home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A pezsgés a lételeme
Bíró Tímea
2021.05.29.
LXXVI. évf. 21. szám
A pezsgés a lételeme

Jól ismerjük az arcát és a hangját a színházból, a rádióból és a televízióból. Bárhonnan is szól hozzánk, mindig frissességet és fiatalságot áraszt. Lehet, hogy ez a gyermeklelkéből fakad, melyet a Szabadkai Gyermekszínház deszkáin tart életben a legőszintébb közönség, a gyerekek előtt, akik nem csak illemből tapsolnak. A Tiritarka haragtár című előadásban nyújtott alakításáért színészdíjat kapott a Szerbiai Hivatásos Bábszínházak 51. Találkozóján. Fridrik Gertrúddal beszélgettünk a két nagy szerelemről, a színházról és a médiáról.

* Két meglehetősen távoli világ találkozik benned, a színházban ugyanis a gyerekek lelkével foglalkozol, szórakoztatod őket, míg a televízióban a minket körülvevő valóságot közvetíted a nézőknek. Hogy kerültél közel ehhez a két műfajhoz?

— Egy nyugat-bácskai faluból, Szilágyiról származom, ahol kislányként, amikor a tévében a konferálásokat néztem, úgy éreztem, hogy televíziós-rádiós műsorvezető szeretnék lenni. Egy kis faluból ez álomnak tűnik, és úgy gondoltam, az is marad. Amikor befejeztem a tanulmányaimat a zombori gimnáziumban, és elérkezett a pályaválasztás ideje, akkor megboldogult Báthori Katalin tanító néni tájékoztatott, hogy az újvidéki színművészeti szak áll a legközelebb a műsorvezetői munkához, így oda iratkoztam. Az egyetem elvégzése után a Szabadkai Gyermekszínház ajtaján kopogtattam, ahova nemsokára fel is vettek, és ezzel egyidejűleg meghallgatást hirdettek a Szabadkai Rádióban, ahova szintén felvettek. Nagy szerencsémre az igazi, nagy újságíróktól tanulhattam hónapokon át. Nagyon megszerettem ezt a munkát, ezért tíz évig ott dolgoztam, majd miután megalapították a Pannon RTV-t, ott folytattam a rádiózást, és belekóstolhattam a televíziózásba is. És egyszer csak azon kaptam magam, hogy valójában azt csinálom nap mint nap, amit kislányként megálmodtam. Nálam a színház és a média (rádió, televízió) kiegészíti egymást, nem jó egyik a másik nélkül, nem tudnám csak az egyiket csinálni, mert akkor hiányozna a másik. Borzasztóan hiányozna a színpad, viszont az is, hogy időnként kilépjek a művészvilágból a való életbe, a hírek világába. Amikor valaki napi szinten a médiában dolgozik, akkor rendkívül informáltnak és felkészültnek kell lennie minden téren, s én imádom, hogy nyitott szemmel és füllel járok, mindenről tudok. Műsorvezetés közben elő tudom venni az információkat abból a bázisból, amelyet az évek során összegyűjtöttem.

* Nincs olyan, hogy elég, megpihennél?

— Nincs, mert így állítottam be az életemet. Amikor elkezdtem a gyermekszínházban dolgozni, lehetőségem adódott sokféle rendezvényen műsort vezetni, konferálni, és egyszerűen megszoktam ezt a nyüzsgést. Maximálisan be voltak táblázva a napjaim, és ezt nagyon élveztem. Most már egy kicsit kevesebb az ilyen jellegű munka, de nem is baj, hiszen én sem úgy működök már, mint huszonévesen.

* Soha nem vágytál a felnőttszínjátszásra, a felnőttközönségre?

— Néhány alkalommal játszottam a szabadkai Népszínházban, és az jó volt, de nagyon szeretek a gyermekszínház deszkáin állni. Valószínűleg ebben a kiváló és összetartó csapat is közrejátszik. Felbecsülhetetlen érték, amikor olyan emberekkel dolgozhatsz együtt, akik önzetlenül, őszintén és jókedvvel segítik egymás munkáját. Minden próbafolyamat nehéz, hiszen a színész nemcsak a testével, hanem a lelkével is dolgozik, ezért olykor pszichikailag is kimerülünk, de a megfelelő társaság átlendít a nehézségeken. Mindig jó előadás születik abból a hatalmas energiából, amelyet összegyűjtünk, beleadunk a közösbe.

* Igen, ez nekem is feltűnt, hogy milyen erős társulat vesz körül.

— Így van, mi nem csak munkatársak vagyunk. Az biztos, hogy ha az éjszaka közepén bármelyiküket felhívnám, hogy jöjjön, mert segítségre van szükségem, akkor szó nélkül jönne. Barátok lettünk, és olyan jó így játszani. Nincs közöttünk irigykedés, furkálódás, egy természetes lét van a színpadon. Talán ez a legnagyobb erősségünk.

* Milyen rendezővel szeretsz dolgozni?

— Nekem fontos, hogy ha valaki eljön hozzánk rendezni, akkor valamiféle koncepcióval érkezzen, legyen meg a fejében, hogy mit szeretne, viszont amennyire lehet, közösen hozzuk létre az előadást. Mostanában gyakran előfordult, hogy fiatal rendezők érkeznek hozzánk, akik nyitottak a mi ötleteinkre. Nagyon jó munkafolyamatban volt részünk például a Tiritarka haragtár és A farkas szempillája rendezőjével, Lázár Helgával és csapatával.

* A Tiritarka haragtár című duodráma interaktív, tehát bekapcsolja a gyerekeket a darabba, amit ők nagyon szeretnek.

— Imádnak válaszolni az előadás alatt számukra feltett kérdésekre. Ha nem kapcsoljuk be őket, vagy nem kérdezünk, ők akkor is közbeszólnak, kérdeznek, vagy ha nem tetszik nekik valami, azt is szóvá teszik. Nagyon édesek. A Tiritarka haragtár külön érdekessége, hogy a bábokat az előadás közben gyurmából formázzuk meg. Különféle állatfigurák történeteivel utalunk az emberi haragtárra: az irigységre, a féltékenységre, az akaratosságra. Arra próbálunk rámutatni, hogy a dühünket, a mérgünket hogyan lehet kordában tartani.


Gertrúd a Tündér Ilona és Árgyélus című előadásban

* Rengeteget utaztok, de sok gyerek sajnos ritkán lát színházi előadást.

— Igen, hiszen a meghívások mindig az anyagi lehetőségektől függnek. Szeretünk vendégszerepelni, viszont az is nagyon fontos, hogy a gyerekek el tudjanak látogatni hozzánk, hogy igazi színházi körülményeket és élményt kapjanak. Mivel négyévente lecserélődik a közönségünk, az előadások csak nagyon hosszú idő elteltével kerülnek le a repertoárról, nekünk pedig nagy kondícióra van szükségünk ahhoz, hogy fejben tartsuk és újra elővegyük a darabokat, de én a mai napig azt vallom, hogy a színésznek az is a dolga, hogy formában tartsa magát, és ne vegye észre az idő múlását. Nagyon örülök annak, hogy a mi színházunkban meglehetősen komoly hangvételű előadások is születnek. Akármelyik korosztálynak készül a darab, mindig nagyon komolyan vesszük a célközönséget. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek mellett a szülők is élvezzék, amit látnak, hogy ne a telefonjukat babrálják közben, hanem a gyerekkel együtt nézzék az előadást, és később beszélgessenek is róla.

* Említetted, hogy a nyüzsgést szereted, az tölt fel, de biztosan van más is.

— Úgy gondolom, ha valaki színész lesz, akkor az egy kicsit arról is szól, hogy nem szeretne elbújni a tömegben, hanem inkább központi figura kíván lenni. Én jól érzem magam ezekben a helyzetekben. Azzal sincs gondom, ha huzamosabb ideig mellékszerepeket játszom, és persze jó érzés, ha időnként nagyobb feladatot kapok. A televíziózás pedig egy nagy szerelem, mely mindig feltölt energiával. Természetesen van más is, ami feltölt, a kertészkedés teljesen kikapcsol, imádom érezni, tapintani a földet, gondozni a virágaimat. Illetve a tenisz. Az elmúlt években nagy teniszrajongó lettem, nem tudok játszani, a rajongásom kimerül a szurkolásban.

Fényképezte: Bíró Tímea

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..