home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A szeretet évének találkozásai
Kónya-Kovács Otília
2015.06.08.
LXX. évf. 22. szám
A szeretet évének találkozásai

A Nagybecskereki egyházmegye két legutóbbi találkozóját a szeretet évének jegyében szervezték meg. Ezzel befejeződtek az idei iskolaévre tervezett programok, a folytatás a következő tanévben lesz.

Az egyik összejövetelre azokat a fiatalokat hívták meg, akik a nagybecskereki középiskolák egyikében tanulnak, de érkeztek részvevők Pancsováról és Törökkanizsáról is.

A mintegy négyszáz jelenlévőt elsőként Msgr. dr. Német László megyés püspök köszöntötte, majd meghallgatták az öt gyermeket nevelő Kunszabó Zoltán és Kunszabóné Pataki Anna történetét. Zoltán állandó diakónus, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség alapítója, a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás elnöke, a neje, Anna pedig a Csak Egyet Szolgálat nevű szociális segítőközpontot vezeti, mely több mint száz hajléktalan emberről visel gondot. A tanúságtevők elmondták, tevékenységüket a szeretet övezi, a saját megtapasztalásaikból válogattak példákat, melyek jó útmutatóként is elfogadhatóak.

A zenei aláfestésről Csiszér László és evangelizációs csapata gondoskodott. Igaz, az egy-két dal eléneklésére a középiskolásokat nehezebben tudták rávenni, de minden bizonnyal jól érezték magukat a közösségben.

A másik rendezvényen kevesebben vettek részt, mivel az egyházmegye sajátos nevelési igényű fiataljait is meghívták a püspöki lakba. A szervezők azt kérték, hogy a gyerekek egy-egy rajzzal érkezzenek, melyen megörökítették, hogy kit, illetve mit szeretnek a legjobban. A püspök atya mindegyikükkel elbeszélgetett, megnézte a munkákat, és mindenki kapott egy kis ajándékot is. A legtöbben édesanyjukat, édesapjukat vagy a testvérüket ábrázolták, az egyik rajzon azonban egy templom volt látható, a kéményéből pedig füst helyett szívecskék szálltak az ég felé.

A hangulat ezen a rendezvényen is kiváló volt. A fiatalokat a daltanulásban Csíszér László és Császár Balázs zenész segítette, s nem hiába tette: a „mutogatós énekek” tetszettek ugyanis mindenkinek a legjobban. Sokan először látták a székesegyházat, és ez szintén nagy élmény volt számukra.

A szeretet éve a következő iskolaévben is folytatódik — hangsúlyozta a püspök atya. A tervek szerint lesznek újabb tartalmak, melyekkel ismét meg szeretnék „mozgatni” az egyházmegye hittanosait.   

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..