home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A pénzügyminisztérium első magyar államtitkára 
Kartali Róbert
2021.01.25.
LXXVI. évf. 3. szám
A pénzügyminisztérium első magyar államtitkára 

Kerekes József személyében van a vajdasági magyarságnak első alkalommal államtitkára Szerbia Pénzügyminisztériumában. Az lesz a feladata, hogy minél gyorsabban átlássa a pénzügyi rendszert és kövesse, segítse a vajdasági magyar közösség számára fontos projektumok megvalósítását. Elképzelésekről, tervekről nyilatkozott lapunknak, miközben a vajdasági magyar közösség számára fontos beruházások is szóba kerültek.

Kerekes József államtitkári kinevezése előtt Magyarittabé társadalmi és politikai életében is aktívan részt vett, 2016 óta a helyi közösség elnöke, és ugyanettől az évtől kezdve tanácsnoka volt a Begaszentgyörgyi Községi Képviselő-testületnek. A Vajdasági Magyar Szövetség magyarittabéi helyi szervezetének elnökeként, valamint a VMSZ községi szervezetének elnökségi tagjaként is sok tapasztalatot szerzett.

* Hogyan látja, mi vár önre ebben a szerepkörben?

— Mivel korábban a magánszektorban tevékenykedtem, meggyőződésem, hogy képes leszek új ötletekkel előállni, és így erősíteni a pénzügyminisztérium csapatát. Szerbia gazdasági tekintetben még a tavalyi nagyon nehéz év után is stabil maradt, hatalmas, mintegy 6 milliárd eurós intézkedéscsomaggal segítette a gazdaságot. Ezzel megmentette a teljes foglalkoztatást, és így meg is tudta őrizni a termelési kapacitásokat. Ebben az évben továbbra is segíteni fogjuk a gazdaságot és a polgárokat. Nagyon örülök, hogy lehetőségem nyílt részt venni ebben a fontos munkában.

* Milyen célokat tűzött ki maga elé államtitkárként?

— Remélem, hogy hozzájárulhatok a szerb és a magyar közösség közötti együttműködés fokozásához és a két országot összekötő közös infrastrukturális projektumok megvalósításához. A pénzügyminisztérium mind közül talán az egyik legfontosabb, hiszen az országban megvalósuló összes nagyobb beruházással foglalkozik, Siniša Mali illetékes miniszter pedig igen aktív. A fontos projektumok közül kiemelném a Szabadka és Szeged közötti vasút korszerűsítését, a Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút megépítését és a szabadkai Népszínház felújítását. Az elmúlt évben Siniša Mali miniszter többször is találkozott Szijjártó Péter magyar külügyminiszterrel, és mint ismeretes, az Aleksandar Vučić szerb elnök és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke közötti kapcsolatok is kiválóak. Pontosan ezeknek a jó kapcsolatoknak köszönhető például az is, hogy kilenc magyarországi vállalat mintegy 25 millió eurót fektet be a közeljövőben Szerbiába, amit nemrég jelentettek be, közvetlenül Szijjártó Péter és a pénzügyminiszter legutóbbi találkozója után. A vajdasági magyar közösség számára legfontosabb projektumok bekerültek a Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt koalíciós megállapodásába. Számunkra minden olyan projektum fontos, amely javítja a polgárok életkörülményeit, legyen szó infrastrukturális, egészségügyi, gazdasági, oktatási vagy kulturális beruházásról. Én azért vagyok itt, hogy maximális támogatást és segítséget nyújtsak ezeknek a beruházásoknak a megvalósításához.

* A magyarságnak még soha nem volt államtitkára a pénzügyminisztériumban. Hogyan tervez hozzájárulni a közösség sikereihez?

— Ez a funkció nemcsak a VMSZ, hanem az egész magyar közösség számára is új, ezért megtisztelő, hogy betölthetem. Másrészt felelősség is, és remélem, hogy rászolgálok a bizalomra. A VMSZ az egyetlen olyan pártja az itteni magyar közösségnek, amely az egész vajdasági magyar közösség érdekeit képviseli, mégpedig politikai hovatartozástól függetlenül. Pártunk most már nemcsak a kisebbségpolitikával foglalkozik, tehát nemcsak a nemzeti identitás, azaz a nyelvünk és a hagyományaink megőrzése a feladatunk, hanem a vajdasági magyar közösség gazdasági aktivitásának megerősítésére is hangsúlyt helyezünk. A vajdasági magyarság politikai érdekképviselete megerősödik és fejlődik azáltal, hogy a korábbi minisztériumok mellett a hét VMSZ-es államtitkár egyike most a pénzügyminisztérium gárdáját erősíti. Így megállíthatjuk a fiatalok kivándorlását, és úgy gondolom, akár arra is ösztönözhetjük őket, hogy térjenek vissza Szerbiába.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..