home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A sport nemzetegyesítő ereje
Tóth Tibor
2019.11.13.
LXXIV. évf. 45. szám
A sport nemzetegyesítő ereje

Tizennyolc délvidéki érem Székesfehérváron

A királyok városában, Székesfehérváron tartották meg a XV. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság teremsportágainak döntőit, melyeken a több mint kétszáz magyarországi, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi és délvidéki általános, valamint középiskolás diák asztaliteniszben, sakkban, birkózásban, valamint kézilabdában mérettette meg magát.


A népes délvidéki delegáció

A kilencventagú délvidéki küldöttség — melyet első ízben Gyólay Karolina vezetett — szokás szerint újra a legeredményesebbnek bizonyult, hiszen birkózásban tíz, sakkban és asztaliteniszben három-három, kézilabdában pedig egy érmet nyert, de küldöttségünk csapata volt az egyetlen, mely vette a fáradságot, és felkészült a történelmi vetélkedőre. Ellenfél híján az Újházi Réka, Zabos Zsófia, Berta Fanni, Szabó Dániel alkotta zentai csapat a közönségnek adta elő a Székesfehérvárról, II. Rákóczi Ferencről és Puskás Ferencről szerzett tudását.


Kű Lajos

A háromnapos verseny megnyitóünnepségén Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, a rendezvény megálmodója és fő szervezője köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva a sport határok feletti, nemzetegyesítő hatását. Az olimpiai ezüstérmes, a belga Brugges csapatával BEK-döntős labdarúgót Wichmann Tamás kilencszeres kenuvilágbajnok és Gedó György olimpiai bajnok ökölvívó követte. Ők a fiataloknak pályafutásukról, a sport fontosságáról beszéltek.


Pék Zoltán

A délvidéki küldöttségből Pék Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselője szólt a fiatalokhoz nemes versengésre, kitartásra buzdítva őket. A megnyitó művelődési részében Tolcsvay Béla Kossuth-díjas gitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró, valamint a délvidéki csapatból Balunović Anna, Kovács Gyólay Szófia és az Ispiláng néptánccsoport lépett fel.


Orosz András (balról) kiváló játékkal szerzett aranyérmet

A versenyek birkózással kezdődtek. A székelyföldi és a magyarországi sportolók távolmaradásával a mezőny a vártnál foghíjasabbra sikeredett. Az első helyek sorsa a délvidéki és a kárpátaljai birkózók között dőlt el, a felvidékiek nem tudtak beleszólni a legfényesebb érmek sorsába. A Zörgő László vezette, főként zentai és magyarkanizsai birkózókból álló küldöttségből Berkec Dániel (Zenta), Berkec Deján (Z), Vámos Antal (Z), Tóth Dániel (Z), Mihajlović Andrej (Z) és Molnár Dávid (Z) megnyerte a diákbajnokságot, Lengyel Kevin (Magyarkanizsa), Pék Zalán (Z), Tóth Csaba (Z) és Teleki Dániel (M) pedig a dobogó második fokára állhatott.


A délvidéki birkózók tíz éremmel tértek haza

Asztaliteniszben a temerini Orosz András az egész torna során kiváló játékot nyújtva megérdemelten végzett az 1. helyen az általános iskolás fiúk mezőnyében. A lányoknál a magyarkanizsai Bimbó Emma a 2., a csókai Golić Teodóra a 3., a magyarkanizsai Bimbó Zsófia pedig a 4. helyen zárta a tornát. Sakkban szintén három délvidéki érem a termés, Kincses Kristóf ezüst-, Horvát Evelin és Györe Csongor pedig bronzéremmel tért haza Székesfehérvárról.


Az adai kézilabdás lányok Kiss Sándor vezetésével bronzérmet nyertek

Leánykézilabdában a felvidéki Gútáról érkezett csapatok osztoztak az első két helyen, a bronzérmet a tornán tartalékos összeállításban szerepelt adai csapat szerezte meg, a tornyosiak pedig az 5. helyen fejezték be a viadalt.

Gyólay Karolina, a délvidéki csapat vezetője elmondta, nagyon elégedettek a versenyzőkkel, hiszen ezúttal is a legtöbb érmet szerezték a diákbajnokságon.

A XVI. Összmagyar Nemzeti Diákbajnokságot jövőre — első alkalommal — a királynék városában, azaz Veszprémben rendezik meg.


Pillanatkép a sakktornáról

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..