Marcsi és férje, a palicsi természetőrként dolgozó Iván a Prosperitati Alapítvány támogatásával vásárolt családi házat Ilonafalun, itt cseperedik a hamarosan kétéves Peti fiuk a népes háziállat-társaság és a gazdag termésű saját kert nyújtotta örömök közepette, a kanizsai járás közvetlen közelében.

— 2018-ban házasodtunk össze Ivánnal, és ebben az évben költöztünk Ilonafalvára. Nagy portájú házat szerettünk volna vásárolni, ám Kanizsán nem találtunk ilyet. Ráfutottunk egy hirdetésre egy ilonafalui, bájos, kis házról, varázskerttel, ám amikor elmentünk megnézni, láttuk, hogy nincs olyan jó állapotban, mint ahogyan azt a képek mutatták. A szomszéd, aki körbevezetett bennünket — mert a tulajdonosok Ausztriában élnek —, mondta, hogy van egy másik eladó ház is a faluban. Nos, ez a másik lett az otthonunk — idézi fel Marcsi Ilonafalura való költözésük történetét, miután elmesélte, hogy tizenhárom évvel ezelőtt egy itteni majálison ismerkedtek meg Ivánnal.

Marcsi Petivel (a családi archívum felvételei)

— Szegeden végeztem a gimnáziumot, kollégista voltam, és nagyon sok vajdasági barátom volt. Egy átruccanás alkalmával ismerkedtem meg Ivánnal, ám utána évekig nem hallottunk egymásról. Hollandiában, Amszterdamban dolgoztam másfél évet, hotelok éttermében vállaltam munkát felszolgálóként, így sok különböző nemzetiségű emberrel ismerkedtem meg és dolgoztam együtt. Nagyon megszerettem a hollandiai életet, a hollandok sokkal befogadóbbak, nyitottabbak a külföldiekkel, mint a többi nyugat-európai nemzet. Ám nem ez volt az első külföldi kalandom, mert amíg egyetemista voltam — Szegeden kommunikáció-médiatudomány szakra jártam —, a nyarakat külföldön töltöttem. Aki egyetemistaként nem utazik, de szeretne, az valamit nagyon elront, hiszen rengeteg lehetőség van. A táboriszemélyzet-ellátó Camp Counselors USA egyesülettel négy hónapot töltöttem Amerikában, egy 600 személyes zsidó gyermektábor konyháján dolgoztunk. A munka után elmentünk kirándulni négy hétre, megnéztem a Niagara-vízesést, voltunk Miamiban, New Yorkban, csodálatos élményekkel gazdagodtam. Angliában egy barátnőmnek a magánóvodájában dolgoztam kisgyerekekkel, egy másik egyetemi szervezettel pedig Ukrajnában jártam, ott az Azovi-tenger partján tanítottam az ukrán kisgyerekeket angolul.

* Szóval egy világjárt ember vagy!

— Dehogy! Még nem jártam elég helyen, hiszen ez a bolygó hatalmas, tele van csodálatos helyekkel és kultúrákkal, népekkel és ízekkel. Nagyon szeretnék még utazni, és még többet megismerni a világból, de nyilván a családalapítással most egy másfajta utazásba kezdtem bele. Ez a belső utazás. Az eddigi legizgalmasabb és legkiszámíthatatlanabb! — mondja, és még jobban ragyog az egyébként is örökké ragyogó tekintete. Utána visszakanyarodunk ahhoz, hogyan lett az évekig nem hallottunk egymásról ismerősi kapcsolatból szerelem és házasság, család, mely idehozta Marcsit Vajdaságba. — Még kint dolgoztam Amszterdamban, de már tudtam, hogy hazaköltözök Magyarországra, mert elég volt a nyugati világból, tovább akartam menni valamerre Ázsiába, hiszen arra még nem voltam, és tudtam azonosulni a keleti filozófiákkal. És ekkor jött Iván! Írtam neki a Facebookon születésnapjára, elkezdtünk beszélgetni, ő abban az időben még Újvidéken dolgozott, meghívott magához, elmentem egyszer-kétszer-háromszor-négyszer, és láttuk, hogy ez jó. Hazaköltözött Újvidékről Kanizsára, merthogy magyarkanizsai származású, én pedig előbb Szegedre, majd egy fél éven belül Kanizsára költöztem.

Iván és Peti szamárháton

* És nem pici neked ez a világ itt?

— Nem, sosem tartottam unalmasnak, hiszen rengeteg kulturális, művelődési élményt nyújt — lehet, hogy el kell menni érte Szabadkára vagy Újvidékre, ám Kanizsa is rengeteg jó és minőségi programot kínál, úgyhogy szerintem nem a világ végén vagyunk. Azt pedig végképp nem gondoltam, hogy itt, Szerbiában találom meg álmaim munkahelyét, a tóthfalui plébániához tartozó, a Nyers István Akadémia Sportegyesület testvérintézményeként működő Kaszap István Kollégiumban, ahol nevelőtanárként dolgozom több mint öt éve. Amíg egyetemistaként külföldre jártam dolgozni, szinte mindig gyerekekkel foglalkoztam, és már a kommunikáció-médiatudomány szak közben rájöttem, hogy nem ez az én világom. Igaz, ebben a kollégiumban már nagy gyerekek vannak, akikkel szeptembertől júniusig, hétfőtől péntekig, néha szombatig együtt vagyunk. Lenyűgöző, hogy milyen eredményeket lehet elérni kedvességgel — a spártai szigor helyett. Minden emberben, így ezekben a tinédzser focistákban is benne van a jóra való törekvés, valamint az, hogy szeretnének szeretve lenni. Kedvességgel, szeretettel egy olyan oldalukat tudjuk előhozni, amelyet a megfelelési kényszer miatt az iskolában vagy egymás előtt talán elnyomnak. Ám a kollégáimmal, akik hasonló elvet vallanak, mint én, meg tudjuk nekik mutatni azt, hogy ez a szeretni való oldal értékesebb, mint az az álarc, amelyet az iskolában hordanak azért, hogy menő focisták lehessenek. Iván pedig természetőrként dolgozik a Palics—Ludas Közvállalatnál, és számomra azért varázslatos ez a történet, mert neki is ez az álmai munkája. Hobbiornitológus, nagyon szereti az állatokat, a természetet, így valójában egész nap ezt csinálhatja.

Kiállításon kollégistákkal

* És a portával mit kezdtetek?

— 2018. december 6-án költöztünk Ilonafalura, és december 31-én megvásároltuk az első kecskénket. Tóthfaluból vittük haza Cukit, aki hasas volt, az utánfutón utaztam vele, nagyon féltettük, egyébként is mindkettőnknek ez volt az első haszonállatunk. Aztán Cuki megellett, így lett két kecskénk, majd beszereztünk három racka birkát, most már hat birkánk van, és vettünk egy szamarat, melyből nincsen semmi hasznunk, csak szeretjük, és ő is megellett. Úgyhogy most két szamarunk van, illetve három kutyánk, egy macskánk, és már vannak nyuszijaink is, hat kicsi meg az apa és az anya. S van egy kis kertünk, saját paradicsomunk, hagymánk, fokhagymánk, minden, ami egy háztartásban kell.

Az pedig további örömforrás, hogy az utcájuk végén kezdődik a járás, az ezerarcú szikes puszta, a Baráthok kútja pedig tíz perc sétára van a házuktól. Rendszeresen ott vannak a kalákákban, melyek a fürdő körül zajlanak, a résztvevők pedig legutóbb Marcsiéknál táboroztak, nagyon szeretjük az ilyen közösségi rendezvényeket. Peti számára is így kerek ez a világ. A kisfiú kétnyelvű, magyarul és szerbül is tökéletesen kifejezi magát, hiszen a szintén kétnyelvű édesapjával szerbül beszél, édesanyjával pedig magyarul, míg a szülők egymással magyarul kommunikálnak — bár Marcsi is jobban beszél szerbül, mint egy átlagos kanizsai vagy zentai. A Cnesában elvégzett alapfokú szerb nyelvi kurzusnak köszönhetően a nyelvtana szinte tökéletes, csak a szókincse szerényebb, hiszen kevés alkalma van ezen a nyelven beszélgetni, bár egyre több a szerb ajkú kollégista. Peti nem jár bölcsődébe, ezért amikor a szülők dolgoznak, a mamák vigyáznak rá, Marcsi édesanyja átjár Magyarországról három-négy napra is, ha kell, én már fantáziáltam róla, hogy ideköltözik, de még nem adta be a derekát, csak jobb lenne, hogyha együtt lennénk — mondja Marcsi, és hozzáteszi, van egy bátyja, aki Németországban él, és csak két-három havonta tud hazajárni. S hogy milyen Ilonafalu, ahol csak egy kisbolt és egy orvosi rendelő működik? Az ápolónőnk, Marika néni nagyon aranyos, barátságos, mindenki kedves, befogadó és segítőkész, tehát nem lehet okunk panaszra, örülök, hogy odaköltöztünk.

Palicsi kiránduláson a tóthfalui kollégistákkal

Csoportkép Ukrajnából, az Azovi-tenger partjáról

Az ilonafalui otthon állat lakóinak egy része