home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A péterrévei foci egy évszázada
Tóth Tibor
2013.05.08.
LXVIII. évf. 19. szám
A péterrévei foci egy évszázada

A péterrévei Jedinstvo (Egység) Labdarúgóklub gazdag ünnepségsorozattal ünnepli a péterrévei foci fennállásának 100. évfordulóját. Az elmúlt száz év bővelkedett sikerekben és bukásokban, többször is nevet változtattak, mire megszületett a ma is használt Jedinstvo név.

A múlt

Az első focilabdát 1913-ban vitte el a faluba Kiss Imre, a falu későbbi orvosa Szegedről. Ebben az évben alakult meg a Törekvés Labdarúgóklub, melynek játékosai főképp inasok voltak, de több mezőgazdász fiatal is bekapcsolódott a munkába. Első mérkőzésüket a Kis Zárda melletti pályán játszották az óbecsei csapat ellen. 1916-ban 4 : 3-ra legyőzték az adai SAK csapatát, és sokáig ez számított a csapat legnagyobb sikerének. Hogy mekkora akarattal, lelkesedéssel játszott akkor a Törekvés gárdája, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Sági Györgynek az egyik pillanatban a labda kiütötte a fogait, de ő foghíjasan is végigjátszotta a mérkőzést. 1918-ban felvették a Sport nevet, majd 1923-ban Soko Sportra módosult a klub neve. 1918 és 1929 között 270 fiatal vonult át az egyesületen, az inasok és a földművesek mellett megjelentek az egyetemisták is.

Ekkor újra nevet módosítottak, és új pályát is kaptak: DVD néven már a vasútállomás melletti, rendezett és körülkerített játéktéren fogadták ellenfeleiket. A pályát Hajduskó Béla helybeli fakereskedő, labdarúgó-kedvelő fatelepéről kikerült deszkákkal kerítették be. A pénz felét a szurkolók adták össze, a másik felére a kereskedő hitelt adott, és azt a későbbiekben a mérkőzések bevételéből törlesztették. Később a klub Napredak néven működött, majd 1937-ben feloszlott. 1938-tól, két éven át a faluban nem volt hivatalos labdarúgóklub, de időnként összeállt csapatok lejátszottak egy-két mérkőzést a szomszéd községek csapataival, de az is előfordult, hogy két csapatra oszlott a falu focizni vágyó tábora és egymás ellen fociztak. 1940-ben a falu haladóbb szellemiségű iparos és diákifjúsága Jedinstvo néven új klubot hozott létre.

Első mérkőzésüket az óbecsei Građanski ellen játszották és 4 : 1 arányban alulmaradtak. 1941-től az egyesület Hungária néven próbált fennmaradni, mivel azonban a játékosok egy részét letartóztatták, három mérkőzés lejátszása után feloszlott a klub. A volt játékosok közül sokan börtönbe, táborba vagy a frontra került, és sohasem tért vissza. DMKS néven alakult meg az újabb egyesület, mely a háború végéig a legalacsonyabb versenyosztályban ugyan, de szép sikerekkel játszott. 1945. május 20-án megszületett a Jedinstvo sportegyesület, melynek keretében labdarúgó-szakosztály is létrejött. Első elnöke Milan Vorgić tanító volt, titkára pedig Mirko Korovljev, a péterrévei sportélet legendás alakja. A péterrévei labdarúgás aranykorszaka 1949 és 1954 közé tehető. Ivan Savović és Miodrag Stepančev vezetésével szervezett munka folyt a klubban.

Ekkor nőtt fel a helyi labdarúgás talán legtehetségesebb nemzedéke, melynek tagjai többek között Nagy József, Kiss Mihály, Radoslav Subić, Sava Martinović, Benkovics Pál, Nagy Mihály, Terecki István, Luka Hajdić, Horváth Géza, Radovan Topalski, Lazar Karamalić, Velimir Jagetić, Mihalecz Károly voltak. Ez a nemzedék bajnoki címet szerzett az újvidéki alszövetség községközi ligájában és az újvidéki alszövetség első osztályába került. Újoncként azonnal bajnok lett a csapat, és selejtezőt vívhatott az egységes bácskai zónába való jutásért, de az újvidéki Milicionar jobb gólarányának köszönhetően került a felsőbb osztályba.

1960-ban a régi, Tisza menti pályát elhagyta a csapat és közvetlenül a falu alatt kialakítják azt a pályát, ami ma is használatban van. Csaknem húsz évnek kellett eltelnie egy újabb tehetséges nemzedék kialakulásáig. A Tóth József, Hajnal Jenő, Hajnal Gábor, Milivoj Radojčić, Zsolnai János, Borivoj Hajdić, Varga Ferenc, Dušan Dejanović, Vlada Jovanović nevével fémjelzett együttes Ugorica Arsenov, vezetőedző irányításával az 1976/77-es idényben megnyerte a Tisza menti A ligát és története során először bejutott a Szabadkai körzeti ligába. Sajnos, a magasabb rangfokozatban mindössze egy évet töltöttek. Néhány évvel később, az 1982/83-as idényben megszületett a második bajnoki cím. A Stanojev, Čurčić, Mićanović, Angyal, Majsai, Csasznyi, Balassa, Csányi, Delić, Kiza, Jović alkotta csapat négy ponttal a moholi Bácska előtt megnyerte a Zentai Községi ligát és újra bejutott a Szabadkai ligába, ahol ezúttal már két idényt töltött. Érdemes felsorolni a Zentai községi ligában akkor részt vevő csapatok nevét, nagy részük ugyanis már csak a labdarúgó-kedvelők emlékeiben él. Már nem létezik a zentai Žitopromet és a Kristal, a kevi Kalász, a kispiaci Petőfi, a bogarasi Mladost és a felsőhegyi Sloboda csapata sem.

A jelen


Hajnal Gábor és Zsolnai János

A jelen nem ilyen sikeres, a Jedinstvo csapata ugyanis a sereghajtó szerepét tölti be az óbecsei—szenttamási—verbászi községközi ligában.

— A klubban jelenleg csaknem száz igazolt labdarúgónk van. A három pionír korosztályú csapatunkban Rab Sándor vezetésével hetvenen kergetik a labdát, a huszonhárom felnőtt csapatban játszó focistával pedig Nagy Borisz foglalkozik — mondta Zsolnai János és Hajnal Gábor, a klub titkára és vezetőségi tagja, a Jedinstvo korábbi játékosai.

A felnőtt csapat gerincét péterrévei fiatalok alkotják, még négy óbecsei játékos is erősíti őket, de nem szabad megfeledkezni Adil Husanovićról sem, aki 49 éves korában még mindig aktív játékosként segíti a klubot.

— Első csapatunk munkahelyi és egyéb elfoglaltság miatt csak szombatonként edz teljes összeállításban, akkor viszont nem terhelhetők túlságosan, hiszen minden vasárnap bajnoki mérkőzés vár rájuk. Ebben a ligában a játékvezetők főleg Verbász környékéről érkeznek, nagy részük még kezdő, néha, bizony, érdekes ítéleteket hoznak. A tavaszi idényben jó lenne az őszinél több pontot gyűjteni és feljebb lépni a táblázaton. Felvetettem, hogy váljunk a Becse fiókcsapatává, így azok a játékosok, akik oda nem férnek be, nálunk játszhatnának. A pionír csapatunk a községközi ligában szerepel, s eredményesebb a felnőtteknél. Nagy figyelmet fordítunk rá, hiszen belőle alakul ki a jövő csapata. Nagy gondot okoz, hogy a községközi ligákban nincsenek ifjúsági és serdülőcsapatok, amelyek a felnőttek találkozói előtt előmérkőzést játszanának. Így a pioníroktól kiöregedő játékosok nem tudják hol folytatni pályafutásukat. Az első csapathoz még túl fiatalok, nem ütik meg azt a színvonalat, serdülő és ifi csapat pedig nincs. Amatőr alapokon dolgozunk, fizetést senkinek sem tudunk adni. Álmaink egyelőre nincsenek, már azt is óriási eredményként könyveljük el, hogy létezünk, működünk és elsődleges célunk, hogy a klub továbbra is fennmaradjon. Ne feledkezzünk meg veteránjainkról sem, akik több vajdasági és magyarországi együttessel is gyümölcsöző kapcsolatokat ápolnak — mondta Zsolnai.

A csapat néhány éve a kisebb távolságok és a költségek csökkentése szempontjából át szeretett volna menni a Tisza menti ligába, ami ugyanennek a rangfokozatnak felel meg, csak más területet ölel fel. Egy darabig úgy látszott, hogy a szándék sikerrel jár, végül azonban az illetékesek úgy határoztak, hogy a Jedinstvónak továbbra is az óbecsei—szenttamási—verbászi községközi ligában kell szerepelnie.

Jubileumi program

A jubileumi ünnepségsorozat május 18-án, szombaton veszi kezdetét. 9.45-kor a klub képviselői vendégeikkel együtt megkoszorúzzák dr. Kiss Imrének, a labdarúgóklub alapítójának, a falu egykori orvosának az emlékművét, majd 10.15-kor a klub helyiségében egy emlékművet lepleznek le. 10.30 körül a házigazda Jedinstvo, a Becse, a bácsföldvári Vojvodina és a radičevići Mladost pionír csapatainak részvételével jubileumi labdarúgótornára kerül sor, majd a torna végeztével a Jedinstvo és a szenntamási Mladost Radost idősebb pionírjai játszanak bemutató mérkőzést. Június 15-én vagy 22-én a Jedinstvo és a belgrádi Partizan veteránjai mérkőznek meg, július 20-án Barátságtornát tartanak négy (Jedinstvo, Verbász, csúrogi Hajduk, moholi Bácska) pionír korosztályú csapat részvételével, egy nappal később pedig a házigazda és az ország legidősebb futballklubja, a szabadkai Bácska 1901 felnőttjei lépnek pályára. A jubileumi ünnepség október 8-án végződik, amikor a Jedinstvo és az adai AFK mérkőzik meg egymással.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..