* Milyen tényezők hatottak arra, hogy a filmes világban kezdett alkotni? Minden gyermek szereti a filmeket és a rajzfilmeket, de mégis csak kevesekből lesz rajzművész vagy animációs rendező.

— Az érettségi után, tizenkilenc éves koromban fogtam bele az animációs szakmába mindenfajta előképzettség nélkül. Egész egyszerűen beszippantott ez a közeg, és amikor megtapasztaltam az első animációs stúdióban az ott honoló rendkívül nyugodt, baráti légkört, akkor rögtön tudtam, hogy ez az én világom, nekem itt a helyem. Óriási benyomást tett rám még a Pannónia Filmstúdió is, ahová egy ismerősöm által juthattam be. A falakon gyönyörű szép, rajzfilmes, festett hátterek voltak, és ott szembesültem azzal, hogy valójában hogyan készülnek a rajzfilmek. Rácsodálkoztam, hogy valóban kézzel festenek meg minden mozzanatot. Mindez lenyűgözött engem, és néhány év múlva egy kisebb rajzfilmstúdióban elkezdhettem pályafutásomat. Szó szerint legalulról, először kézzel rajzolt karaktereket kellett kifestenem, majd kulcsfázisrajzoló lettem, aztán animátor és végül animációs rendező. Ebben az időszakban örökre megtanultam, hogy minden filmnek megvan a saját terminológiája és a saját gyártási struktúrája. Ezáltal mindegyik egyedi. Azt is megtanultam, hogy egy animátor hogyan formál meg sajátos módon egy karaktert, vagy mi kell ahhoz, hogy valakiből vezető animátor legyen.

* Az elmúlt évtizedek folyamán milyen stílus jellemezte önt, melyek azok a motívumok és témák, amelyek meghatározzák az ön animációs műveit?

— Nekem talán az a legnagyobb szerencsém, hogy nincs túlságosan erős saját stílusom. Ez pedig animációs rendezőként nagyon hasznos tulajdonság, mivel el tudom fogadni más alkotók stílusát, és jól tudok alkalmazkodni a különféle filmek minden egyes készítőjéhez, legyen szó rendezőről vagy látványtervezőről. Szóval azonosulni kell minden egyes film sajátos hangulatával és stílusával. Összegezve: az úgynevezett frame by frame animáció összes mozzanatával, azaz a kézzel rajzolt, illetve kockáról kockára megrajzolt dolgokkal is kitűnően tudok azonosulni. Minél igényesebb animációt kell készíteni, annál jobb, mivel annál inkább motivált egy alkotó.

* A legaktuálisabb alkotása a Cinemon Entertainment gyártásában készült Kojot négy lelke. Nagy sikernek örvend, és a világ számos pontján mutatják be a következő hetekben Dániától az Egyesült Államokig. Beszélne erről az alkotásról?

— Körülbelül négy esztendővel ezelőtt kapcsolódtam be Gauder Áron egész estés, Kojot négy lelke című alkotásának munkájába. Már előtte is dolgoztam együtt Áronnal, hasonló tematikájú filmekben: Kojot és a szikla, illetve a Kojot és a kereskedő. Ezek egyébként rövid, 7-8 perces alkotások voltak, de már ott is az indián legendák kerültek előtérbe. Továbbá magának a Kojotnak a karaktere is belopta magát a szívembe ebben az időszakban. A film sikerének titka egyrészt Áron storyboardja, melyet Bereményi Gézával közösen írtak, másrészt a téma. Az indián téma ugyanis nem véletlen, hiszen Gauder Áron valójában tizenöt éves kora óta a Bakonybélben indiánkodik. Mindezt úgy kell elképzelni, hogy évente két időszakban valóban úgy él, mint egykor az indiánok. Tehát teljes mértékben autentikusan követi az indiánok szokásait és életstílusát. Cserekereskedelmet folytat, vadászik, társaival más törzsekre támad. És mindez talán jóval több is, mint egy játék.

* Ön az új generáció jeles képviselője. De kétségtelen, hogy a magyar animációs szakma legendásan színvonalas. Vannak, illetve voltak példaképei?

— Ternovszky Béla számomra egyértelműen nagy példakép, és nemcsak a munkássága kapcsán, hanem az életvitele miatt is. Nagyon szimpatikus a magánélete is, ahogyan családjával és három lányával él. Különösen inspiráló számomra a sportos élete, hogy lovagolni jár, vagy ahogyan a természetért rajong. Emellett, csakúgy mint Ternovszky Béla, én is szeretnék egyszer egy olyan filmben dolgozni, ahol a szórakozás és a szórakoztatás a fő cél. Természetesen még sok más emberre is felnézek, és nem feltétlenül neves animátorokra vagy rendezőkre, hanem olyan alkotókra, akik ehhez a szakmához nagyon alázatosan állnak. Többek között Tenkei Pétert is ilyen embernek tartom.

* Miben és mennyiben térnek el egymástól az egykori animációs filmek, illetve rajzfilmek a modern korunk alkotásaitól? Mi az, amit mindig mindenképp meg kell őrizni, és mi az, amit tovább kell fejleszteni?

— Azt gondolom, hogy amiben eltérnek, az legfőképpen abban fogható meg, hogy a jót és a rosszat már nem választjuk annyira ketté, mint a múltban. A jelenlegi történetek ugyanis olyan módon vannak interpretálva, hogy a jó nem feltétlenül mindenben jó, de a rossz sem mindenben bűnös. Mindez ott van minden emberben, mondhatnám, mindannyiunkban. Hogy éppen melyikre fókuszálunk, melyikre akarjuk helyezni a hangsúlyt, az fog valójában felerősödni. Maga a Kojot film is erről szól, egy szerethető karakterről, mely nem csupán fekete vagy fehér. Ezáltal a jelenlegi generációk, a fiatalabb nemzedék is szabadabban el tudja fogadni azokat a gondolatokat vagy késztetéseket, amelyek bennük, a lelkükben dolgoznak, munkálkodnak.