home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A passaui magyar közösségi terek A Hely sorozatában a Kossuth Rádió műsorán
MTVA
2022.07.11.
LXXVII. évf. 27. szám
A passaui magyar közösségi terek A Hely sorozatában a Kossuth Rádió műsorán

Azoknak, akik Passau nevét hallják, először talán az ugrik be, hogy itt nyugszik első királynénk, a boldoggá avatott Gizella, akinek sírja ma is búcsújáróhely. A Hely stábja augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén járja körül Boldog Gizella királyné sírját.

Az ötvenezres bajor városkában körülbelül kétezer magyar lakik, köztük sok fiatal, akiknek hétvégi iskolájuk, óvodájuk, Magyar Intézetük van, s ezeket szinte a semmiből teremtették meg. Július 12-én a Boldog Gizelláról elnevezett iskolába kalauzolja A Hely a hallgatókat, ahol meglátogatnak egy, a közeli faluban élő magyar családot.

Július 19-én irány a passaui Magyar Intézet, a jelenlegi és a jövőbeni. Egy régi, középkori házban ugyanis már építik azt a helyet, amely az itt élő magyarok szellemi otthona lehet. A séta és a mesék közben nem mindennapi sorsok tárulnak fel. A Hely stábját  Mesteri Ágnes művészettörténész-történelemtanár kalauzolja,  megszólal a műsorban Gabriel Elizabeth, Zsóka néni, bölcsődei gondozó,Fehér Zoltán, rendszertervező mérnök és családja, valamint Mehrl Nándor építész, az intézet igazgatója és  felesége, Nina, aki német anyanyelvű anyukaként azért kezdett magyarul tanulni, hogy a vegyes házasságból a született gyermekeiknek könnyebb legyen a magyar nyelv megtartása.

A műsorokat Vágner Mária szerkesztette, a sokat ígérő helyszíneken Farkas Erika műsorvezető vezeti végig a rádióhallgatókat.

Adás: Kossuth Rádió, 2022. július 12.,  19. (kedd)  és augusztus 20.(szombat), 11.03-11.30.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..