A hétvégén magukra öltötték ünneplőruhájukat, a legtöbb esetben azt az egyet, amely volt, és templomba mentek. Az élet nem volt egyszerű. A gyerekek már egészen kicsi koruktól kezdve kivették a részüket a paraszti munkából, és mégis sokkal boldogabb, gondtalanabb gyermekkoruk volt, mint a mai fiataloknak.

— Mi akkor még nem is nagyon tudtunk semmit. Az öcsém születése előtt például nem tudtuk, hogy az anyánk állapotos. Este az apám azt mondta, menjünk át a szomszédba, és reggel azzal fogadott bennünket, hogy kistestvérünk született. Ő volt a hatodik gyerek a családban. Én csak három osztályt jártam ki. Nem volt földünk, a szüleim nagyon nehezen tudtak eltartani bennünket. A harmadik osztály elvégzése után a grófnál acatoltam. Mikor az kész lett, egész télen eljártunk paprikát hasítani. Így tartottuk el a családot, de nekem akkor mégis jobb volt, mint most. Felmázoltuk, bemeszeltük a padkát, és ott ültünk. Nem voltak édes kalácsok, az anyám kiflit sütött meg mákos és tökös kalácsot, más nem volt. Még ma sem szeretem az édességet. Főleg levest meg paprikást ettünk, és volt, hogy káposztát meg száraztésztát főztünk. Évente egy disznót vágtunk le, azt is decemberben.

* Hogyan ünnepelték meg egy gyermek születését?

— Nem is tudtuk, milyen az igazi ünneplés. A gyereket elvitték a templomba, megkeresztelték, hazamentek, ettek — és kész. Akkor még nem voltak ilyen nagy igények, sokkal nyugodtabb volt az élet. 

* Hány évesen kezdett el bálba járni?

— Húszéves voltam. A férjemmel egy bálban ismerkedtem meg, és huszonhárom évesen mentem hozzá. Abban az időben már délután négy órakor felmentünk a nagyutcára. Maga el sem tudja képzelni, hogy mennyien voltak ott akkoriban! Elmentünk a délutáni bálba, azután hazajöttünk, majd az apám elengedett az esteli bálba is. Bál minden vasárnap volt, délután meg este. Az estibe — mely éjfélig, legfeljebb egy óráig tartott — „gardimamákkal” mentünk. Velem kezdetben az anyám járt, később az idősebb néném. A bálon helybéli zenészek muzsikáltak. Utóbb volt másik bál is, de oda már a kicsit gazdagabbak jártak. Az anyák ültek, a lányok mellettük álltak, a legények pedig felkérték őket táncolni. Ha az anyjuk megengedte, akkor elmentek, és ismerkedtek. Ha a legénynek megtetszett egy lány, akkor táncoltatta. Ha a lány anyja megengedte, a legény hazakísérte a lányt, aztán a fiatalok esténként is találkoztak. A fiatalság a böjtöt nagyon betartotta, ebben az időszakban már nem jártunk bálba, más programok voltak. Elmentünk játszani, lányok a legényekkel. Beültettem kiskertemet a tavasszalt játszottunk, máskor meg pópikáztunk. Ilyenkor lapátot tettek a tuskóra, és azt kellett elütni minél messzebbre.

* Akkoriban milyen volt egy lánykérés, lakodalom?

— Először a jövendőbeli uram mondta az apámnak meg anyámnak, hogy meg akarja kérni a kezem. Aztán négyen jöttek: az anyja meg a keresztapja, a keresztanyja és ő. Nem volt olyan nagy felhajtás, mint mostan. Szépen megkértek, adtak gyűrűt, és megvolt az eljegyzés. Nem volt az a gyűrű aranyból, mert valamikor a kétdinárosból csinálták. Nekem olyan nagyot adott, hogy leesett az ujjamról. Soha sem volt aranyam. Nagy volt a család, apám örült, ha el tudott tartani bennünket. Édesanyámnak volt egy régi gyűrűje, elvittük megcsináltatni, és így lett aranygyűrűm. A lakodalom előtt vőfély hívogatott. Februárban volt az eljegyzés, de csak májusban esküdtünk. Abban az évben nősült a bátyám és az öcsém is, úgyhogy májustól júliusig három lakodalom volt a családban. Az anyám nagyon sok libát tömött, a rokonok is összehordták a tyúkokat meg más ennivalót, így volt mindenből elég. Nagy volt a család, százötven személyes lakodalmakat tartottunk otthon, a szoba-konyhában, mégis elfértünk. Nem volt akkor még villany sem, petróleumlámpával világítottunk, csináltunk tökös és túrós rétest, volt egy kis bor is, és megtartottuk a lakodalmat. Menyasszonyi ruhára nem tellett, úgy kaptam egy ismerősömtől, aki már férjhez ment. Felpróbáltam, és mivel rövid volt, meg kellett toldani. Vettünk egy pár cipőt, de az is nagy volt, a lakodalom mégis elmúlt, és boldogok voltunk.