* Hogyan élted meg régebben és hogyan éled meg most a Forum Könyvkiadót?

— A Forum mint intézmény az idő tájt lépett be igazán az életembe, amikor 2012 őszén beiratkoztam az újvidéki Magyar Tanszékre. Igaz, előtte is a kezembe kerültek a kiadványai. Emlékszem, tizenéves koromban kedves olvasmányom volt például Székely Tibor Vihar az Aconcaguán című érdekfeszítő útirajza vagy éppen a Penavin Olga által gyűjtött és közreadott Jugoszláviai magyar népmesék I—II., és más kötetek is ott sorakoztak az otthoni polcokon. Az egyetemi időszak alatt aztán sokkal közelebb kerültem a Forumhoz, hiszen első verseskötetem kéziratát is a kiadó harmincöt éven aluliak számára kiírt pályázatára adtam be 2012-ben, ez a könyv végül 2014-ben jelent meg. Időközben természetszerűen kapcsolatba kerültem az akkori igazgatóval, Virág Gáborral, valamint a munkatársakkal a kötet kapcsán, máskor pedig a különféle rendezvényeken, bemutatókon ismerkedtünk, barátkoztunk. Erős szál volt továbbá a Híd Kör, mely gyakran a Forum helyiségeiben kapott teret irodalmi műhelymunkáira, találkozásaira. Arra az időszakra, vagyis a 2010-es évek elejére, közepére nagyon intenzív és produktív periódusként gondolok vissza, melyből a mai napig élő baráti és/vagy munkakapcsolatokat ápolok. Amikor 2018 tájékán körvonalazódott egy újabb verseskötetem terve, szinte magától értetődött számomra, hogy a Forumhoz fordulok a kézirattal. Ez a kötet 2019-ben jelent meg, és néhány évvel később a következőnél sem volt kérdés, hogy hova küldöm el. Időközben a saját bemutatóim mellett lehetőséget kaptam recenzió írására, könyv szerkesztésére vagy más rendezvényeken való közreműködésre, így a Forum, főleg az utóbbi egynéhány évben, intenzíven jelen volt az életemben. Nagyon fontos számomra, hogy ilyen előzmények után lettem az intézmény igazgatója. Irányadónak tekintem a csaknem hét évtizedes múltat és örökséget, és legfontosabb célomnak tartom, hogy a továbbiakban is biztosítsam a Forum széles körű és gazdag, változatos tevékenységét a vajdasági magyar irodalom színterén. Az igényes szépirodalmi művek mellett gondolok például a délszláv—magyar irodalmi kapcsolatokat ápoló fordításkötetekre, a képzőművészeti és művelődéstörténeti kiadványokra vagy rangos folyóiratainkra, a Hídra és a Létünkre. Emellett fontosnak tartanám, hogy meg tudjuk szólítani a fiatalabb szerzői generációt, hiszen közülük kerülhetnek ki a jövő vajdasági magyar irodalmának fontos alakjai.

(Dávid Csilla felvétele/Magyar Szó)

* A kiadó rendkívül szép kötetekkel büszkélkedhet, és hangsúlyos szerepet kap a vizuális megjelenés. Fontos számodra az átjárás a művészeti ágak között?

— Mindenképp fontosnak tartom, hogy ne csak a képzőművészeti témájú köteteink, képzőművészeti albumaink, monográfiáink legyenek igényes vizuális kivitelezésűek. Ebben is szeretnék törekedni a jó hagyományok továbbvitelére. Triviális kijelentés, mégis jó észben tartani, hogy a könyv nemcsak az elolvasandó szöveg kinyomtatott és bekötött formája, hanem egyszerre egy műtárgy is, amelyben az irodalmi érték a képzőművészeti értelemben vett esztétikummal is találkozhat, találkozik. Kiemelném a könyv mint tárgy aspektust. Zárójelben megjegyezném, hogy bár a digitalizáció és a virtualitás térhódítása miatt az általános globális tendencia egyelőre nem ez, véleményem szerint eljön majd az idő, amikor egyre nagyobb jelentőségük lesz a valódi, valóságos dolgoknak, így a megtapintható, megszagolható, fellapozható, megcsodálható könyveknek is, nem feltétlenül csak a rendszeres olvasók számára. Visszakanyarodva, ideális esetben tehát három jelentésrétege, olvasata lehet egy kiadványnak. Elsősorban és a legfontosabb természetesen a szöveg önértéke, hiszen ez a jó könyv alapja, ám jelentős többletet nyújt, ha nagy hangsúlyt kapnak az illusztrációk. Ezért meg szeretném tartani azt a jó szokást, hogy a kiadó képzőművészeket kér fel egy-egy szépirodalmi kötet illusztrálására, esetleg a meglévő alkotásaikat használja fel erre a célra. Gyakran ezek a képek nem csupán a szöveget kiegészítő illusztrációs anyagként tűnnek fel, hanem önálló művekként, műmellékletekként is értelmezhetőek. A harmadik olvasat mindebből adódóan az a párbeszéd, amely a szöveg és a képek között alakul ki, és amely egy új minőséget hozhat létre.

* Milyen kihívásokkal kell ma szembenéznie a kiadónak?

— Érzésem szerint a Forumnak ugyanazokkal a kihívásokkal kell megküzdenie, mint amelyekkel általánosságban bármely kiadónak vagy hasonló tevékenységgel foglalkozó vállalkozásnak szembe kell néznie manapság. Ez kapcsolatban áll a fent említett jelenséggel, vagyis azzal, hogy a digitalizáció, a virtualitás térhódításával arányosan fogyatkozik az olvasóközönség, megjegyzem, ez nemcsak a könyveket, de más nyomtatott termékeket, például a különféle újságokat is érinti, és korántsem csak a mi vidékeinken. Szerencsére van egy stabil olvasói bázis, amely kitart a „valódi” könyvek és lapok mellett, de nyilvánvaló, hogy az olvasási szokások megváltoztak, nagyon sokan csak valamiféle képernyőn olvasnak szövegeket, és az a bizonyos bázis sajnos egyre kisebb, ami közvetlen hatással van egyrészt az eladásokra, másrészt a könyvbemutatókon jelen lévők létszámára. Nem lehet letagadni, hogy az a világ, amelyben a legtöbb embernek ott a gyors és rövidke információmorzsákat, impulzusáradatot szolgáltató okostelefon a kezében, nem kedvez a (könyv)olvasásnak. Hozzátenném, hogy ezzel összhangban a Forum az utóbbi években egyre nagyobb hangsúlyt helyezett az e-könyvekre, amit magam is jó kezdeményezésnek tartok. Másrészt a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy folyamatosan vannak bizakodásra okot adó jelek. Csak hogy a közelmúlt példáit hozzam elő, nemrég a közösségimédia-felületeinken a magyar költészet napja alkalmából nyereményjátékot hirdettünk, amelyen a játékban részt vevők száma jócskán felülmúlta a várakozásokat, ráadásul az a vélekedés is újfent megdőlt, hogy a fiatalabb generáció már alig-alig érdeklődik a könyvek iránt. Aztán ahogyan korábban, úgy ebben a rövid időszakban is volt alkalmam részt venni több olyan könyvbemutatón, amelyeken a szokásos moderátor-szerző beszélgetés kitágult, átlépte a megszokott kereteket, és egy csapásra valódi író-olvasó találkozó hangulat alakult ki értő kérdésekkel, hozzászólásokkal a közönség részéről, hús-vér emberi „találkozásokkal”. Az ilyen élmények motiválják az embert, és bizonyítják, hogy a kihívások ellenére szükséges és fontos az a munka, amelyet végez.

* Gondolom, nem szeretnéd, ha háttérbe kerülne a költői éned. Van erre vonatkozóan valami „stratégiád”?

— Amióta írok, rendszeresen akadtak olyan, hosszú hónapokig vagy akár jó fél évig elhúzódó időszakok, amikor egyetlen sort sem jegyeztem le, nemhogy egy használható verset… Aztán valahogy mindig visszataláltam. A nagy változás miatt most ez is egy ilyen periódus, de éppen a fenti tanulságból adódóan ettől manapság már egy cseppet sem ijedek meg. Ebben az is segít, hogy magamban átértelmeztem az írás kifejezést, számomra ugyanis tágabb értelemben minden olyan belső folyamat, amely egyszer, valamikor valamiféle szöveget szül, írás. Még szabadabban értelmezve, bármilyen jellegű élmény, tapasztalat, érzés, intellektuális inger, gondolatkísérlet, képzelgés, vágyakozás stb., mely belém ivódik, írássá válik. Mert mindez a személyiségünkké lesz, alakít, meghatároz bennünket, múltunkból a jelen pillanaton átfolyva formálja a jövőnket, melyben egyszer majd leülünk, és megírjuk azt a bizonyos szöveget. Talán stratégiának is nevezhetem ezt a viszonyulást, hogy bízom abban a magasabb rendezőelvben, amely az élet kavargása során időről időre elvezet azokhoz a megállókhoz, amikor verset írok.