Nagyinkó szerette ezt a falvédőt. Külön gonddal mosta, keményítette és vasalta. Szívélyesen mesélte, nagyapó a kisoroszi búcsú napján kérte meg a kezét a falvédő kíséretében. Emellett egy csupor mézzel is kedveskedett, melyben dió, füge és narancshéj volt, mert ilyen finom édességeket is árultak akkoriban a búcsún.

Felcsillan még egy emlékkép a gyermekkori búcsúk világából. Kijöttünk a templomból, az ünnepi nagymiséről. Kezünkben a templom védőszentjei, Péter és Pál apostolfejedelmek szentképe, melyet a szép emlékű Erős Lajos atya osztott ki. Elindultunk a kirakodósátrak forgatagában. Megálltunk a barátnőimmel a mézeskalácsosnál, és válogattuk a csodás alkotásokat. Volt, aki mézeskalács szívet, patkót vagy olvasót vett, én mindig csikót. A nyakamba akasztottam. Nagyapó mondta egyszer, hogy a mézeskalács csikó éjszaka, amikor álomba ringatja magát az emberfia, megtáltosodik, és pajkosan végigvágtáz a falunkon, a Susántól kezdve a Kácsa utcáig. Patái úgy szikráznak, hogy csillagporral hinti meg a házakat, ragyogjanak szeretetben, békében és egészségben a Jóisten áldásával.

A búcsúi kavalkádban krumplicukrot is vettünk, melynek még most is érzem a bársonyos ízét. Meg a könyvek illatát is, melyeket a tudós fiatalember és egyúttal könyvmoly, Úri András árult. Ő volt az, aki remek megérzéssel a kezembe adta Szabó Magda Születésnap című regényét, amelyet csaknem négy évtized távlatából ma is elő-előveszek. Az olvasási élményeim a búcsúhoz kötődnek, mert a kisoroszi búcsún mindig sok könyvet lehetett vásárolni.

S nem utolsósorban búcsúi emlék az új ruha is. Anyám Ördög Annus nénivel varratott nekem loknis ruhát. Hozzá pöttyös pántlikát kötött a fejem búbjára. Mi, kisoroszi lányok, búcsúra, s nem máskor, mindig kaptunk új ruhát, amelyben legelőször is a templomban jelentünk meg. Lesütött szemmel, de boldogan mutattuk meg az imádság házában az Úrnak, hogy milyen szép báránykái vagy talán angyalkái vagyunk a Teremtőnek...

Most is izgalommal várom a templombúcsút. Már hetekkel előtte elkezdődik a készülődés, meszeléssel, pingálással, kapufestéssel. A sok teendő fáradalma eltompul, mert búcsúkor az atyámfia nemcsak Szent Péter és Pál apostolra emlékezik, hanem ünnepli hitét és megmaradását, a családi fészek melegét és magyarságát. Legfőbb érdemként összejön a rokonság a szélrózsa minden irányából, mert ilyenkor az elszármazottak hazavágyakoznak. És elkívánkozunk ft. Király Tibor atya és oltártestvéreinek szentmiséjére. Olyan jó megnyugvást találni a templom angyalkás mennyezetű szentélyében. Utána a temetőbe megyünk a szeretteink sírjához, az emlékük a csöndben a virágok ringására azt a hitet erősíti meg bennünk, hogy egyszer Isten országában találkozunk…

A szülői házban a tyúkleves aranykarikái díszlenek a tányérban, gőzölög a ropogós pecsenye, és mondjuk az asztali áldást. És jó, hogy oly sok vendég érkezik, hogy zsibong a falu, hogy mindenki otthonára talál.

Isten áldása, hogy az idei búcsún is hazavágyó, otthont szerető, hitét ápoló és szülőföldjét megbecsülő lélekkel a Jóisten megtart bennünket, kisoroszi magyarokat. A szent ima után kiáltunk Bánátnak, Délvidéknek, az egész világnak: élni akarunk, és pöttömnyi létünkben őrtoronyként világítani!

Képzeld, kedves Olvasóm, egy szentjánosbogár repült a szobámba. Repdes, és világít szüntelen. Én is ilyen szentjánosbogár-féleség szeretnék lenni. Add meg nekem ezt, Istenem!