A sárkány és a turul találkozása egy kemencébennem
Szerda Zsófi
2020.07.05.
LXXV. évf. 27. szám

A kishegyesi Vékony Edit néhány éve mélyedt el a tűzzománcozás technikájában, majd nem sokkal később a kalligráfia és a kínai festészet is megtalálta. Egy szerény fanatikus. Talán így lehetne őt a legjobban jellemezni. 830 fokon ég, mint a zománcot égető kemence, s órákon át mesél csillogó szemekkel Kínáról, sárkányokról és rizspapírról, valamint arról, hogyan szerzi be az ehhez a különleges művészethez szükséges alapanyagait.

Egy frissen elkészült munkáját teszi az asztalra, s magyaráz. Hiszen egy olyan művészeti ágról van szó, ahol nem mindegy, hogy melyik anyag mennyi időt tölt a kemencében, mindent előre meg kell tervezni, ki kell számolni. Ahhoz, hogy barackszínt kapjunk, elegendő négy perc a kemencében, egy másik színnek viszont lehet, hogy több kell, ezért azt már előtte fel kell kenni a képre.

— Próbálok olyan dolgokat kitalálni, amelyek technikailag is kihívás elé állítanak. Csókási Katalin Nóra a mesterem, ő eleinte még mondogatta, hogy de Edit, ezt nem lehet megcsinálni, aztán most már tudja, hogy én úgyis megcsinálom — meséli.

 

* Hogyan találtál rá Katira?

 

— Öt évvel ezelőtt láttam, hogy Szegeden az Agora hirdet egy tűzzománcszakkört. Elmentem, hogy kipróbáljam, és nagyon megtetszett, ahogy Kati tanított bennünket. Ő művészeti iskolában is oktat, és nagyon jó tanár. Mindig odajön, segít, hasznosak a tanácsai. Ráadásul Kati férje ötvösművész, néha ő is bejött az órára, s olyan is volt, hogy náluk égettem (mert mindig kemencehiányom van). Ők egy nagyon jó házaspár s igazi tanárok, akik arra törekszenek, hogy amit tudnak, azt át is adják. Jó odamenni hozzájuk. Az Agorában többször van kiállítás is, bemutatjuk a friss alkotásokat. Én mindig úgy érzem, hogy nem vagyok elég tehetséges, a többiek annyira gyönyörű dolgokat alkotnak, hogy leesik az állam. Szerencsém van, hogy nagyon nagy tudású emberekkel találkozom, akik soha nem értékelik le a másikat, és segítőkészek. Mindig kikérem a véleményüket. Például a keretezőm is maga a tökély. Napokig nézegeti a képet, melyet adok neki, s kitalálja a hozzá illő keretet. Ő is hozzátesz az alkotáshoz. Amikor elmegyek Kati órájára, legyen bármilyen stresszes is a napom, kisimulok, és jöhet a következő nap.

 

* Említetted az üveget. Akkor ezt a két technikát ötvözöd?

 

— Igen. Sokat dolgozom üveggel. Voltunk egyszer Velencében, Muranóban van ugyebár a legjobb üveg, onnan vásárolom. Amíg a többiek a tengerparton strandoltak, én az üvegboltokat jártam. Nevetségesen olcsón tudom beszerezni az alapanyagot. A boltokban már ismernek, és rakják is tele a zacskókat. Volt egy időszakom, amikor sok ékszert készítettem, ekkor kezdtem el kombinálni a technikákat, s az ikertestvérem, Erika fertőzött meg a Swarovski kristályokkal, úgyhogy ez a harmadik elem, mellyel dolgozom. Szeretem azt, ahogy a letisztult zománc életre kel a kristályoktól. És nagyon jó lenne mielőbb visszamenni Muranóba hosszabb időre, hogy az üvegfúvást is megtanuljam.

 

* Gyógyszerészmérnöknek tanultál, pedig a művészetek szerelmese vagy.

 

— Eredetileg Szabadkán szerettem volna zongorára és énekre iratkozni, de úgy voltam vele, hogy a művészetből nem lehet megélni. Ma már másképp gondolom. S a mai napig szeretek kipróbálni új dolgokat. Az egész élet egy tanulási folyamat. Ha megtanulsz valami újat, belátásod lesz az emberek gondolkodásmódjába, s ezáltal a te világod is kiszélesedik. Illetve minél több esztétikus dolgot tanulsz, annál szebben éled az életed. A legegyszerűbb dolgokban is meglátod a szépet. Én például rengeteget futok, és ha látok valami szépet, azt lefotózom. Ez feltölti az embert, s úgy érdemes élni, ha fel vagy töltve. Az a többi emberre is pozitívan fog hatni. Az alkotás is ilyen. Ha valami számomra szép, az talán másoknak is az lesz. Általában ajándékba adják a munkáimat, így tudom, hogy akinek készülnek, az milyen ember, mit szeret, mi a kedvenc színe, rá gondolok, amíg alkotok.

 

* És mikor kapott teret nálad a keleti kultúra?

 

— Három évvel ezelőtt történt egy nagy változás az életemben. Egyik éjszaka éppen alkottam, és megszólalt a rádióban valami nagyon nyugtató zene, de nem értettem, milyen nyelven énekelnek. Kiderült, hogy koreai zene volt. Elkezdtem ezeket a típusú zenéket keresni, mert könnyebb volt mellette alkotni. Aztán ráfutottam a neten egy tájképre. Gyönyörű volt. Hatalmas hegyek, rajta valami krikszkraksznak tűnő betűk. Eldöntöttem, hogy meg akarom csinálni tűzzománcban. Speciális zománcot választottam, egy mézarany árnyalatot, mely közben zöldes is. Miközben alkottam, úgy éreztem, megszűnik a világ körülöttem. Érdekelt, ki festette az eredetit, és éppen ekkoriban Szegeden a Konfuciusz Intézet szervezésében Horváth Janisz grafikusművész, tipográfus, kalligráfus, kínai kalligráfiát és festészetet oktató professzor tartott előadást. Nagyon megfogott, amit a kalligráfiáról s a keleti művészetről mesélt. Nem sokkal később indított egy kurzust, ahol első körben kínai kalligráfiát, majd klasszikus kínai festészetet tanított. Belevágtam. A kalligráfia áll hozzám közelebb, a kínai képeken általában van szöveg, s elsőként mindig azt nézem meg.

 

* Nagyon más a kínai képzőművészet. Gondolom, kell hozzá egy lelkiállapot, s a technikát elsajátítani sem egy hónap.

 

— Egészen más, mint az európai. Ha látsz például lefestett bambuszágakat, az mindenről szól, csak a bambuszról nem. Hogyan állnak az ágak, merre dőlnek, milyen vastagok… Erős a szimbolizmus. Bambusszal lefesthető egy férj és feleség vitája, sőt még azt is megtudhatjuk, van-e gyermekük. A főbb témákhoz tartozik még a cseresznyevirág és az orchideák. A kínaiak festészete olyan, mint a beszédük. Nem azt mondják, hogy valaki rossz ember, hanem azt, hogy nem tudják a nagyok közé sorolni. A kalligráfia szintén külön művészet. A kínai utam előtt egész éjjel kalligráfiát festettem, ez nyugtatott meg. Rengeteget kell gyakorolni. Náluk a gyerekek csak a vízszintes vonalat három hónapig gyakorolják. Más az ecsettartás, a papír, illetve maga az ecset. Leolvasható az alkotó lelkiállapota. A vírus miatt számunkra kinyílt a világ, hiszen rá voltunk kényszerülve az internetre, így találtunk egy kurzust, ahová mindkettőnket beválasztottak. Ez egy cseresznyevirág-festő tanfolyam volt Mayee Futterman vezetésével, aki Los Angeles-i akadémiákon tart kurzusokat. Nagyon hasznos volt. A Zoom nevű platform segítségével vettünk részt az órákon, ez volt a születésnapi ajándékunk. Ha már nem találkozhattunk, legalább együtt festettünk, s egy profitól tanultunk. Janisz tanár úrban is ez a művészi profizmus a jó. Három vonalat húz, de az olyan három vonal, amilyet más nem tud. Van egy világ, melyben mi élünk, ez a nyugati, s van egy másik, a keleti, melyről nagyon keveset tudunk, és még kevesebbet értünk belőle. Egyébként ők annyira nem is akarják, hogy megértsük. Minimális betekintést engednek meg. A kalligráfiák közül sincs mind lefordítva. S amit lefordítanak, az sem az igazi. Én most tanulom a kínai és a koreai nyelvet, mert ahhoz, hogy megértsek bizonyos dolgokat, tudnom kell a nyelvet.

 

* Aztán jelentkeztél a pályázatra, megnyerted, s egy tíznapos kínai túrán vettél részt.

 

— A Konfuciusz Intézetnek volt egy bemutatkozása a Füvészkertben szervezett Lótusznapok keretében, s ott hallottam erről a pályázatról, ajánlották, hogy induljak. Elolvastam a kiírást, Kína a képzeletemen túl volt a címe, a Kínai Népköztársaság Kulturális és Turisztikai Minisztériumának Közép-kelet-európai Képviseleti Irodája és az ELTE Konfuciusz Intézete hirdette meg a kínai—magyar diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulója alkalmából. Két hónapot készültem rá. Bújtam a könyveket. A pályázott képem címe Az Erő, amely összeköt bennünket téren és időn keresztül. Az életerő, mely mindenben ott van, mindegy, ki hova való. Ez náluk a csi. Az energia. Ezt a sárkány és a főnixmadár jelképezi (azaz a császár és a császárné). Elkezdtem lassan visszabontani a szimbólumokat, és maradtam a sárkány mellett, mely őket szimbolizálja, a főnixet pedig leváltotta a turul, mely a magyarokat jelképezi. Nagyon nem mindegy egyébként, hogyan ábrázolod a sárkányt. Óvatosan kell vele bánni, mert akár sértő is lehet. S nem is festenek sárkányt. A legenda szerint egy mester megfestette a sárkányt, kihagyta a szemét, és lefeküdt aludni. A tanítványa éjjel megnézte a képet, látta, hogy hiányzik a szeme, megfestette hát, s a sárkány reggelre elrepült. Azóta ha festenek is sárkányt, a szemét fehéren hagyják. Nálam fehér kristály került a szeme helyére. A turul pedig fekete kristályszemet kapott. Jin és jang. Kínát kilenc hegy szimbolizálja, nálam nyolc van, a kilencedik a sárkány háta, s ott van a Kárpát-medence is. Egy hónapom volt megfesteni a képet. Mindenki segített. Elkészült, felvittem Budapestre, és leadtam. Később értesítettek, hogy az én alkotásom nyert. Nem tudtam elhinni. S azt sem, hogy végre eljutok imádott Kínámba.

 

A beszélgetést itt megszakítjuk egy pillanatra, s innen folytatjuk a következő számban, amikor is megtudhatjuk majd, milyen is volt ez a kirándulás.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Múzsaidéző rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..