home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A szerb-magyar határhoz közeli befogadóközpontokban is lesznek migránsok
MTI
2016.02.09.
LXXI. évf. 6. szám

Szerbia-szerte, így a magyar határ közelében található befogadóközpontokban is elhelyeznek migránsokat a közeljövőben. A belgrádi kormány hamarosan kidolgoz erről egy tervet, amelynek alapján hatezer bevándorlónak biztosítanak szállást — írta hétfőn a belgrádi sajtó. A Danas című szerb napilap értesülése szerint a meglévő központok mellett újakat is nyitnak, és 15-18 településen tudják majd elhelyezni azt a hatezer migránst, akinek a befogadására a szerb vezető politikusok többször is utaltak az utóbbi hetekben.

Szerbiában öt állandó menekülttábor, valamint több kisebb ideiglenes befogadóközpont van. Az állandó táborokban 800 embert lehet hosszabb időre elszállásolni — mondta még a nyár elején az MTI tudósítójának Ivan Gerginov szerb helyettes menekültügyi biztos.

Azóta több ideiglenes központ is épült, a kapacitások viszont — a szakemberek szerint — legfeljebb hatezer fősre bővíthetők. A 150 fő befogadására alkalmas szabadkai befogadóközpontot novemberben nyitották meg.

A Danasnak nyilatkozó — kormányhoz közeli — források szerint a lakosság egyelőre pozitívan áll a migránskérdéshez, ám ez megváltozhat, ha a bevándorlók már nemcsak áthaladnak az országon, hanem tartósan ott is maradnak. Megfogalmazásuk szerint az emberek nincsenek felkészülve a bevándorlók jelenlétére közvetlen környezetükben, ezért akár tiltakozásokra is lehet számítani. A korábbi években is előfordult, hogy tüntettek az állandó menekültközpontok közelében élők.

Az Európai Unió egyelőre nem kérte Szerbiától, hogy fogadjon be hosszabb időre migránsokat, erre azonban a nem csökkenő áradat, valamint az egyre szigorúbb ellenőrzések, illetve a várható határzárak miatt számítani lehet. Aleksandar Vucic szerb kormányfő viszont kijelentette, országa hajlandó kivenni a részét a kvótarendszerből, és ha kell, hatezer migránst hosszabb ideig is el tud szállásolni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..