Európa-szerte gond van a lakosság elöregedésével és azzal, hogy a születések aránya alacsony. A helyzet javítására eddig kétféle megoldással kísérleteztek. Egyrészt a lakosság bővítésével (bevándorlás), másrészt a születések számának növelésével. Sajnos olyan nagy a hiány a születések számát illetően, hogy egyik megoldás sem működik.

A földi éden és Eldorádó

Nincs ember, aki ne álmodozott volna arról, hogy egy tiszta, kies helyen gond nélkül élhessen. Régen a szigetekre tekintettek így, mára azonban elfogytak az ilyen szigetek, illetve időről időre kiderül, hogy egy-egy sziget tájfunnak vagy hurrikánnak, netán cunaminak esik áldozatul.

Ennél reálisabb vágyálom, hogy el kell jutni egy olyan országba, ahol rendezett viszonyok uralkodnak, mindenkinek van hol laknia, és van mit ennie. (Az vesse az első követ a migránsokra, aki maga soha nem szeretett volna ilyen helyzetben, ilyen körülmények között élni.) Európa lakosságának az óriási többsége tisztában van azzal, hogy erről le kell mondania, és naponta viszonylag hosszan és sokat kell dolgoznia, olyan munkákat is, amelyek nem éppen kreatívak és lélekemelőek. Az emberek a személyes szabadságuk egy részét feláldozzák azért, hogy valamennyire biztonságban élhessenek. Tudják tehát, hogy nincs földi éden és Eldorádó.

A munkaerő-behozatal zsákutcái

A munkaerő-behozatal a Perzsa-öböl menti, kőolajban gazdag államokban a legmagasabb. Egyes országokban szinte csak külföldi munkaerő dolgozik, a „bennszülött” polgároknak pedig szinte minden jár, a lakástól a semmivel ki nem érdemelt fizetésig. Ám ezekben az országokban sem maradéktalanul boldogak az emberek, valami többet akarnak a biológiai létnél. Európába meg az USA-ba mennek tanulni, vagy mások terrorszervezeteket támogatnak. Tehát a biológiai szükségletek kielégítése nem tud valódi aranykort és „édenérzetet” létrehozni.

A másik oldala ennek a dolognak Nyugat-Európában és az USA-ban látszik. A bevándorlóknak ugyanis túl sok a szabály és túl sok a munka, ahogy az állampolgároknak is. Az Afrikában és Latin-Amerikában szocializálódott emberek azonban még éreznek annyi szabadságot magukban, hogy egyszerűen elmennek egyet dohányozni a futószalag mellől, és ettől leáll a termelési folyamat. A második és „többedik” generációs bevándoroltak pedig pontosan tudják, milyen az, ha három műszakban kell dolgozni, és igyekeznek úgy helyezkedni a társadalomban, hogy kihasználják a szociális jólétet, de minél kevesebbet dolgozzanak. Ezt teszik az „őslakók” is, de ezzel lerombolják mindenki szociális hálóját, a magukéval együtt.

Az előrejelzések azt mutatják, hogy átalakulóban vannak a társadalmak, és nem biztos, hogy a jóléti államok megmaradnak jólétinek, még akkor sem, ha a futószalagok mellett fáradhatatlan robotok dolgoznak, sőt ebben a kontextusban az a kérdés is felmerül, hogy mi szükség az emberekre, sőt az is, hogy mi szükség a robotokra, akik az embereknek termelnek. Ez nagyon sötét, de ki nem zárható jövőkép. Valójában már most arról kell gondolkodnunk, hogy hogyan kerülhető el.

Az állam és a demográfiai helyzet megfordítása

Szerencsére sem Szerbia, sem Magyarország nem gondolkodik a fenti forgatókönyvek valamelyikében, hanem állami beavatkozással próbálja növelni a születések számát. Szerbiában — talán a magyar családbarát kormányzás hatására is — egyre inkább odafigyelnek a családra mint a társadalom alapegységére, egyelőre azonban messze járnak attól, hogy a születések száma elérje a 2,1—2,3 százalékot. Egyszerűbben fogalmazva az a cél, hogy tíz nő összesen 21—23 gyermeket hozzon a világra.

A magyar kormány részéről rendkívül sok okos gondolat és megoldási kísérlet van forgalomban, de még így sem sikerült elérni a kívánt számokat, pedig már több mint tíz éve küzdenek ezért. Nyilván lehet és kell hatni az emberek tudatára (noha szerintem sokkal hatékonyabb lenne, ha az emberek tudattalanjára hatnának, mert a tudat egy vékony máz a tudattalanon), de mindez elégtelen.

Úgy látom, az a gond, hogy Szerbiában és Magyarországon is pénzügyi eszközökkel dolgoznak. Magyarországon szerteágazó adószabályok segítik a gyermeket vállalókat, Szerbiában pedig azt az irányt választották, hogy a megszületett gyermekhez jutalom jár a szülőknek. Az állam közbeavatkozása viszont mindkét esetben kései, hiszen az embereknek valahogy el kell jutniuk oda, hogy ne csak akarják, hanem vállalják is a gyerekeket. Ezt pénzügyi lépésekkel nem lehet elérni, mert a ma kapitalizmusa minden támogatást a maga hasznára tud fordítani. Az ingatlanpiacokon addig emelhetik az árakat, hogy azok már csak a jól szituáltaknak legyenek megfizethetőek. A kivitelezők bolondok lennének több lakást, házat építeni, ha kevesebbel is azonos hasznot érhetnek el. A kormányok pedig akármennyi pénzt önthetnek a rendszerbe, az el fog szivárogni belőle, és a folyamat végén állóknak hoz hasznot. Akiket megcéloznak a támogatással, azoknak tovább kell adniuk a pénzt elsősorban az ingatlanpiacon, de a gyermekholmi vagy az óvoda, iskola is iszonyúan drága, és ezen még az sem segít sokat, ha rokonok, ismerősök örökítik át egymásnak a már kinőtt ruhákat. Ráadásul a ma nagymamái jellemzően még akkor is dolgoznak, amikor megszületik az első unokájuk.

Az ember tragédiája egyik színében Madách kiváló képpel érzékelteti az állam hatalmát azzal, hogy az ágyúra ez van írva: Ultima ratio regum. Vagyis ez a király, illetve átvitt értelemben a hatalom utolsó érve. Ha a nemzet fennmaradása a cél, akkor az államnak a rendelkezésére álló egyéb eszközökhöz is kell nyúlnia, azaz a pénz mellett/helyett a törvényhozást és a meglévő erőszakszervezeteit kell igénybe vennie. Persze nem az ágyúra gondolok, és nem vagyok híve semmilyen erőszakoskodásnak, de az ingatlanpiacot le kell állítani, a kapitalizmusra ráfér a szabályozás, mert a szabadság örve alatt egy nem szabad világot teremt. A szabadság hiánya pedig az ember, az egyén méltóságát is elveszi.

Intelligensebb megoldás, amikor az állam kezd lakások építésébe, és ezeket megfizethető áron adja bérbe, ami gátat tud szabni az ingatlanpiac burjánzásának. Ezzel az eszközzel valóban piaci, nem pedig monopol-, illetve kartellhelyzetet lehetne létrehozni. Egy durvább, de talán hatásos eszköz lehetne az ingatlanpiac profitmaximalizálása, magyarul mindazt a pénzt, amelyet az ingatlanpiac egy méltányos hasznon felül keresne, hatalmi eszközökkel kellene elvenni tőle. Ez csúnya módszer, de nem a szépség a cél, hanem a nemzet(ek), sőt a civilizációnk fennmaradása.