A szerb Pokémon
2017.05.29.
LXXII. évf. 21. szám
A szerb Pokémon

Szerbiának is lesznek saját Pokémonjai — Haradinaj azt kéri az USA-tól, térjen vissza a Balkánra — Iránytű nélküli irány

Szerbiának is lesznek saját Pokémonjai

A főként fiatalokból álló belgrádi csoport által kreált játék neve Belgrádi győztes. A valamikor német megszállás alatt levő, csodálatos épületekkel büszkélkedő Belgrádot szimuláló játék egy Android-applikáción keresztül érhető el.

„Az applikáció a közkedvelt Pokémon GO kincsvadászjáték elvén alapszik, azzal, hogy a játékosnak itt is egy csomó rejtvényt kell megoldania, csak így tud eljutni a kívánt helyszínre. A feladványok és helyek pedig szorosan kapcsolódnak a belgrádi történelmi helyszínekhez” — mondja Nataša Danilović, a projektum vezetője. A csoport tagjai között nemcsak laikusok, hanem igen elismert szakemberek-programozók, dizájnerek, történészek és egyetemisták is vannak, akik tavaly október óta dolgoztak az applikáción. Nagy volt az érdeklődés a játék tesztelésére is, és az emberek igen nyitottak voltak a programra.

„Az első verzióban a játékosnak számos történelmi helyet, épületet, múzeumot, parkot kell beazonosítania és felkeresnie. Ezáltal szembesül két világ képével, a II. világháború előtti és a mai Belgráddal. — így az emberek a játékon keresztül láthatják és ismerhetik meg a szerb főváros nem is olyan régi történelmét” — nyilatkozta Ognjen, egy történelem szakos egyetemista. „Azért választottuk ezt az időszakot, mert nyomaival a mai napig tele van a város. Azt mondják, a boldog államok történelme unalmas. Hát a miénk egy cseppet sem az.” (Blic)

Haradinaj azt kéri az USA-tól, térjen vissza a Balkánra

A Szövetség Koszovó Jövőjéért vezetője, valamint az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg parancsnoka, Ramush Haradinaj pártjának podujevói gyűlésén arra kérte Washingtont, térjen vissza a Balkánra. „Brüsszelnek végre el kell döntenie, hogy tud, illetve akar-e rendet tenni Koszovó és Szerbia között. Szerintem az EU erre képtelen, ezért arra kérem Washingtont, hogy jöjjön vissza a térségbe. Ha Amerika nem segít, akkor nekünk kell megoldást találnunk, mert nem engedhetjük meg magunknak a várakozás luxusát még ki tudja, hány évig” — nyilatkozta Haradinaj, majd emlékeztetett, hogy a szerb alkotmány szerint Koszovó és Metóhia továbbra is Szerbia része, azaz a szerb hatalom — legalábbis papíron — még mindig szinte ugyanúgy tekint a valamikori jugoszláv tartományra, mintha mi sem történt volna. (Danas)

Iránytű nélküli irány

Vajon milyen üzenettel tért vissza Aleksandar Vučić Pekingből azzal kapcsolatban, hogy milyen megoldás születhet majd Szerbia 2019 utáni energetikai jövőjét, pontosabban gázellátását illetően? A gáz jelenleg politikai, gazdasági és biztonsági tényező, Szerbia pedig e tekintetben a Kelet és a Nyugat között, egy vakvágányon helyezkedik el. Országunk nem szerepel a nagyhatalmak energetikai térképén — legalábbis amióta elzárták a Déli Áramlat vezetéket —, és földgázvezeték-kapcsolataink sincsenek a környező országokkal, úgyhogy a vészesen közelgő 2019. év, amikor is Oroszország lezárja az Ukrajnán áthaladó gázvezetéket, már most nagy kihívás az ország vezetőinek. Vučić szavaiból mindenesetre az vehető ki, hogy megpróbál majd valahogy egyensúlyozni a Nyugat és a Kelet politikai és energetikai nyomása között. Nagyon fontos, hogy mielőbb megoldás szülessen. Vučić a Bulgáriával vagy esetleg Törökországgal való földgáz-interkonnektor kiépítését szorgalmazza, hogy az orosz földgáz Szerbiában is elérhető legyen. (NIN)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..