A nevelésből eredő életerő

A nevelésből eredő életerő

Kiss-Iván Annát nemrég Pro Urbe érdeméremmel tüntette ki Magyarkanizsa Község. A pedagógus küldetésként élte meg, hogy a hagyományápolás által erősítse a horgosi közösség identitástudatát.

* Mi vette önt körül gyerekként? Milyen aktivitásokban vett részt?

— Gyerekként mindig közösségben szerettem lenni, az iskola, a napközi, a táborok, szakkörök adtak erre lehetőséget. A tanulmányi versenyek eredményeként többféle jutalomtáborba is eljutottam, akkoriban Magyarországon a legrangosabb csillebérci úttörőtáborba is. Kamaszként a nyári építőtáborokat jártam, melyeknek egyik része a munkáról szólt, a másik meg az üdülésről a Balatonon. Ezek sokféle új, érdekes élményt nyújtottak, a többi közt azt is, mire képes az ember az újonnan megismert társak között. Mivel érdekeltek az új ötletek, sikeresen vettem részt a táborokban és a szervezett műsorokban is. A gyermekkori emlékek élménye tanárként is ösztönzött, mert igyekeztem ezt a mintát használni, és ennek alapján szerveztem több alkalommal barangoló túlélőtábort a Horgos határában levő Szelevényi-erdőbe. Ide gyalog vonultunk ki, és a technika segítsége nélkül, csak a természet lehetőségeit használva szerveztük meg az élménytábort. Hogy sikeres volt, azt egy táborozó fiú tömör mondata igazolta hazafelé ballagva. „Tanárnő, mikor lesz a következő?”


Kiss-Iván Anna

* Melyek a pedagógusi pálya szépségei és nehézségei? Ön szerint milyen a jó tanár?

— A tanárt a gyerekek reakciói tanítják meg arra, hogy milyen a jó tanár. Sokan azt hiszik, hogy a pedagógust az engedékenységéért szeretik, én ezt másképp látom. A diákok érzik és értik, ha egy tanár őszinte hozzájuk, és érthetően fogalmaz. Mint minden közösség, a gyerekek közössége sem csak megértést vár a vezetőtől, hanem olyan elfogadható normákat, amelyek medret adnak a közös munkának. Ahhoz, hogy tanárként elfogadják a véleményünket, előbb az osztályközösséget kell jól megszervezni, hiszen a gyerekek számára a közösségben való lét a legfontosabb. Még azok számára is, akik egyébként egyéni igényük szerint úgynevezett kitűnő tanulónak számítanak. Ha a tanárnak sikerül a gyerekekkel megszervezni a közösséget, tudatosítani, elfogadtatni a szabályait, akkor már a tanítás is közös feladatnak számít, hiszen a lemaradókkal már nemcsak a tanár vesződik, hanem az osztályközösség is. Ebben a diákok ereje sokszor meghatározóbb, mint a felnőtteké. Annak idején egyfajta szerződést írtunk a Pál utcai fiúk mintájára, és nagyon jól működött a „jurta” ülésrend is, amikor a tanulók körbeültek, a családfő, vagyis az osztályfőnök középen, tőle északra a lányok és délre a fiúk kaptak helyet ügyelve arra, hogy mindenki a természet szerinti „elemében” legyen. Az ülésrend is ösztönzőleg hatott, mert az osztályfőnök mellett mindig a legrangosabb tag, gyerek ülhetett. Ezt a rangot nemcsak a tanulmányi eredmény hozta, hanem az is, hogy az osztályközösségen belül milyen elismerést szerzett magának. Havonta átgondoltuk, kinek hol a helye érdeme szerint. Kitűnő minta volt ez a jövőbeli felnőttvilágban való érvényesüléshez. Elgondolkodtató egy tanítványom véleménye is, aki azt tartotta legérdekesebbnek, amikor túljutott a Légy jó mindhalálig című olvasmányon, hogy az egykori iskoláknak milyen tekintélyük volt. A gyerekek szeretnek együtt lenni, és ha jó szervezéssel, csapatmunkával élményszerű tanítással telik a nyolc év, a tanár munkája nem hiábavaló. Sok továbbképzésen vettem részt, és a drámapedagógiát ahol csak tudtam, beépítettem a munkámba. Ahol a játék élményével telítődik az óra, ott a legmaradandóbb tanítást, tudást érhetjük el. Az ilyen órák emléke megszeretteti az iskolát, kedvet csinál a továbbtanuláshoz, bátrabbak, önállóbbak lesznek a gyerekek, amikor véleményt kell alkotni, feladatokat kell vállalni az új közösségben. Életre szóló jó gyakorlat ez akár családi, akár nagyobb közösségről van szó.

* Beszéljünk egy kicsit a Horgosi Kisújságról és a Mozaikról. Hogyan lehet rávenni a fiatalokat az újságírásra?

— Az újságkészítéshez elsőként az elektronikus újság ötlete vezetett el bennünket. Az iskolai Képújság ötletét a tévéből vették át a gyerekek. Számítógépen szerkesztettek hozzá programot, és az iskolatévén adták le a híreket a szünetekben. Az aktuális tudnivalóknak és a jó humorú szövegeknek nagy sikerük volt a gyerekeknél. Később alapítványi támogatással elindult a faluban a Horgosinfo, majd a település közösségének segítségével jelent meg havonta egyszer a Horgosi Kisújság, melyet a régi tanítványaim szerkesztettek, és több tanuló írása is megjelent benne. Az időszerű hírek mellett az újság célja egyúttal az is volt, hogy egy kicsit irányítsuk a falu közvéleményét, erősítsük az identitástudatát. Ennek utódja lett a Mozaik újság, melynek szerkesztőségét velem együtt egykori diákjaink alkották.


A szeretett kis unokák, Tekla és Ábel

* Melyek voltak a Pöttöm Színpad sikerei? Mesélne a horgosi színjátszásról?

— A Pöttöm Színpad már túl van a harmincötödik évén, és nagy öröm, hogy azóta is él, és fogadja új tagjait. Miután nyugdíjas lettem, jöttek tehetséges, fiatal tanítványok, és átvették a munkát, a vezetést. A Pöttöm a sokszínűségével vívta ki a népszerűséget. Volt, amikor az óvodákban járt játékos előadásokkal. Nagyon kedveltek voltak a népi hangulatú mesék, mondák, illetve nagy sikerük volt a „nonszensz” szöveg-összeállításoknak is. Amióta megszervezték a színjátszó találkozókat, az ÁMV-t, a suli-színházat vagy a bácsfeketehegyi találkozót, a Pöttöm rendszeresen jelen volt, és többször elnyerte az első helyezést. 2006-ban Debrecenben a vajdasági gyermekszínjátszókat képviselte. Ezután, több mint tizenöt éve nekibátorodtunk, és az iskola segítségével Horgoson is megszerveztük a községi diákszínjátszó találkozót. Ezzel a község többi iskolájában is megmozgattuk a színjátszókedvet. Aki egykor pöttömös volt, sohasem vallott szégyent, ha a nyilvánosság előtt kellett szerepelni. Az egyik legsikeresebb egykori pöttömösöm, Kovács Lehel már híres színész, a Katona József Színház tagja és több játékfilm, illetve sorozat szereplője.

* Gyakran halljuk, hogy a tanár feladata az, hogy felismerje a diákok képességeit. Volt-e önnek erre vonatkozóan sajátos módszere?

— A diákok képességei akkor kezdenek ébredezni, ha lehetőséget kapnak egy-egy érdekes feladatra, ezért rendszeresen részt vettünk különféle pályázatokon. A Magyar Rádió Miska bácsi levelesládájának voltunk aktív szereplői, aztán bekapcsolódtunk az ifjúsági honismereti munkába. Évről évre egyre többen végeztek gyűjtőmunkát, és jutottak el a nyilvános szereplésig. A budapesti Petőfi irodalmi versenyen már több mint tíz éve sikeres szereplők a horgosi gyerekek, és jutalmul a nyári honismereti táborokba jutnak el Kevermesre vagy Mesztegnyőre. Ennek is híre van, és ösztönző ereje. Az iskolában szervezett dramatikus játékok, a lucázás és a farsangi felvonulás az egész intézményt megmozgatták, és mindenkit aktív résztvevővé tettek.

* Jelenleg mivel foglalkozik?

— Két csodálatos unoka, Tekla és Ábel mellett vagyok aktív nagymama. Minden lehetőséget megragadok, hogy együtt lehessek velük. Remélem, hogy a közös gyerekkori élmények elég alapot adnak nekik arra, hogy felnőttként is úgy érezzek, összetartoznak. Tekla unokám kétnyelvű családban nő fel, ezért nekem fontos feladatom, hogy a magyarságát erősítsem, és a gyönyörű magyar identitás szépsége és ereje benne is megfoganjon.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink