home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A szebb holnapért
Tóth Imre
2016.03.21.
LXXI. évf. 11. szám
A szebb holnapért

Erik és Dániel izomsorvadásban szenved, a testvérpár mozgásképtelen, tolószékbe kényszerült. A gyerekek egészségi állapotán őssejtbeültetés segíthet, melyet egy kijevi klinikán végeznének, ehhez 2 520 960 dinárra van szükség. A helyi iskola jótékonysági akciót indított.

A horgosi Kolompár család héttagú. Az öt gyermek közül a legidősebb Attila (27) már családot alapított, külön él. A másik négy testvér: Lívia (22), Erik (20), Gábor (17) és Dániel (15) a szüleivel lakik. Édesapjuk, Attila két szívinfarktuson és több műtéten van túl, egészségi állapota miatt nem dolgozhat. Lívia szeretne, de származása miatt nem kap munkát. A család szociális segélyből és a beteg gyermekek után járó ápolási segélyből él. A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola pszichológusnőjével együtt látogattuk meg őket, aki útközben azt mondta, tiszteletre méltó családról van szó. Erről személyesen is meggyőződtünk a helyszínen, a házban rend és tisztaság fogadott bennünket.

Az iskola karolta fel egykori diákjait

— A jótékonysági akció ötlete az iskolában született meg, a tantestület támogatásával, hiszen néhány éve még mindkét fiú itt tanult — mondta Goran Nikičić igazgató. Az akcióban az iskola szakszolgálata, elsősorban a pszichológus, a pedagógiai asszisztens és a pedagógus vett részt. Ők léptek kapcsolatba a szülőkkel, többször személyesen is meglátogatták a családot, segélycsomagokat vittek neki. Különböző ötletek merültek fel, hogy hogyan lehetne segíteni Kolompárékon, majd a pszichológus és az asszisztens meghívást kapott az újbelgrádi Jednaka šansa za sve jótékonysági alapítványtól, ahová az édesapával mentek el megbeszélni a részleteket.

— Dániel a 2014/15-ös iskolaévben hetedikes volt, de romló egészségi állapota miatt egyre többször maradt ki az iskolából — magyarázta Vera Grifatong pszichológus. — Az édesapa kérvényezte, hogy a fiú otthon tanulhasson, ezt a minisztérium jóváhagyta. Koza Krisztina házitanítónő azonban arra lett figyelmes, hogy a fiú egyre depressziósabb, a tanuláshoz való kedvét és az étvágyát is elveszítette. A fiú szemtanúja volt annak, hogy a betegségtől hogyan romlott le bátyja, Erik állapota. Ez negatívan hat egy gyermek lelkivilágára — mondja a pszichológus.


Az iskola (Szabó Attila felvételei)

A Vajdasági Klinikai Központ pszichiáter szakorvosának javaslatára Dánielt felmentették az iskolalátogatás kötelezettsége alól. Hosszas utánajárással találtak rá a kijevi EmCell klinikára, ahol őssejtbeültetést végeznek. A klinikával az újvidéki Viderma ügynökség által léptek kapcsolatba. Az iskola itt értesült a Jednaka šansa za sve jótékonysági alapítványról.

— Az iskolának jelenleg is van két diákja, aki hasonló betegségben szenved. Egyikük, habár nehezen tud mozogni, jár az iskolába, a másik gyerek pedig otthon tanul — tudtuk meg Szekeres Valentin pedagógustól, aki elmondta: az iskola diákjai tudnak a jótékonysági megmozdulásról, és szívesen segítenek. A tanulók nagyon összetartóak.

A diszkrimináció súlyosbítja a család helyzetét

— A család szociális segélyből és a gyermekek után járó ápolási támogatásból él — mondja Kolompár Attila családfő, aki munkaképtelen, és maga is orvosi ellátásra szorul. Ha akad munka, akkor lánya vagy felesége megy el dolgozni. Gábor fia otthon ápolja fivéreit. Nála is diagnosztizálták az izomsorvadást, de ő tünetmentes.
Lívia ruhamodellező technikus, folyamatosan munkát keres, de sokszor érzi a diszkriminációt a vezetékneve miatt. — A Kolompárokat sehová sem veszik fel dolgozni — mondja. A többi közt a Senta-Prometben és egy magyarkanizsai butikban is pályázott, de sikertelenül. A családnak hamarosan Szabadkán, az egészségügyi bizottságnál lesz dolga, Lívia ekkor majd a városban próbál meg munkát keresni.

— Nagyon jólesett, hogy az iskola kezdeményezte a jótékonysági akciót — mondja Erik, aki azt várja az őssejtbeültetéstől, hogy végre normális életet élhet. A beteg fiúk, habár vannak barátaik, idejük nagy részét számítógép, illetve mobiltelefon előtt töltik.

— A horgosi Kárász Karolina Általános Iskola két épületében összesen 556 diák tanul, de mivel a helybeliek közül néhányan minden hónapban külföldre távoznak, és mert nagyon kevés gyermek születik, rohamosan fog csökkenni az osztályok létszáma — mondja Goran Nikičić igazgató. — Egyelőre teljes létszámú osztályokkal dolgozunk, de vannak kisebb tagozatok is, mert sok olyan tanuló van, aki inkluzív oktatásban vesz részt. Ez a minisztériummal vívott hosszú harc eredményeképpen lehetséges, meg kellett ugyanis értetni az illetékesekkel, hogy ez az iskola a roma származású diákok nagy létszáma miatt specifikus. Az intézmény arra törekszik, hogy őket is a lehető legnagyobb számban bekapcsolja a tanításba. Ennek érdekében az önkormányzattal, a szociális központtal és a kihágási bírósággal közösen tesz erőfeszítéseket.

Goran Nikičić igazgató az iskola sikereiről is beszámolt: — Számos diák jár emelt szintű oktatásra, vannak, akik versenyeken vesznek részt. Jelentős azoknak a száma, akik a nyolcadik osztály befejezése után valamelyik tehetséggondozó gimnáziumba iratkoznak be. A legégetőbb gond pedig az, hogy sok a halmozottan hátrányos helyzetű diák. Emiatt több asszisztensre, legalább még kettőre van szükség, viszont a minisztérium jelenleg egyet hagyott jóvá.

Ami a felszereltséget illeti, kevés helyen pályázhatnak: a tartományi titkárságtól és az MNT-től igényeltek eszközöket. Az önkormányzatból csak minimális támogatást kaptak, az uniós pályázatokkal pedig most ismerkednek. — Az iskolának hatalmas épületei vannak, a nyílászárók cseréjén kívül más fejlesztésekre is szükség van. Mivel oktatási intézményről van szó, az illetékeseknek talán jobban oda kellene figyelniük erre — mondja az igazgató.

Eriknek és Dánielnek a következő számlaszámokra utalhatnak:
Dinár: 160-442041-40
Deviza: 00-540-0001426.8  IBAN: RS35160005400001426870
SMS-ben is lehet segíteni. Az üzenetet a 3030-as számra küldjék, ezzel a szöveggel: 136
Egy üzenet díja adó nélkül 100 dinár.
Svájcból is küldhető SMS a 455-ös számra, ezzel a szöveggel: human 136
Egy üzenet díja 10 CHF

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..