A rombolás esztétikája és a csúsztatás művészete

A rombolás esztétikája és a csúsztatás művészete

A rombolás esztétikája mellett a csúsztatás művészetét is jól begyakorolta az elmúlt időszakban a kettős beszéd és kettős mérce kiváló alkalmazója, a Demokrata Párt és a Magyar Mozgalom – összeér, ami összetartozik.

Szabadka történelmi városmagjának rombolásához erőteljesen hozzájáruló, ,,építkező” és vállalkozó egykori polgármester és pártja kiegészülve a Magyar Nemzeti Tanácsban is mindenhez értőként megjelenő Magyar Mozgalommal, egy olyan nehéz órában vádolja – csúsztatva és mondanivalójának kontextusából kiragadva xenofóbiával Dudás Károly tanácstagot – amikor egész Európa és a világ is ennek a létező, társadalmi viszonyrendszerekből kinövő érzést szenvedi meg, amikor a valóban létező xenofóbia emberéleteket követel, amikor Európa azért küzd, hogy újra kialakítsa az emberek közti bizalom minimumát, ami az utcákon való gondtalan, félelem nélküli sétálást is jelenti –, megengedve magának, hogy ezt a súlyos szót Szabadkán használja, ahol soha, a történelem egyetlen nehéz időszakában sem, az impériumváltások nehéz óráiban sem volt ismert sem az érzés, sem az annak alapján való cselekvés – mindig is erre, polgárainak mentalitására volt legbüszkébb Szabadka, szépséges, ékszerdobozhoz hasonlatos városmagja mellett.

Az igazi kérdés elkendőzése igen jól megy mind a Demokrata Párt, mind pedig a Magyar Mozgalom szópárbajozóinak, de vádaskodás helyett sokkal jobb volna, ha az ,,építkező”, romboló mohóságnak az elmúlt években megnyilvánuló és bíróságon is pert vesztett (megírta a sajtó) eseteiről beszélnének azok, akik ezt az újabb szégyent megengedték, lehetővé tették, és az éjszaka leple alatt végig is csinálták, mások mellett egy műemlékvédő szakemberrel karöltve, aki – a közvélemény legnagyobb döbbenetére – saját leírt és megjelentett szakmai véleményével ellentétesen cselekedve nyilatkozott, állt oda a mohóság mellé. Beszéljünk arról, ami a valóság: a megváltozó, eltűnő egykori Szabadkáról, amelynek központjában gombamód szaporodnak a befektetőnek nagy hasznot hozó tömbházak. Beszéljünk arról, hogy vajon ki lesz kíváncsi így a mi Szabadkánkra?

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Közlemény rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A rombolás esztétikája és a csúsztatás művészete
Szabadkai Napló
  • GYURKOVICS Virág
  • 2015.11.21.
  • LXX. évfolyam 46. szám
A rombolás esztétikája és a csúsztatás művészete
Szabadkai Napló
  • (bajk)
  • 2015.11.21.
  • LXX. évfolyam 46. szám
Facebook

Támogatóink