A századik
Rencsényi Elvira
2014.07.30.
LXIX. évf. 31. szám

„Tudja, mi az, amiből ha sokat ad, még többet kap vissza?” — kérdi tőlem kifogástalan magyarsággal, amint a tágas szobába érek. Olyan itt, mint egy múzeumban: könyvek, makettek, régi fényképek, olajfestmények... „Talán a szeretet?” — kérdezek vissza, mire helyeslően bólint, és megjegyzi: „Tudja.” Itt már érzem, beszélgetésünk élvezetes lesz.

A századik

Nick Ernő bácsi július 26-án töltötte be a 100. életévét. Négy emberöltőnyi élet. Most fiaival, menyével, valamint tizenkét éves unokájával él, egészségileg és szellemileg is kitűnő formában van. Kedvemért az „ünneplőpizsamáját” vette fel, úgy fogadott a saját kis birodalmában, amelyben ott lebeg — egymást átölelve — a súlyos történelem és a kiismerhetetlen jelen.

— Bácskeresztúron születtem, édesanyám orosz, édesapám angol volt — kutat emlékei között Ernő bácsi. — Talán furcsállja majd, hogy én mégis magyarnak vallom magam, és az anyanyelvemnek is a magyart tartom. Ez annak köszönhető, hogy mivel a szüleim egymásba szerettek, de nem ismerték a másik anyanyelvét, a hivatalosan használatos nyelven, vagyis magyarul kommunikáltak. Így sajátítottuk el mi is a nővéremmel, Jankával a magyart, és ez lett az anyanyelvünk. Nagyon szép gyermekkorom volt, a szüleimtől megkaptam azt a féltő szeretetet és gondoskodást, amelyre egy gyermek vágyhat. Négyéves voltam, amikor beköltöztünk Óbecsére. Ott jártam ki az általános iskolát, majd — választási lehetőség híján — szerb nyelven végeztem el a gimnáziumot.

Háromszoros özvegyként

Ernő bácsi már huszonkét éves volt, amikor a családjával Szabadkára került. Nővére férjének gyógyszerész állást ajánlottak ott fel, ezért az egész család együtt költözött.

— Nagyon örülök, hogy életem java részét ebben a városban élhettem le. Szeretem ezt a Szabadkát. Azt is, ami volt, és azt is, ami jelenleg. Mindig is emberek között dolgoztam, sok ismerősöm, barátom volt, és közhivatalnokként a munkám is a városközponthoz kötött. Ennyi idő alatt, amennyit én éltem, sok mindent megfigyel az ember: hogyan változik a város, hogyan váltják egymást a generációk... Nekem szép életem van, és már alig várom a következő száz évet!

A jó humorú, kedves és pozitív életszemléletű ünnepelt ismét az emlékei között keresgél. Noha a szürke hályog már teljesen elvette a szeme világát, lelkében még élénken élnek az elmúlt évtizedek emlékképei.

— Az első állásomat Lipsitz Sándor nagykereskedésében kaptam. Két év múlva, 1939-ben nősültem meg először. Loncsárevity Erzsébettel, a nejemmel sajnos nem lehetett gyermekünk, ezért örökbe fogadtunk egy ötéves kislányt. Felneveltük, majd miután a nejem meghalt, a lányunk pedig kiköltözött Bécsbe, 1968-ban ismét megházasodtam. Tóthvásárhelyi Máriával fogadtunk örök hűséget egymásnak, és ő az az asszony, aki két fiúgyermekkel ajándékozott meg. Az első gyermekünk, egy kislány még csecsemőkorában meghalt. És az élet a feleségemet is elragadta tőlem. 1979-ben, ötvenegy éves korában hunyt el, én pedig megvártam, amíg a fiaim leszerelnek a seregből, majd újból megnősültem.

Ernő bácsi 1991-ben köttetett, Kopilović Jelisavetával való harmadik házasságából már nem születhetett gyermek. Mindketten hajlott korúak voltak már, de szeretni nagyon tudtak. Ez ugyanis nem korfüggő. Az asszony 2006-ban halt meg, így Ernő bácsi harmadszorra is megözvegyült. Azóta két fiával, menyével és a most tizenkét éves fiúunokájával él.

Nyolcvannyolc évesen lett nagypapa

— Nagyon aranyos gyerek, gitározni tanul, és sokszor játszik nekem is — meséli egy huncut mosoly kíséretében. — Beszélgetünk is alkalomadtán, de a mai gyerekeket már nem érdekli, hogy volt valamikor régen. Néha a kezembe adja valamelyik játékát. Mivel nem látok, kitapogatom, vajon mi is lehet az, de gyakran nem nyeri el a tetszésemet. A mi, fából, kukoricacsuhéból, rongyból készült játékaink voltak az igaziak! A mostani gyerekek nem is tudják, mit jelent szívből játszani...

Tájékozottság és műveltség — mindenek felett

Ernő bácsi hét nyelven beszél. Mindegyiket magánszorgalomból tanulta meg pusztán azért, hogy utazásai során szót tudjon érteni ismeretlen társaival. Azt, hogy rengeteget olvasott, a szoba falai mellett felállított polcokon található könyvrengeteg bizonyítja. Még a japán nyelv szótára is ott van, ezt külön büszkeséggel mutatja.

— Magyarul, szerbül, angolul, németül, oroszul, olaszul és franciául beszélek, a japánt nem igazán tudtam elsajátítani, mert ebben a látásom elvesztése megakadályozott. De mindig is érdekelt más országok kultúrája, nyelve, hagyományai, ezeket pedig csak úgy ismerhettem meg, ha magam is megtanultam a nyelvet, és beutaztam az adott országot. Valamikor ezt megtehettem, mert jó állásom és fizetésem volt. Ma már sajnos nyoma sem maradt annak a valamikori szép életnek...

Az olvasás és a művészet szerelmese

Olajfestmények. Csendélet. Tájképek. Színviláguk gazdag, egy kissé talán pesszimista a kisugárzásuk. Mind az idős ember alkotásai. Erdőrészlet. Valahogy ismerősnek tűnik.

— Az Epreserdő — mondja. —  Ezt szeretem a legjobban ebben a városban. Nagyon sokszor megfestettem, sok időt töltöttem ott. Egykoron mi csak ligetnek hívtuk, oda jártunk udvarolni, és régen a majálisokat is ott tartották. Még ma is ez a legszebb része a városnak!

Tekintetéből kiolvasom, hogy gondolatban egy percre ismét az Epreserdőben jár. Négyszáz alkotásával több mint száz kiállításon vett részt, több díjat, elismerést mondhat a magáénak. Mindeközben maketteket is készített: templomok, kastélyok, különféle épületek kicsinyített mását. Csodás munkák, amelyek megalkotása hihetetlen precizitást, kézügyességet és türelmet igényel.

Az a szörnyű háború...

Nem szívesen váltok témát, de meg kell tennem. A II. világháborúról kérdezem. Egy pillanatban megremeg a hangja:

— Én megúsztam, de sok ismerősöm, barátom veszett oda. Engem először a magyar honvédségbe soroztak be, de másfél hónap után leszereltek, mivel a magyaroknak nagyobb szükségük volt a közhivatali munkámra. Abban az időben a dolgok szinte egyik napról a másikra változtak. Amikor 1944-ben bejöttek a szerbek, engem is besoroztak a Petőfi-brigádba, ahonnan egy számomra ismeretlen belgrádi szerb gyógyszerészmérnök és egyetemi tanár mentett meg. Mivel a sereg gyógyszerellátásáért felelős osztagába kerültem, a sógorom révén az a bizonyos dr. Aleksandar Janković megüzente: munkájához szüksége van rám, ne vigyenek el Batinára. Merthogy oda vezényelték ki a többieket — golyófogónak. Egy se jött vissza közülük. Én viszont megmenekültem, hála ennek a nagyszerű embernek, akit évekkel később személyesen is megismerhettem. Szörnyű idők voltak. Nagyon sokat ismertem azok közül is, akiket a partizánok kivégeztek. Szerencsére a családomat elkerülte ez a szörnyűség...

Sör és vörösbor — a hosszú élet titka

A mába visszazökkenve elmondja, hogy mivel vérszegény, az orvos javaslatára vastartalmú gyógykészítményt és reggelente egy deci vörösbort iszik.

— Este, vacsora után legurítok egy pohár sört — a magam örömére. A sört mindig is szerettem, de soha életemben nem voltam részeg. Még fájdalomcsillapítót is alig vettem be az elmúlt száz évben — mondja mosolyogva.

Noha kilencvennégy éves korában volt egy csípőműtétje, és van epeköve is, Ernő bácsi kitűnő egészségnek örvend. Még ha a teste gyenge is, a szíve és a lelke örökké fiatal marad. Szerető családja körében július 26-án ünnepelte meg 100. születésnapját, és derűlátóan tekint a jövőbe — azzal a huncut mosollyal az ajkán...

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..