home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A sikert nem fújta el a szél
Tóth Lívia
2013.08.07.
LXVIII. évf. 32. szám
A sikert nem fújta el a szél

Magyarországon először a Szegedi Szabadtéri Játékokon láthatta a musicalrajongó közönség az Elfújta a szél szuperprodukciót. Gerard Presgurvic lenyűgöző zeneműve Somogyi Szilárd rendező elképzelésében került színpadra, az előadás művészeti vezetője Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház főigazgatója volt.

A Margaret Mitchell híres regényéből ismert történet, amely a szerelmi szál mellett korhű képet fest az amerikai polgárháborúról, valamint Észak és Dél harcáról is, négy teltházas előadást varázsolt a Dóm térre.
Az alkotók arra törekedtek, hogy a színre állított mű a legendás regényhez és a hasonlóan nagysikerű filmhez egyaránt közelíthető legyen, ezért színes, „szélesvásznú” cselekményt álmodtak meg. A Bátonyi György díszlet- és Velich Rita jelmeztervező által elképzelt látványt Duda Éva kirobbanó koreográfiái mellett a különleges világítástechnika teszi teljessé.
A pörgés valóban filmszerű, szédületes gyorsasággal követik egymást a képek, a díszlet forog, nyílik, csukódik, pillanatok alatt kerülünk a házból az utcára, Tarára vagy Atlantába, a harcmezőre, esetleg a nyilvánosházba. A darab során összesen negyvenkét helyszínt kellett megmutatni, de a kosztümök stílusa is folyamatosan változik. Scarlettnek több mint tíz öltözéke van, amelyek közül természetesen nem hiányzik a legismertebb, a zöld függönyruha sem. 
A több fordulós casting és a mintegy ötszáz jelentkező meghallgatása után a szerepeket három musicalgeneráció képviselőire osztották ki: Rhett Butlert Szabó P. Szilveszter, Scarlettet kettős szereposztásban Vágó Zsuzsi és Gubik Petra alakította. Belle Watling kurtizánt Janza Kata, Gérald O’Harát Szomor György, Melanie-t Bíró Eszter, Mammyt Nádasi Veronika, Frank Kennedyt Brasch Bence, Ashley-t Veréb Tamás játszotta. A Szegedi Szimfonikus Zenekar mellett közreműködtek a Budapesti Operettszínház rockzenészei és Musical Együttese, valamint a Szegedi Szabadtéri Játékok statisztái.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..