home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A szerbiai birkózás legsikeresebb éve
Tóth Tibor
2023.02.02.
LXXVIII. évf. 5. szám
A szerbiai birkózás legsikeresebb éve

A szerbiai birkózás rendkívül eredményes évet zárt, a Belgrádban megtartott világbajnokságot ugyanis négy arany- és egy bronzéremmel zárták birkózóink. A szőnyegen aratott sikerek mellett a sportdiplomácia is kitűnőre vizsgázott, a szerb főváros az idén is megkapta a világbajnokság rendezési jogát. A szerbiai birkózás elmúlt évéről, a 2023. esztendőre vonatkozó tervekről és a Vajdasági Birkózóakadémián folyó munkáról Bálint Zoltánnal, az akadémia ügyvezetőjével, a Szerbiai Birkózószövetség közgyűlésének elnökével beszélgettem.

* A belgrádi világbajnokságon szerzett négy arany- és egy bronzéremmel birkózóink alaposan meglepték a világot. A szövetségben számítottak ekkora sikerre?

— Nem számítottunk, a legmerészebb álmainkban két-három éremben reménykedtünk. Hatalmas eredményként könyveltük el, hogy Belgrád rendezhette a vb-t, hiszen ez volt az első felnőttvilágverseny, melynek Szerbia lehetett a házigazdája. A Szerbiai Birkózószövetség 2002 óta szervez világversenyeket, de eddig csak az utánpótlás kategóriákban kaptuk el a rendezés jogát. Az elért sikerek alaposan túlszárnyalták elvárásainkat. A négy világbajnoki arany- és egy bronzérem csodálatos eredmény, mely egy kis szerencsével több is lehetett volna, ha Nemes Viktornak kijött volna a lépés. Külön öröm, hogy a négy világbajnokból kettő, Nagy Szebasztián és Nemes Máté, a vajdasági magyarság soraiból került ki. Nagy az első magyarkanizsai birkózó, aki felnőttvilágversenyen érmet nyert. Korábban Kaszap Károly már végzett dobogós helyen, de akkor már nem a magyarkanizsai egyesület tagja volt, Szebi pedig még mindig a Potisje együttesét erősíti, a Spartacus csapatában kölcsönben szerepel. Szebi és Máté fél óra eltéréssel léptek szőnyegre, így mondanom sem kell, hogy a döntő után mekkora ünneplés kezdődött az arénában, elsősorban a környező településekről, Magyarkanizsáról, Zentáról, Nagybecskerekről, Szabadkáról érkezett szurkolóknak köszönhetően. Hihetetlen megtiszteltetés, hogy ötvenegy év elteltével Zurabi Datunashvili személyében birkózó lett Szerbia legjobb férfi sportolója, aki történelmet írt, hiszen korábban egyetlen honosított sportoló sem kapta meg ezt a díjat — mondta Bálint.


Bálint Zoltán (A szerző felvétele)

* Belgrád kiváló házigazdának bizonyult, hiszen az idén is megkapta a világbajnokság rendezési jogát.

— A Birkózó-világszövetség ülésén Belgrád tizenhat szavazatot kapott, míg Isztambul mindössze egyet. A szerb fővárosban mindenki jól érzi magát, a vendéglátással is elégedettek, a csarnok és a versenyzőket, sportvezetőket elszállásoló négy hotel másfél kilométeres sugarú körben található. Belgrád nem a legdrágább európai város, ami lehetőséget ad nekünk arra, hogy olyan szolgáltatást kínáljunk az idelátogatóknak, amelyet máshol ennyi pénzért nem tudnak nyújtani számukra. Ha hozzáteszem, hogy Belgrád biztonságos város — Isztambulban a házigazda kihirdetése előtti napokban robbantottak —, és hogy Nenad Lalović a Birkózó-világszövetség elnöke, akkor szinte természetes, hogy Belgrádot és szövetségünket bízták meg újra a rendezéssel. Azt hozzá kell tenni, hogy eredetileg Oroszországban rendezték volna meg a vb-t, de az ismert események miatt mindez lehetetlenné vált. Beugrónak Isztambul, Baku és Budapest jelentkezett. A magyar kormány nem hagyta jóvá a rendezéshez szükséges kormánygaranciát, mivel Magyarország az idén már szervez egy világversenyt, az U15-ös Európa-bajnokságot. Budapest visszalépése után döntöttük el, hogy pályázunk a rendezésre, amihez megkaptuk a szükséges kormánygaranciát. Az új megbízás újabb feladatokat ró ránk. Szeretnénk, ha több mint száz ország venne részt a vb-n, ami egyetlen korábbi világbajnokságon sem fordult elő. Tisztában vagyunk azzal, hogy a négy világbajnoki címet szinte lehetetlen megismételni, viszont abban reménykedünk, hogy kötöttfogásban három-négy, szabadfogásban pedig két-három olimpiai kvótát szerzünk.

* Mi a helyzet az utánpótlással, mennyire volt sikeres az elmúlt évben?

— A Balkán-bajnokságtól a világbajnokságokig jelen voltunk a világversenyeken, viszont legtöbb alkalommal felkészülés nélkül léptünk szőnyegre. A 23 év alatti birkózók bekapcsolódnak a felnőttek munkájába, a fiatalabbak számára azonban nagyon ritkán szerveznek nagyobb felkészülést. Több országban a fiatalok néhány hónapot együtt készülnek a világversenyek előtt. Talán az akadémia munkája meghonosít egy más szemléletet, s ennek eredményeként a fiatalabb korosztályokhoz tartozó birkózóink hamarosan éremért küzdhetnek a világversenyeken. Tavaly ez néhányszor előfordult, hiszen kilenc év után érmet nyertünk a serdülők és a 15 éven aluliak mezőnyében, a Balkán-bajnokságon pedig tizenhét érmet szereztünk. Ez mind szépen hangzik, de ha azt mondom, hogy a Magyar Birkózószövetség tavaly 59 érmet nyert a világversenyeken, akkor nekünk még van mit behoznunk.

* Az utánpótlás-nevelésben óriási szerep jut a Vajdasági Birkózóakadémiának.

— Egyik feladatunk, hogy az akadémián lévő birkózókból nemzetközi szintű sportolókat neveljünk, nemzetközi versenyeket szervezzünk számukra, és azt is feladatunknak tekintjük, hogy idejében felfedezzük azokat a tehetséges gyerekeket, akik hamarosan a magyar birkózóválogatott tagjaivá válhatnak. Az ő fejlődésüket kísérni kell, előkészíteni egy jelentősebb munkára, ami az egyik szerepe az akadémiának. Mindenhol élnek tehetségek, nekünk pedig feladatunk, hogy minél szélesebb körben megtaláljuk őket. Jó lenne, ha már a 14 éves gyerekek idekerülnének, így idejében megismerkedhetnének az akadémián alkalmazott munkamódszerrel, tempóval, életvitellel.


Január elején a budapesti Kozma István Magyar Birkózóakadémia növendékei edzőtáboroztak az akadémián (Puskás Károly felvétele)

* Több településen birkózóiskolát nyitottak, ahonnan a legtehetségesebbek az akadémiára kerülhetnek.

— A martonosi birkózóiskolát a Potisje Birkózóegyesülettel együtt hoztuk létre, de előrehaladott tárgyalásokat folytatunk Kispiac Helyi Közösségével és az általános iskolával is. Minden valószínűség szerint hamarosan ott is elindulhat a szakmai munka. Az akadémia gondoskodik a szőnyegekről, melegítőkről, mezekről, birkózócipőkről, az egyesület pedig a szakkáderről. A birkózóiskolák növekedésével egyre több edzőre lesz szükségünk, ezért egykori birkózóinkat megpróbáljuk visszacsábítani a szőnyeg mellé. A másik két sikertörténet Kishegyeshez és Bácsfeketehegyhez fűződik. A két településen több mint hetven gyerek ismerkedett a sportág alapjaival. Az első néhány hónapban Szegedinszki Igor testnevelő tanár foglalkozott a gyerekekkel, november első napja óta pedig a Spartacus egyik edzője, az akadémia külső munkatársa, Faragó Krisztián dolgozik a fiatalokkal. Új települések bevonása alkalmával elsőként megkeressük a közösséget, és kedvező fogadtatás esetén nekilátunk a szervezőmunkának. Felkeressük a településeken élő testnevelő tanárokat, hiszen a sporttörvény értelmében kiskorú gyerekekkel kizárólag megfelelő képesítést szerzett szakemberek foglalkozhatnak. Bízunk benne, hogy a magyar állam továbbra is támogatásban részesít bennünket, és akkor egy-két év múlva a környéken akár tíz birkózóegyesület is működhet. Célunk, hogy mindenki a saját közösségét erősítse, saját településén találjon sportolási lehetőséget. Ez a szülőknek is megfelel, hiszen a gyerek otthon van, és a helyi egyesületben sportol.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..