home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A nyári fesztiválok sorában (2)
Csermák Zoltán
2021.06.24.
LXXVI. évf. 25. szám
A nyári fesztiválok sorában (2)

A Hagyományok Háza külhoni programjai

A Hagyományok Háza és hálózata gazdag nyári programkínálattal jelentkezik a Kárpát-medencében. A szervezők elsősorban a már népszerűvé vált eseményekre helyezik a hangsúlyt.

Felvidéken a Gombaszögi Nyári Tábor, a fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma áll az érdeklődés homlokterében. A szervezők – a létszámkorlátozások miatt, akárcsak 2020-ban – ezer főre limitálták a résztvevőszámot. Az elmúlt évek igazi újdonságának számított a 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezett FolkSzöglet rendezvénysorozata. A népszerű épület infrastrukturális fejlesztése tovább folyik, a színfalak mögött öltözőt, kiszolgálóhelyiségeket alakítanak ki. A négynapos fesztiválon kilenc népzenei és világzenei koncerttel, tánctanítással és táncházzal, kézműves foglalkozásokkal, fotókiállítással és folkkocsmával várják az érdeklődőket.

Erdélyben számos fesztiválon vesz részt a Hagyományok Háza. Különösen érdekesnek ígérkezik a július 2-3-án megrendezendő Erdélyi Tündérkert Fesztivál. Július 2-án a Marosvásárhelyi Vár Szabadtéri Színpadán, 3-án pedig Mikházán a Csűrszínházban várja az érdeklődőket a marosvásárhelyi Spectrum Színház, a Maros Művészegyüttes, Szalonna és Bandája, Berecz András Kossuth-díjas népdalénekes-mesemondó és Szarvas József Kossuth–díjas színművész, az őshonos magyar gyümölcsfajtáinkat megmentő és őshonos környezetükbe visszatelepítő Tündérkert Mozgalom népszerűsítésére megszervezett gálaműsorokon. Nemcsak kizárólag a népzenét kedvelők érdeklődésére tarthat számot a július végi négynapos Méra World Music Fesztivál. Itt is alkalmazkodni kell a román törvényekben meghatározott létszámkorlátozásokhoz. Az esemény színfoltja a prímásverseny és a kalotaszegi gálaműsor. Az utóbbi rendezője a nemzetközi hírű felvidéki brácsaművész, Lakatos Róbert.

Ezzel egy időben mutatkozik be a Gyergyó-medencei összművészeti, kulturális és zenei fesztivál, az Egyfeszt. Megálmodóinak nem titkolt szándéka, hogy a rangos esemény – erdélyi és anyaországi fellépőkkel – az erdélyi Művészetek Völgyeként váljék ismertté. A neves rock sztárok mellett a világzene, népzene ismert előadói – mint például Szalonna és Bandája és a Muzsikás együttes – is helyet kapnak a műsorban. Gyergyószentmiklós központjában FolkUdvar épül értékes programokkal, interaktív foglalkozásokkal.

Második alkalommal rendezik meg augusztus 8-án, Mikházán a szabadegyetemet. Az elmúlt évi kihagyás után a szervezők szándékuk szerint az eseménybe az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványt és a stratégiai civil partnereket is bevonják, csakúgy, mint a romániai hivatásos együtteseket. A program fontos témája lesz az adminisztratív, pályázati tanácsadás mellett a jó gyakorlatok bemutatása az élő hagyományátadás minden szintjén, a profiktól a civil szerveződésekig. A kulturális programokat a Csűrszínházban tekinthetik meg az egybegyűltek.

Délvidéken a Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom érdemel megkülönböztetett figyelmet. A vendégek némi változásra számíthatnak, mivel a tavalyi többnapos, többhelyszínű eseményt a rendezők egy napra, augusztus 28-ára szervezik. A mulatság nemcsak a táncház szerelmeseinek nyújt felhőtlen kikapcsolódást, hanem a helyszínen lép fel a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes is.

A kárpátaljai szervezők reménykednek a járvány helyi mérséklődésében, s a megszokott bevált programjaikat folytatják 2021-ben is. A viski és tiszapéterfalvi népzene, néptánc és kézműves tábor ismét megnyitja kapuját. A nehéz helyzetben lévő kárpátaljai pedagógusképzést szolgálja az augusztus közepére ütemezett  Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia, a képzés egy szeptemberben tervezett  mentorprogramhoz is fontos tematikus segítséget nyújt.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..