home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A nyár folyamán beindul a sportélet
Tóth Tibor
2020.06.05.
LXXV. évf. 22. szám
A nyár folyamán beindul a sportélet

Dejan Vuković 2018. december 1-jétől tölti be a Szabadkai Sportszövetség főtitkári tisztét. Korábban fényképezőgéppel a vállán volt jelen a sporteseményeken, de már akkor is derekasan kivette részét több rangos nemzetközi verseny szervezéséből. Mi, sportújságírók régebben is mindig számíthattunk rá, ahogy azóta is, amióta, úgyszólván, pozícióba került. Dejan Vukovićtyal a szabadkai sport elmúlt évéről, az aktualitásokról és a tervekről beszélgettem.

* Miről marad emlékezetes 2019 a Szabadkai Sportszövetség számára?

— Sikeresnek mondanám a 2019. esztendőt, mind a sportszövetség, mind a szabadkai sport szempontjából. A Szabadkai Sportszövetség kispályás labdarúgócsapata a szerbiai városok közül első alkalommal bizonyult a legjobbnak azon a tornán, amelyet az 1999. évi NATO-bombázások alatt, a Szerbiai Rádió és Televíziót ért támadás alkalmával elhunyt tizenhat személy emlékére szerveznek. A City Games elnevezésű vetélkedőn csapatunk a zombori selejtezőből harmadikként került a čačaki döntőbe, és már a legerősebb összeállításban szerepelve megnyerte a viadalt. Jogot szereztünk az európai döntőn való részvételre, mely eseményt a járványhelyzet miatt valószínűleg a következő évre halasztanak.

* Kérte-e új klub a felvételét a Szabadkai Sportszövetség kötelékébe?

— Igen, öt új klubbal többen vagyunk, mint tavaly, és külön örömre ad okot, hogy egy sem szűnt meg. Kijelenthetem, hogy a sport fejlődik Szabadkán, az igazolt sportolók száma növekszik. Ha egy klub felnőttcsapata sikeres, akkor a gyerekek száma is hirtelen megnő abban az egyesületben. A fiúk körében a labdarúgás toronymagasan a legnépszerűbb sportág, utána pedig az úszás következik, hiszen a két úszóklubban csaknem négyszáz lány és fiú úszik. A lányoknál a legnépszerűbb sportág a röplabda, a három szabadkai egyesületben mintegy háromszáz kislány edz, majd következik az úszás és a labdarúgás, mivel a Spartacus Női Labdarúgóklub sikereit látva sok kislány ezt a sportágat választja. A felsoroltak mellett sok gyerek karatézik, teniszezik, vitorlázik, evez. Szabadkán szinte minden sportot kipróbálhatnak a fiatalok.


Dejan Vuković

* Klubjaink és egyéni sportolóink hogyan szerepeltek az elmúlt évben?

— A Spartacus labdarúgónői tavaly tizedszer, a márciusban félbeszakadt 2019/2020-as idényben pedig tizenegyedik alkalommal nyerték meg a Szuperligát. A súlyemelők az elmúlt évben is a legjobbnak bizonyultak az országban, a teniszezők négy országos csapatbajnoki címet gyűjtöttek be, a férfi röplabdázók pedig a tabella 3. helyén zárták a 2018/19-es idényt. A több egyéni siker közül kiemelném Nagy Szebasztián ezüstérmét az újvidéki U23-as Európa-bajnokságról, valamint Bognár Nóra falmászó kiváló eredményeit. A fiatal hölgyet további fejlődése érdekében szeretnénk minél több nemzetközi versenyre eljuttatni, itthon már nincs ellenfele.

* A sportlétesítmények terén milyen fejlesztések történtek az elmúlt évben?

— A Sonja Marinković Általános Iskolában és a Vegyészeti-Technológiai Iskolában a tornaterem lett felújítva, a sándori kosárlabdapálya pedig tartánborítást kapott. Hamarosan a Szent Száva és a Kizur István Általános Iskolákban adunk át új tartánborítású pályákat. A szabadkai városi stadion felújítása és bővítése az idén történt volna meg, ezt azonban az előállt helyzetre való tekintettel a következő évre kellett halasztani. A rendkívüli állapot alatt a sétaerdei és a Harcosok sorakozója lakótelepen levő medencéből is kiengedtük a vizet, kitisztítottuk, fertőtlenítettük, újrafestettük őket.

* Az elmúlt két hónap érzékenyen érintett mindenkit, köztük az egykori edzőket, versenyzőket, sportmunkásokat is, ti azonban nem hagytátok magukra őket.

— A várossal karöltve harminc, élelmiszereket, fertőtlenítőszereket, maszkot, kesztyűt és újságokat tartalmazó csomagot adtunk a 65 éven felüli egykori sportolóknak, edzőknek, sportmunkásoknak. Mindezt személyesen Nemanja Simovićtyal, a város sportfelelősével együtt kézbesítettük meglepett polgárainknak. Gondolunk az utánpótlásra is, hiszen hamarosan a klubjainkban edző gyerekek a sportszövetség címerével ellátott pólót kapnak ajándékba. A városnak köszönhetően a sportszövetség fizetési listáján szereplő huszonöt edző fizetése a rendkívüli állapot alatt sem csökkent. A sportra szánt összeg az idén 10%-kal növekedett az elmúlt évhez képest, és úgy fest, hogy ez az összeg az előállt helyzet ellenére sem fog csökkenni.

* Szerbiában, ahogy egész Európában, sorra szakadtak meg a bajnoki küzdelmek. Hogyan érintette mindez a szabadkai klubokat és sportolókat?

— A labdarúgó-Szuperliga alapszakaszából hátramaradt négy fordulót május 30-ától lejátsszák, a többi sportág küzdelmeit törölték, vagy a március 15-ei állás szerint hirdettek bajnokot. A szabadtéri edzések május eleje óta folynak, a sportcsarnokba május 11-étől mehetnek be a sportolók, de az öltözőket nem használhatják, és tilos az érintkezés az edzéseken. A hírek szerint az év végéig nézők nélkül kell játszaniuk a csapatoknak. Klubjaink közül a röplabdázónők jártak a legrosszabbul, mivel két fordulóval a rájátszás vége előtt az utolsó helyen álltak a Szuperligában. Egy győzelem már selejtezőt hozhatott volna a bennmaradásért. A Szerbiai Röplabdaszövetség sajnos úgy döntött, hogy a sereghajtó kiesik a legjobbak társaságából. A többi rangfokozatban bővítették a mezőnyt, a Szuperligában viszont nem, azzal az indokkal, hogy nincs annyi jó csapat az országban, hogy a liga mezőnyét akár tizenkét csapatra bővítsék. A Spartacus tiltakozott emiatt, és a szövetség részéről is elhangzott már, hogy a döntés nem biztos, hogy végleges. A férfi röplabdázók a megszakítás pillanatában az 5. helyen álltak, így jogot szereztek a Balkán Ligában való részvételre, melynek költségeit a szövetség fedezné. Vízilabdában a Spartacus Prozivka csapata utolsóként zárta az alapszakaszt, de elképzelhető, hogy nem lesz kieső a legjobbak társaságából. Kézilabdában a Spartacus a 7. helyen állt a bajnokság megszakításakor. Bajnokot nem hirdet a szövetség, és kiesők sem lesznek. Már az idény előtt eldőlt, hogy a tizenkét csapathoz a következő idénytől a SEHA-ligát játszó Vojvodina és Metaloplastika is csatlakozik, a szerb szövetség azonban még két csapatot szeretne a legjobbak közé juttatni. Nem a Szuper B Liga első két helyezettje kerül fel, hanem egy tornát rendeznek, ahova 400 000 dinár befizetési díj ellenében bárki benevezhet, és onnan az első kettő kerül magasabb rangfokozatba. A szuperligás csapatok ezt nem tartják helyesnek, így a szövetség még gondolkodik, hogyan tovább. Kosárlabdában a Spartacus férfi- és női együttese is maradt a II. Ligában, esetleg csak az Adriai Liga folytatódik. Az asztaliteniszezőknek három forduló maradt még az alapszakaszból, majd következik a rájátszás, ahova a Spartacusnak is nagy esélye van bejutni.

* A koronavírus-járvány miatt több verseny elmaradt. Lesz-e bármilyen sportesemény a városban?

— A Stevan Vilotić — Ćele nevét viselő labdarúgó-emlékversenyt a folytonosság miatt mindenképp megtartanánk. Elképzelhető, hogy csak három válogatott részvételével, de a hagyománynak nem szabad megszakadnia. A májusra tervezett utcairöplabda-torna talán június végén lesz. A márciusban beharangozott, a Szerbiai és a Szabadkai Sportszövetség együttműködése alapján létrejött, Edz velünk, maradj egészséges! elnevezésű fitneszedzések a helyzet rendeződésével elindulnak. A felhívásra több mint száz hölgy jelentkezett, ami messze felülmúlta elvárásainkat. A tervek szerint a negyvenperces edzések hetente egyszer, szombatonként lesznek a sétaerdőben vagy a Prozivka medence előtti téren. Fontos kiemelni, hogy Szabadkán edzőtáborozik a szerb U19-es válogatott, három Spartacus-játékossal, Molnár Viktorral, Luka Bijelovićtyal és Aleksandar Vidovićtyal a soraiban.

* Milyen terveitek vannak 2020-ra?

— A nyári kispályás torna az idei évtől jótékonysági emléktornává alakul át. Hamarosan kiderülnek a részletek, hogy mikor kezdődik a 2020. évi torna. A Spartacus Vasutas Sportegyesülettel közösen emlékművet készíttetünk Jovan Mikić — Spartak korábbi országos bajnok atléta tiszteletére, aki távol- és hármasugrásban, valamint 400 méteren is nyert jugoszláv bajnokságot. A bronzból készülő szobor a bajnokot hármasugrás közben ábrázolja, mely versenyszámban több éven át tartotta az országos csúcsot.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..