
Szabadka az elmúlt évben az Európai Bizottság által odaítélt A Sport Európai Városa címet viselte. A Szabadkai Sportszövetség szokásos tevékenységei mellett különféle rendezvényeket szervezett, melyekkel a sportot népszerűsítette a lakosság körében. A 2024. szabadkai sportévről és az idei tervekről Dejan Vukovićtyal, a Szabadkai Sportszövetség főtitkárával beszélgettem.
* Miért fontos a város és a szabadkai sport számára, hogy az elmúlt évben Szabadka kapta A Sport Európai Városa címet?
— Megtiszteltetés számunkra, hogy az Európai Bizottság városunknak ítélte oda ezt a rangos elismerést. Szabadkát évtizedek óta a sport városaként emlegetjük, ami ezzel a díjjal is meg lett erősítve. Szabadkán nagyon népszerű a sport, az igazolt sportolók száma 10 000 körüli, mellettük pedig nagyon sokan szabadidős tevékenységként sportolnak, például kocognak a Kiserdőben vagy kerékpároznak és futnak Szabadka és Palics között. Az elmúlt évben több akciót szerveztünk, mellyel bizonyítottuk, hogy városunk valóban rászolgált erre a rangos elismerésre. A nyári szünetben 20 sportegyesületben ingyenes edzéseket szerveztünk, ahol a gyerekek megismerkedhettek egy-egy sportággal. A kezdeményezés nagy sikert aratott, több mint 800 szabadkai iskolás élt ugyanis az ingyenes sportolás lehetőségével. A klubokban sportoló gyerekeknek táskát és Szabadka a sport európai városa feliratú pólót ajándékoztunk, ami szintén kedvező visszhangra talált. Ezzel a programmal a sport fontosságára irányítottuk a gyerekek figyelmét, és megpróbáltunk minél több gyereket sportolásra biztatni, ami, úgy érzem, sikerült is.
A Mini Maxi Ligában az idén 35 csapat vesz részt (Kép forrása:A Szabadkai Sportszövetség Facebook-oldala)
* A felsoroltak mellett a sportszövetség megszervezte a már hagyományosnak mondható eseményeit is, melyek célja a sport további népszerűsítése.
— Az önkormányzattal együttműködve tavaly is ingyenes úszóiskolát szerveztünk az általános iskolák második osztályos tanulói számára a Harcosok sorakozója lakótelepen lévő medencében. A képzésnek köszönhetően 500 gyermek tanult meg úszni. Megrendeztük a Mini Maxi Liga elnevezésű, decembertől márciusig tartó gyermek-labdarúgótornát. A szabályok szerint az első három hónapban nem jegyzik az eredményeket, csak az a fontos, hogy minden gyerek pályára lépjen. A mérkőzések három félidőn át tartanak, és a harmadik félidőben azok a gyerekek játszanak, akik addig nem játszottak. Mindenkinek, még a szerényebb képességű gyerekeknek is meg kell adni az esélyt a bizonyításra. A gyerekeknek mindenük a foci, az arcukról boldogság sugárzik, amikor belépnek a sétaerdei ballonba, a torna helyszínére. A harmadik hónap végén versenynapot tartunk, amikor kiderül, mely csapatok a legjobbak. A győztesek előbb a tartományi, majd az országos bajnokságon játszhatnak tovább. A 2024/2025-ös idényben a négy korosztályban összesen 35 csapat nevezett be, és mintegy 550 kisfocista játszik hétről hétre a ballonban. A Szerbiai Sportszövetséggel együttműködve folytattuk a Légy egészséges, sportolj velünk! programot, melynek keretében a hölgyek egész éven át heti két alkalommal fitneszedzéseken vehetnek részt. A Sport Mindenkié Egyesülettel és a gerontológiai központtal szerződést kötöttünk, melynek értelmében Szabadka legidősebb polgárai számára heti három alkalommal szervezünk edzést a központ létesítményeiben. A foglalkozások iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg, 120 idős polgártársunk sportol rendszeresen. Megszerveztük a Kis Bajnokok Ligáját, melynek keretében a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény 25 óvodájába látogattunk el, ahol a gyerekek ingyenes edzéseken és versenyeken vehettek részt. A legjobbak a városi döntőbe jutottak, melynek az Ivan Sarić Műszaki Iskola adott otthont. Mind az 500 résztvevő aranyérmet kapott, hiszen számunkra mindenki győztes, a legsikeresebbek pedig Belgrádban, a Sportvásár keretében megtartott országos bajnokságon képviselték városunk színeit. A Spartacus Teniszklubbal együtt veterán-párosbajnokságot szerveztünk, melyre 32 páros jelentkezett, a Szerbiai Labdarúgó-szövetségnek segítettünk a Stevan Vilotić — Ćele labdarúgó-emléktorna, a Palicsi Evezősklubnak a Vajdasági Nyílt Bajnokság, a Northstorm sportegyesületnek pedig az egyre népszerűbb akadályverseny megszervezésében. Az önkormányzattal és a Subotičke novine hetilappal együtt az év vége felé kiosztottuk Szabadka legjobb sportolóinak, sportegyesületeinek és sportmunkásainak az elismeréseket.
Dejan Vuković (A szerző felvétele)
* Térjünk át a versenysportra. Mely sportolók és egyesületek érték el a legjobb eredményeket 2024-ben?
— A Spartacus Teniszklub férficsapata országos csapatbajnoki címet szerzett, Lana Virc pedig megnyerte a 16 éven aluliak országos bajnokságát. A súlyemelők minden korosztályban országos csapatbajnokok lettek, emellett egyéniben is több elsőséget szereztek. A férfi kosárlabdázók megnyerték a II. Adriai Ligát, és bejutottak a legmagasabb rangfokozatba, ahol szépen szerepelnek. A sportlövők két számban nyerték meg az országos bajnokságot, a női labdarúgók és a birkózók pedig a 2. helyen zártak az országban.
* Mely sportágak a legnépszerűbbek, legtömegesebbek?
— Mint mindenhol, nálunk is a legtöbb gyerek focizik, de sokan úsznak és teniszeznek is. A lányok körében talán a röplabda a legnépszerűbb, de több mint 500-an, lányok és fiúk egyaránt, ingyenesen kosárlabdázhatnak, tehát a kosárlabda is tömeges.
* Mi a helyzet a falvakban, ott milyen sportolási lehetőségek állnak a fiatalok rendelkezésére?
— A falvakban egyre több a sportoló és az egyesület, ami nekünk jó. Csantavéren, Bajmokon, Hajdújáráson már nem csak labdarúgóklubok működnek, tehát a gyerekek számára nem a foci az egyetlen sportolási lehetőség. Bajmokon kézilabdázni, röplabdázni, cselgáncsozni és focizni lehet, Hajdújáráson a foci mellett súlyemelés is létezik, Csantavéren pedig jól működik a női kosárlabda. Az újévi kispályás labdarúgótornát először rendeztük meg Bajmokon, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen a mérkőzések telt ház előtt zajlottak, és a versenyzőktől is pozitív visszajelzéseket kaptunk az új helyszínt illetően.
A Légy egészséges, sportolj velünk! program keretében a hölgyek fitneszedzéseken vehetnek részt (Kép forrása:A Szabadkai Sportszövetség Facebook-oldala)
* Milyen tervei vannak a sportszövetségnek 2025-re?
— Az elmúlt évben megszervezett eseményeink az idén sem maradnak el, emellett a Játék határok nélkül vetélkedő mintájára mi is szerveznénk egy hasonló eseményt. Elképzeléseink szerint áprilisban a fedett medence, a nyáron pedig a sétaerdei nyílt létesítmény adna otthont a versenynek. Bárki jelentkezhet, aki maga köré tud gyűjteni egy csapatot.
* A szabadkai közönség milyen jelentősebb sporteseményeken szurkolhat kedvenceinek?
— A ligamérkőzések mellett több jelentős versenynek is Szabadka lesz a házigazdája. Az ősszel megszervezzük a Vilotić-emléktornát, melyen négy 19 éven aluli labdarúgó-válogatott vesz részt, de lesz Refik Memišević-birkózóemlékverseny, nyílt vajdasági evezősbajnokság, az Ifjúsági Aranykesztyű elnevezésű nemzetközi ökölvívótorna, délkelet-európai vitorlásverseny, a Szabadka Kupa súlyemelőtorna, akadályverseny, a Szabadkai Félmaraton, a Luka Andrašić- és a Harangozó Vilmos-asztaliteniszemléktornák, a Szabadka Trófeája nemzetközi focitorna, több nemzetközi tenisztorna és még számos, nagy érdeklődésre számot tartó esemény. Arra biztatom a szabadkaiakat és a környékbelieket, hogy látogassák a sporteseményeket, szurkoljanak a szabadkai sportolóknak és a kluboknak, de a rendszeres sportolást se hanyagolják el, hiszen egészségük megőrzése érdekében a sportnak óriási szerepe van.