home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A szabad rablás országában
DÉVAVÁRI D. Zoltán
2005.05.11.
LX. évf. 19. szám
A szabad rablás országában

* Az olvasóban akarva-akaratlanul is felmerül a kérdés, mi tartja meg íróinkat a kisebbségi sorsban, s miért nem hagyják el a szülőföldet.- Fogalmam sincs, mi tartja meg íróinkat. Talán a tehetségük... A hitük... Habár úgy látom, hogy az emberek többségét nem a fennkölt dolgok foglalkoztatj...

* Az olvasóban akarva-akaratlanul is felmerül a kérdés, mi tartja meg íróinkat a kisebbségi sorsban, s miért nem hagyják el a szülőföldet.
- Fogalmam sincs, mi tartja meg íróinkat. Talán a tehetségük... A hitük... Habár úgy látom, hogy az emberek többségét nem a fennkölt dolgok foglalkoztatják. A fiatalok sem azért lesznek szerelmesek, mert a megmaradás magasztos célja érdekében vállalniuk kell a családot. Hál Istennek, legfontosabb dolgaink nem a nagypolitika kezében vannak. Az írót persze sokkal jobban érdekli a létezés folyamata, mint a nagy többséget. El kell lesnie azt, amit csak a saját tapasztalatával, megszenvedettségével fogalmazhat meg, hogy mitől működik, mitől él valami. Amikor fontos dolgokról kezdünk el gondolkodni, amikor egy nagy-nagy titkot kezdünk el fürkészni, amikor alkot az ember, akkor tulajdonképpen a Teremtőjével folytat párbeszédet.
* Mitől lesz valaki nálunk jó író?
- Nem tudom, ezt sem tudom. Az, hogy kisebbségi sorsban élek, az egy léthelyzet. Igyekszem épeszű maradni, s igyekszem szétnézni magam körül. Ötvenhatban azok a magyar írók, akik nem hagyták el Magyarországot, azt mondták, hogy kalandvágyból maradtak otthon. Tehát időnként nagy élmény, óriási kaland lehet az ember számára a szülőföldje. Mindaz, ami velünk történt az elmúlt másfél évtizedben, hihetetlenül tanulságos, magával sodró, eseménydús, elgondolkodtató, magunkhoz közelebb vivő volt. Hogy ezt fölismertük-e, hogy ezzel tudunk-e mit kezdeni, hogy ezzel akarunk-e bármit is kezdeni -- ez már más kérdés. Nem is olyan régen, ez a térség volt a világ legnagyobb figyelmet kiváltó térsége. Ez egy író számára is lehet kihívás. Mindaz, ami itt velünk történt, a XX. század sűrítménye. Egy író számára ritkán adatik meg az, hogy a létezést ennyire lemeztelenítve, az emberi gyarlóságokat, de ugyanakkor a jóságot, az együttérzést is ennyire érzékletesen, sűrítve tapasztalja. Ez elől el lehet ugyan menekülni, de elmenekülni: botorság. Habár nem tudom elítélni azokat sem, akik elmentek. Végtére is az ember legtermészetesebb joga az, hogy ott éljen, ahol akar. Én itt akartam, itt akarok élni, mert ébredés után nem szeretem keresgélni az ajtó kilincsét, mert ilyen alkatú vagyok. Nekem mindez egy vállalható teher. Igazából a nehézségek idején ismertem meg ezt a közösséget is. Akkor döbbentem rá, hogy vannak emberek, akik még engem is féltenek. Máshol ezt sohasem tudhattam volna meg. Mindaz, ami velünk történt, történik a szülőföldünkön, még csak most kezd foglalkoztatni igazán.
* A szülőföldet említette az imént. Legyek hát provokatív: médiumaink az elmúlt évtizedben szellemi erózión mentek keresztül. Hogy is van akkor ez?
- Ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni. Itt minden összeomlott. Azért, mert minden hamisságra épült. A XX. század összes nyomora ebben a térségben talált gazdára. A történelem pedig érdekes módon ismétlődött. Ferenc József Aradon kivégezte a magyar szabadságharc vértanúit a XIX. század közepén, hogy a századfordulóra megdicsőüljön nagyapáink, a magyarság ajkán. Nagyjából száz évvel később, egy fémmunkásból hadvezérré lett egyén megtizedelte a délvidéki magyarságot. Pár évtizedre rá, a szóban forgó császárhoz hasonlóan, ő is megdicsőült a magyarság ajkán. Ez egy iszonyú hamisság, amelyre semmit sem lehetett építeni, mint ahogyan a Jugoszláviának nevezhető valamire sem épülhetett semmi, ami tartós értéket képviselhet. Csak a szabad rablás, a saját hősiességét hangoztató önkény. Nem is csoda, hogy összeomlott mindez, egy csomó embert maga alá temetve. A romok azonban egyben az új élet ígéretét is hozzák.
* Műveiben többször is hangot adott ennek. Hogyan fogadta mindezt az olvasóközönség?
- Nem tudom, hogy hányan olvasnak, nem tudom, hogy egyáltalán vannak-e olvasóim.
* Az elmúlt időszakban, magyarországi mintára, mintha itt is két szemben álló táborra szakadt volna szellemi életünk. Valóban így van ez?
- Nem akkora ez a szakadás, mint amekkorának egyesek vélik, vagy inkább beállítják. A megélhetési politizálás, a hozzá kapcsolódó etno-biznisz teremt zavaros helyzeteket. Arról van inkább szó, hogy hosszú időn át nálunk volt a legjobban megfizetve az árulás. Írók Magyarországon sem, sőt másutt sem kaptak annyi pénzt a műveikért, mint nálunk a hatvanas-hetvenes években. Ez is a jugoszláviai kirakat része volt, ahhoz tartozott. Ebből a megtévesztő kirakatgyártásból, hintapolitikából élt az a valamikori, nagynak nevezett ország. A hintapolitika, persze, csak addig volt kifizetődő, addig hozott nagy pénzeket, amíg állt a berlini fal. Felénk nem tudták azt, hogy ez a kirakat csak a berlini falig érdekes? Nem is akarták tudni, hiszen az újdonsült államalkotók itt nemzedékeken át nem a munkából, hanem a háborús zsákmány elosztásából éltek. A háborús zsákmány reményében próbáltak meg minket is elüldözni a szülőföldünkről, amikor még azt hitték, hogy legalább a fegyverforgatáshoz értenek. Azóta kiderült, hogy ahhoz sem értenek... Az ember mindent letagadhat, hazudozhat össze-vissza, de a gyermekeinek nem hazudhat. Azok máris elég tisztán látják azt, hogy rendőrként, katonatisztként, besúgóként, hivatali kukacként munkát mímelve csak fel lehet élni a mások által teremtett javakat.
A szabad rablás itt 1920 óta, három nemzedéken át tart, amit csak ideig-óráig lehetett leplezni. Tehát itt semmi sem volt az, ami. Mindent másnak kellett mutatni. Ezért fizették meg jól az árulást. Mert azt hitték, hogy általa mindent el lehet felejteni/felejtetni, hogy a megtörténtet meg nem történtté lehet tenni. Egy ördögi, mindenkit kiskorúsítani akaró, szájakat betömő, mindenkit kompromittálni igyekvő, porig alázó hamisságban éltünk, mely sokakat magával rántott, bemocskolt. Íróinkat talán a legkevésbé. Gondoljunk inkább a tanítóinkra, tanárainkra. Akiket gátlástalanul kizsigereltek. Mekkora agymosásban volt részünk! S ha innét nézem ezt, akkor talán azt mondhatom, hogy íróink inkább a rejtőzködés művészetét sajátították el, de azt nagyon! A mimikrit. Hogy soha senki ne tudja meg, ne vegye észre, hogy ki vagyok. Sajnos, a tapasztalat azt mutatja, hogy bizony néha erre a kifejlesztett képességre is szükség van. Senkitől sem várom el tehát azt, hogy nyílt sisakkal vegye fel a küzdelmet, hiszen a mai napig adódik olyan helyzet, amikor életveszélyes felénk magyarnak lenni.
* Mi a magyarkanizsai írótábornak a feladata a mostani viszonyok között?
- A magyarkanizsai írótábornak az a feladata, hogy néhány napra egy fedél alá gyűjtse íróinkat. A mi sorsunk elválaszthatatlan a magyarországi irodalom sorsától. Egy közösség a kultúrán, művészeteken keresztül saját gazdasági erejét is demonstrálja. A mostani lepusztult gazdasági helyzetben kisebb csodának számít az, hogy ennyi írónk van. A magyarországi politikai helyzet, s az ottani viták itt is éreztetik hatásukat. Ettől sajnos nem tudjuk függetleníteni magunkat, hiszen könyvkiadásunk jobbára anyaországi közpénzekből, támogatásokból tud létezni. Ez szomorú. Nekünk az itteni pénzekre kellene támaszkodnunk, az itteni pénzeket kellene kiharcolnunk magunknak. Ha arra gondolok, hogy az itteni magyarok mennyire rendszeresen és mennyi adót fizetnek be az államkasszába, s ebből még csak morzsákat sem kapunk vissza a kultúránkra, akkor a rosszullét kerülget, s azonnal érthetővé is válik ez az anyaországi támogatástól való függőség. Így már talán érthető, hogy miért keresnek íróink odaát mindkét táborban támogatókat. A népi és az urbánus vita szerintem mesterségesen fölszított vita. Minden közösségben két nagy erő feszül egymásnak: az egyik erő az, amelyik a hagyományokra helyezi a hangsúlyt, a másik elveti a hagyományokat. Ez a két erő azonban egymást feltételezi, egyik sincs meg a másik nélkül. Nekünk e kettő közötti egyensúlyra kell helyeznünk a hangsúlyt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..