A maga tervezte és varrta ruhában

Van egy olyan mondás, miszerint nem az út, hanem az utazás a fontos. Nos, az alábbi arcél is erről szól.
Aki ismeri Bogit gyermekkora óta - és természetesen nemcsak a különleges hajviseletéről, egyedi öltözködési stílusáról -, azt bizonyára nem éri meglepetés, hogy egy ilyen ritka - ,,személyre szabott'' - szakmát választott. Mindig is a művészetek világában élt. Ahogy járni megtanult, megtanulta a népi táncot is; ha gyöngyöt adtak a kezébe, meseszép nyakláncokat és függőket készített belőle; amikor megismerkedett a nemezeléssel, különféle tarisznyákkal lepte meg barátait (lehet, hogy a hamuban sült pogácsák sem hiányoztak belőlük?!); minden nehézség nélkül, kíváncsiságból megtanulta a csuhézás, a mézesbábfigurák készítésének a titkát is... Talán nem volt egyetlen olyan ifjúsági tábor sem, ahol legalább egyszer ne fordult volna meg középiskolás korában: ,,tanonc''-ként vagy pedig műhelyvezetőként. A szabadidő-szervezésbe, játékvezetésbe meg a mókamesteri ,,tudomány''-ba is belekóstolt... Az volt a vágya, hogy esztétikát és művészettörténetet tanuljon - magas fokon...
- A szegedi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola pedagógia szakán érettségiztem 2004-ben, majd folytattam tanulmányaimat, és 2005-ben pedagógusi asszisztensi végzettséget szereztem. Ekkor tudtam meg, hogy a szegedi Tisza Lajos Könnyűipari Szakközépiskola és Szakiskola ruhaipari technikusi, modellezői képzést hirdet. (Ez tulajdonképpen egy két évig tartó, az országos képzési jegyzékben szereplő szakképzés volt.)
- Nem akartál pedagógus maradni?
- Tévedés ne essék, én nagyon szeretem a pedagógusi hivatást (édesanyám nem tanulhatott ugyan annak, könyvtáros lett Kishegyesen, de a beteljesületlen álma valahogy átragadt rám), mégis úgy gondoltam, sosem árt, ha az ember ,,két lábon'' áll ebben a világban, annál inkább, mert ennek a szakmának is van némi köze az alkotáshoz - a művészethez, ami engem mindig is nagyon vonzott. Aztán a képzés folyamán olyan színvonalas gyakorlati oktatásban részesültem, aminek nagyon nagy hasznát vettem későbbi egyetemi tanulmányaim során, sőt, ha úgy tetszik, a mindennapi életben is. Hiszen itt a szabásminták elgondolásától és kidolgozásától kezdve az anyagismereten át a varrásig mindent megtanultam. Ma már a szoknyától a kosztümkabátig mindent könnyűszerrel megtervezek és megvarrok magamnak. Kötök, horgolok is. Ruhát festek, batikolok... A mai napig úgy vélem, hogy hasznos döntést hoztam annak idején, függetlenül attól, hogy ez egy kis kitérő volt a végcél előtt, és végeredményben két évvel meghosszabbította a tanulmányaimat.
- 2007-ben részt vettél egy országos szakmai tanulmányi versenyen is, amelyen 2. helyezést értél el. Ez adott ötletet ahhoz, hogy hova tovább?
- Némiképp. Inkább úgy fogalmaznék, olyan remek tanáraim voltak, akik rámutattak arra, mihez van hajlamom, és segítettek, hogy megtaláljam önmagam, tudjam, mit akarok elérni. Idehaza az általános iskolában azt mondták a rajzórán, hogy kár ceruzát vennem a kezembe, s ezzel teljesen elbizonytalanítottak. Szabó András szegedi rajztanárom viszont - ő az a fajta pedagógus, akire azt mondják: ,,hinti az igét'' - amikor meglátta az első munkáimat, lelkesedve buzdított arra, hogy le ne tegyem a ceruzát, mert az szinte magától beszél a kezemben. Nemes Pál tanár úr, aki varrni tanított, szintúgy azt állította, hogy alkotásra születtem. åk ajánlották a figyelmembe a budapesti Műszaki Főiskolát, amelyet időközben Óbudai Egyetemre kereszteltek át. A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karra felvételiztem, s az idén februárban itt fogok államvizsgázni könnyűipari mérnök, textiltermék-tervezőként.
- Tavaly novemberben az Óbudai Egyetemen megtartott Tudományos Diákköri Konferencián, a te szakterületeden első lettél, s ezzel bejutottál a márciusban tartandó országos döntőbe. Mivel érted el ezt a sikert?
- A szakdolgozatommal mutatkoztam be, amelynek a címe: Textíliák felhasználása a gyógypedagógiában. Dióhéjban: egy olyan, textilből készült ,,eszközsorozat''-ot ötlöttem ki, amely mind didaktikai célokra, mind pedig játékra egyaránt felhasználható. A tervezéstől kezdve az anyagbeszerzésen át a varrásig mindent magam készítettem. Tavaly nyáron a Retextil Alapítvány jóvoltából részt vehettem egy szakmai gyakorlaton Pécsett. Már pedagógus-asszisztensként is dolgoztam tanulásban akadályozott, hátrányos helyzetű gyermekekkel, és Pécsett is jártunk gyógypedagógiai intézetekben. Észrevettem, nagyon kevés olyan oktatói eszköz, játék áll a nevelők rendelkezésére, amelyekkel a sérült gyermekek kreativitását - főképp manuális képességeit - fejleszthetnék. Pedig tudományosan igazolt tény, hogy a sérült gyermekek egy bizonyos kategóriájának tagjai, ha idejében elkezdjük fejleszteni a kézügyességüket, manuális kreativitásukat, könnyebben beilleszkednek a környezetükbe, sőt hasznos tagjaivá válhatnak társadalmunknak. Ekkor villant be az ötlet, hogy mi lenne, ha...
- Az általad tervezett játékokat ki is próbálták a magyarkanizsai óvodában, illetve a Mácsai Mónika által vezetett Bárka civil szervezetben (ez utóbbi a sérült fiatalok ún. napközije). Milyen visszajelzéseket kaptál?
- A játéksorozatot 3-6 éves gyermekeknek terveztem. 5-5 darab, egyenként 10-50 cm hosszú textilhurkákat készítettem, amelyeknek a színe, díszítése, tapintása, töltőanyaga más-más. Az egyiken gyöngyök, a másikon gombok, a harmadikon különféle csíkok vannak (mindkét végükön más-más nagyságú vagy színű), sőt némelyekben kis csengettyűk szólalnak meg. Aztán külön-külön hurkatartókat is varrtam. Tehát a tapintás, a hallás, a látás érzékszerveinek ,,irritálása'' mellett a gyerekek egy bizonyos fokon a halmazalkotással is megismerkedhetnek, a megfigyelő és memorizáló képességük, fantáziájuk is lendületet kaphat, játszhatnak és kommunikálhatnak ezekkel a textíliákkal. Térben és síkban is alkalmazták őket. Házat építettek, vonatoztak, kardoztak, zenéltek velük, szín, nagyság és díszítés szerint igyekeztek egységesíteni őket, visszahelyezni a tartójukba stb. Nagyon-nagyon sok hasznos észrevételt kaptam az óvónőktől, amelyekkel tovább építhetem eredeti elképzelésemet. Ezeknek a textilhurkáknak az az előnyük, hogy olcsón önmagunk is elkészíthetjük őket, hogy nem törékenyek, nem veszélyeztetik a gyermekek testi épségét. Mosással tisztán tarthatók. Jól és kis helyen tárolhatók, akár a falra függesztve is, egyéni és csoportos foglalkozásokra is alkalmasak. Nincs ,,játékszabályuk'', azt maguk a nevelők és a gyermekek találják ki.
- Reméljük, hogy ebből szabadalmaztatott Bogi-játék lesz egyszer. De addig is, hogyan és miképp tovább, a diplomázás után?
- A mesterképzést mindenáron, még így, frissiben, el szeretném végezni, utána pedig amit hoz a sors. Az igét szeretném ,,hinteni'' tovább. Foglalkozhatom jelmez-, díszlet- vagy divattervezéssel, előadás-sorozatokkal bővíthetem a fiatalok tudását - tavaly néhány alkalommal már tartottam vetítéssel egybekötött előadást a divat történetéből -, műhelymunkákat vezethetek, textilmérnöki iskolákban taníthatok... És egyszer, csak úgy, a magam kedvéért talán a művészettörténeti szakot is elvégzem majd...
- A viszontlátás örömével várunk haza - igehirdetőként!