lett. Találtunk is vevőt, és amikor a ház mögötti, pici almaházat ürítettük ki, az egyik ládában találtunk egy régi kávésdobozt, benne iratokkal, pénzzel, fényképekkel. Ekkor tudtam meg, hogy az apám egészen nagykorúságomig rendszeresen küldte a tartásdíjat, leveleiben kérte anyámat, hogy tegye lehetővé a láthatást. A férjemmel úgy gondoltuk, azért nem akarta apám segítségét, mert attól félt, hogy esetleg elveszít, hogy elmegyek apámhoz. Hogy nagyon szerettem anyámat, azzal biztosan ő is tisztában volt, azt nem kellene elmondanom neki. Ám azt nagyon szeretném, ha tudná, hogy sosem hagytam volna őt magára, de tudnom kellett volna arról, hogy apám is a gyerekének tartott, és a maga módján gondoskodott is rólam. Csak annyit mondanék, hogy a szeretet nevében nem szabad gyűlöletet szítani egy gyerek szívében.


A nyitókép illusztráció

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..