Patyi Szilárd, amióta a napilaphoz került, rendszeresen készít olyan írásokat, amelyekkel rávilágít a város múltjára, a régi eseményekre, bemutat egykori személyeket, érdekes történeteket, és teszi mindezt a korabeli sajtó felhasználásával. Leginkább a Bácskai Hírlapot és a Bácsmegyei Naplót idézi, de régi magyarországi újságokból is szemezget, melyekben Szabadkáról írtak. A Szabadkai Históriák című tárca pedig nem csupán az egykori történések felelevenítése miatt lehet érdekes az olvasók számára, hanem azért is, mert szemlélteti azt a nyelvezetet, amelyet a korabeli újságírók használtak, továbbá az olvasók képet kaphatnak arról, milyen volt régen az újságírói hivatás.

* Végzettséged szerint történelem—filozófia szakos tanár vagy, hogyan lettél mégis újságíró?

— Gyerekkorom óta nagy szerelmem a történelem, és már akkor elhatároztam, hogy vagy régész, vagy történész leszek. Az általános iskolában viszont nem voltam túl szorgalmas, így hároméves középiskolába kerültem be, kereskedői szakra. De ez végül nem nyerte el a tetszésemet, és elhatároztam, hogy inkább mégis továbbtanulok. El kellett végeznem a négyéves középiskolai szinthez szükséges különbözeti képzést, majd sikeresen felvételiztem a Szegedi Tudományegyetemre, és történelem—filozófia szakos tanári diplomát szereztem. Itt említeném meg, hogy már akkor is Szabadka helytörténetéről írtam a diplomamunkámban. Az egyetem elvégzése után én is szembesültem azzal a kérdéssel, amellyel a legtöbb friss diplomás: hogyan és hova tovább? Evidens lett volna tanári állást szerezni, de én ennél valamilyen szinten többre vágytam. A történelemhez kapcsolódóan mindig is érdekelt a közélet és a napi események, hiszen végeredményben egy idő múlva ebből is történelem lesz. Aztán úgy hozta a sors, hogy az egyik osztálytalálkozómon újságírással foglalkozó kortársaim biztattak arra, hogy próbálkozzak meg az újságírással. Egy kis gondolkodás után elküldtem az önéletrajzomat a Magyar Szónak, próba szerencse alapon, és legnagyobb örömömre behívtak egy beszélgetésre. A többi már történelem… Visszagondolva csupán azt nem értem, hogy az egyetem után miért nem jutott korábban eszembe ezt a hivatást választani. Ez a foglalkozás ugyanis kielégíti a közélet iránti kíváncsiságomat, emellett pedig mélyrehatóbban is tudok foglalkozni a történelemmel. Sőt, a napilapnak köszönhetően sokkal szélesebb közönség körében tudom népszerűsíteni a történelmet, mint ha a tanári hivatást választottam volna. E történelem-népszerűsítő munkát értékelte egyébként díjazásra érdemesnek Stevan Mačković, a Szabadkai Történelmi Levéltár igazgatója és Mészáros Zoltán, a levéltár főlevéltárosa, amit ezúton is szeretnék nekik megköszönni.

* Az újságírásnak egy specifikus válfaját űzöd, hiszen egy zsurnaliszta általánosságban a napi eseményekre, a hírértékű történésekre, az aktualitásokra fókuszál, ezekről tudósít, te pedig ezenkívül a történelemre, Szabadka helytörténetére is koncentrálsz a munkád során. Feldolgozod a múlt eseményeit, és bemutatod az olvasóknak. Hogyan született meg a Szabadkai Históriák című tárca?

— A Szabadka helytörténetét feldolgozó tárca akkor indult, amikor elhelyezkedtem a Magyar Szóban. Sándor Zoltán, az újság szabadkai rovatának akkori szerkesztője volt az ötletgazda. Ha már személyemben egy történész került a szerkesztőségbe, alkalma volt megvalósítani egy régóta dédelgetett álmát, hogy heti egy alkalommal a szabadkai rovatban helytörténeti írás is helyet kapjon. Mivel ez nekem a szakmámba vág, megkaptam a feladatot, hogy csináljak meg három ilyen írást, és meglátja, hogy mi lesz belőle, ha jónak ítéli meg, akkor lesz folytatása. Lett. Ez 2018 januárjában volt, az I. világháború befejező évének centenáriumában. Elmentem a könyvtárba, elővettem a régi hírlapokat, és ehhez az évfordulóhoz válogattam anyagot. Így indult a sorozat, és azóta is minden héten megjelenik, immár a 150. írásnál tartok. Mindig valami kerek évforduló kapcsán vagy valami mostani, jelenkori eseményhez fűződő anyagokat keresek, hogy valamilyen módon az írás illeszkedjen a jelenhez. Ilyen volt például most a Bíró Károly-szobor-avató is: egy, a jelenben megrendezett esemény szolgáltatta az apropót arra, hogy az egykori polgármester munkásságáról és életéről írjak. A múltról, de a téma kapcsolódott a jelenhez, szerintem ez így az olvasóknak is érdekesebb.

* A mai kor újságírója általában az interneten keres kiegészítő információkat. Ez a te esetedben nem állja meg a helyét. A régi sajtóanyagok jórészt nincsenek digitalizálva, így fizikai valójukban vagy kénytelen fellapozni őket.

— Már vannak olyan lapok, amelyek az interneten is megtalálhatóak, mint például a Délmagyarország című szegedi napilap, melynek számait 1910-től napjainkig digitalizálták. Ebben az újságban nagyon sok, Szabadkára vonatkozó írás található, de csak véletlenszerűen lehet ezekre rábukkanni, mert nem lehet tudni, hogy mi mikor jelent meg, ezért részletekbe menően át kell böngészni az egykori írásokat. A régi szabadkai lapok azonban, mint például a Bácskai Hírlap vagy a Bácsmegyei Napló, nem hozzáférhetőek interneten, de a Szabadkai Városi Könyvtárban megtalálhatóak, megjelenési évek szerint összefűzve. Ha egy dátum ismert, például, hogy mikor vonultak be a szerb csapatok a városba, ami 1918. november 13-án történt, akkor a következő napi számokban keresem a kapcsolódó tudósításokat. Sok minden mást csak hosszú lapozgatások és olvasás után lehet fellelni. Gyakran fordul elő olyan is, hogy valamit keresek, de egy másik érdekességre bukkanok. Most talán úgy tűnik, hogy ez egy magányos folyamat, a valóság viszont az, hogy egy szép csapatmunka rejlik mögötte. Igaz, én írom meg, de a szöveget átnézik a lektorok, majd tördelik, átolvassák a szerkesztők, akik sok témaötletet is adnak. Segítjük egymást, az én munkám mögött is egy egész szerkesztőség áll, melynek segítsége nélkül biztosan nem érdemeltem volna ki ezt a díjat. Ezúton is szeretném nekik ezt megköszönni.

* A helytörténeti írásokhoz szükséges kutatás mellett hogyan jut idő a napi rutinfeladatokra? 

— Heti egy alkalommal böngészem a régi újságokat a könyvtárban, ezzel elegendő forrást gyűjtök több anyag megírásához is, így ez a munka nem vesz el sok időt a napi feladatok elvégzésétől. Ezért van lehetőségem sajtótájékoztatókra és napi eseményekre is eljárni. Amikor pedig kezdek kifogyni az anyagokból, akkor újra beülök a könyvtárba, és gyűjtöm tovább a helytörténeti adatokat.

* A régi újságokban talált anyagok átolvasása során mi volt a legérdekesebb számodra?

— A Hírlap című egykori szabadkai napilapban, mely az Országos Magyar Pártnak, az első délvidéki magyar érdekvédelmi szervezetnek volt a nem hivatalos lapja, találtam érdekes tudósításokat a Trianon és a királyi diktatúra bevezetése közötti időszakról. A többi közt a választásokról, hogy az akkori magyar párt hogyan kampányolt, milyen eredményeket ért el 1927-ben. Ez egy érdekes év volt, mivel három választást is tartottak: országgyűlésit, tartományit és helyit. Minderről bőven beszámoltak, és érdekes volt olvasni, hogy akkoriban — ugye nem volt sem internet, sem tévé, de rádió is alig — a kampány nem sokban különbözött a maiaktól. Voltak nagygyűlések, plakátoltak, urnákba szavaztak, és sok választási kampányesemény volt. Egy újságírónak pedig a kampányidőszak mindig húzós. Érdekes volt olvasni, hogy akkoriban is hasonló történések voltak.

* Mekkora kihívás számodra ezeket az írásokat összerakni?

— Leginkább a terjedelmi korlát okoz gondot, hiszen nem lehet több tízezres karakterszámú tanulmányokat leadni, hanem három-négyezer karakter közé kell tömöríteni. Egy olyan eseményt, amelyről van vagy hat-hét újságcikk, és ehhez még egy tanulmány is társul, úgy kell összefoglalni, hogy érdekes is legyen az olvasók számára. Ezt eleinte nagy kihívásként éltem meg, de mostanra, a 150. história felé már nem okoz problémát.

* A város történelmének gazdagságából adódóan a Szabadkai Históriák című tárcához van még bőven miből válogatni, lesz még folytatása. Emellett a Szabadka köztéri szobrait bemutató sorozat is a te gondozásodban jelent meg.

— Nemrégiben két szoborral is gazdagodott a város, annak apropójából gondoltunk arra a Magyar Szóban, hogy érdemes lenne a napilap szabadkai oldalán heti rendszerességgel bemutatni azokat az alkotásokat, amelyek a város közterületein állnak. Hajlamosok vagyunk néha úgy elsétálni mellettük, hogy szinte észre sem vesszük őket, némely emlékművön pedig még tábla sem jelzi, hogy mikor és miért lett felállítva, illetve ki készítette. A város köztéri szobrait bemutató tárca egyébként a végéhez ért, most a szökőkutak és a csobogók feldolgozásával folytatjuk, ezután pedig egy újabb sorozattal jelentkezünk, mely szintén szeretett városunkhoz kapcsolódik.