A sírrablók visszatértek

A sírrablók visszatértek

Egész napos rendőri felügyelet Keviben — November 17-éről 18-ára virradóra a kevi temetőbe visszatértek a sírgyalázók, és ismét megbolygatták a valamivel több mint két hónapja elhunyt Petrás Lajos nyugvóhelyét. Két hét alatt másodszor.

Az első esetről szóló híradásunkat azzal zártuk, hogy a polgárok remélik, a közfelháborodást keltő bűntény elkövetői hamarosan kézre kerülnek. Az újabb gyalázatos tett után a lakosság megbotránkozása még nagyobb, de sokan félnek is, hogy legközelebb az ő szeretteik sírja kerül sorra. A rendőrség továbbra is teljes erőbevetéssel dolgozik az ügy felderítésén, de lapzártánkig ezúttal sem kaptunk tőle semmiféle tájékoztatást.

A temető védelmében
A botrányos cselekedet elkövetői már az első alkalommal is leástak a koporsóig, és betörték a fedelét. Nyilván tudták, hogy az elhunytat a testvére két aranylánccal bocsátotta utolsó útjára, ezt próbálták kivenni a szűk nyíláson. Hogy sikerült-e megszerezniük, senki sem tudja, a nyomozók ezt az információt sem osztották meg a nyilvánossággal. Az azonban bizonyos, hogy a rablók rendkívül elszántak, mert még egyszer visszatértek a helyszínre és újra kibontották a sírt. 
A faluban azt beszélik, talán az is vonzotta őket, hogy az elhunyt lábában egy korábbi műtét következményeként platinalemez található. Rendőrségi közlemény hiányában azt sem állíthatjuk biztosan, hogy az egyik elkövető elhányta magát a koporsóból feltörő szag miatt, a hír azonban terjed, és sokan nagy reményeket fűznek a megtalált DNS-mintához. A temető közelében lakók semmit sem vettek észre, de borzasztónak találják, hogy rövid idő alatt azonos módszerrel ugyanazt a sírt szentségtelenítették meg.
A vidékünkön példátlan, már-már lincshangulatot keltő gaztett állandó beszédtéma a kis településen. Az ott élők úgy vélték, senki sem foglalkozik érdemben a problémájukkal, a média is csak azért keresi fel őket, hogy szenzációt kreáljon a nyomorukból, ezért a legjobb lenne saját kezükbe venni az ügyet. Az önszerveződést fontolgatták, de Molnár Gábor Ákos, a Kevi-Buránysor helyi közösség elnöke és Kozma Róbert atya úgy döntött, a községi önkormányzattól kér segítséget. A súlyos probléma túlnőtt a falu lehetőségein, önerőből nem tudják szavatolni a temető biztonságát. A tennivalókkal kapcsolatban megbeszélést folytattak Borbély Ferenc alpolgármesterrel. 

Közösség elleni izgatás
Borbély Ferenc alpolgármester elmondta, a helyi közösség elnöke és a plébános úr beszámoltak az ismétlődő temetőgyalázásról és a falu hangulatáról. Hangsúlyozták, az eset emberi és közösségi szempontból valóban tragikus, az önbíráskodás helyett mégis a rendőrség bevonását tartják járható útnak. A község vezetősége minden segítséget megad, hogy Keviben az élet visszatérjen a normális kerékvágásba.
— Az első esetet még el lehetett könyvelni vagyon elleni vétségnek, kegyeletsértésnek, de a megismétlődése után már kénytelenek vagyunk közösség elleni izgatásra is gondolni. A rendőrség érzékeli a településeken élők nyugtalanságát, az ügy prioritást élvez, ezért teljes erőbevetéssel dolgozik rajta. A falubeliek rendőrállomást szeretnének, mert a legközelebbi rendőrőrs onnan tíz kilométerre, Tornyoson található, ahol két járőr teljesít szolgálatot. Egyelőre azt sikerült elérni, hogy Keviben is huszonnégy órás rendőri ellenőrzést foganatosítottak — nyilatkozta az alpolgármester, majd hozzátette, talán nem gátolja a nyomozást, ha elárulja, a holttest megbolygatása a második esetben sem sikerült. Azt viszont furcsának találja, hogy a tettesek egyszer sem törekedtek a bűnjelek eltüntetésére.   
Ceglédi Rudolf polgármester szerint nagyon fontos a rendőrségi jelenlét, hogy az emberek érezzék, nincs szükség az önszerveződésre. A nyomozás sírgyalázás és rablás gyanújában folyik.
— Részleteket nem hoznak a mi tudomásunkra sem, de annyit közöltek, jó irányban haladnak és bíznak abban, hogy hamarosan megtalálják az elkövetőket. Mi abban is reménykedünk, hogy az igazságszolgáltatási szervek is jól végzik majd a munkájukat. Ezt azért kell hangsúlyoznom, mert sokszor többet foglalkoznak az elkövetők emberi jogaival, mint a sértettek megvédésével. Mi is azt szeretnénk, ha lenne rendőrállomás Keviben, de tudjuk, hogy ennek nemcsak anyagi vetülete van, hanem a rendőrállomány számát is növelni kellene. Egyelőre marad az éjjel-nappali rendőri felügyelet, de a rendőrfőnöktől azt is kértük, hogy a község azon részeiben, ahol idős, magányos emberek élnek, erősítsék meg az járőrözést. Erre a megsokasodott lopások és rablások miatt lenne szükség — magyarázta a polgármester.
 

Címkék: sírrablás, Kevi
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A sírrablók visszatértek
Riport
Facebook

Támogatóink