home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
A népművészet hétvégéje
Bíró Tímea
2019.06.03.
LXXIV. évf. 22. szám
A népművészet hétvégéje

A hétvégén a népzene varázslatos hangja töltötte be Horgos utcáit, negyven év után ugyanis ismét a település adott otthont az LVI. Gyöngyösbokrétának és a XLVI. Durindónak. Horgos immár harmadszor fogadhatta be a hagyományőrző fiatalokat és felnőtteket.


Baráth Attila felvételei

Színes, perdülő szoknyák, fényes férficsizmák, magasba szálló hajfonatok és pengetők aktív játéka a tambura húrjain. Az idén is volt mit látni és érezni a minden évben más helységben megrendezendő hagyományápoló szemlén, hiszen a néptáncosok, a népdalkórusok, a szólisták és a népzenészek gazdag, látványos programban részesítették a közönséget.

Június 1-jén a néptáncosok voltak a középpontban, szám szerint 31 csoport, mely a Kárász Karolina Általános Iskolától a Művelődési Ház melletti téren felállított nagyszínpadig díszes menetben vonult fel. Az ünnepélyes megnyitó a himnusz közös eléneklésével kezdődött, majd Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere mondta el ünnepi beszédét. Őt követte Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, majd Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi megnyitó Kisimre Árpádnak, a Fesztiváltanács elnökének gondolataival ért véget.

Az idei fesztiválon is egy művészeti bizottság értékelte a fellépő csoportok produkcióját. A szakmai zsűri idei tagjai: dr. Bárkányi Ildikó néprajzkutató, főmuzeológus, Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógus, népdalkörvezető, Kiss Zsélykó néptáncpedagógus, koreográfus, Putz Katalin néptáncpedagógus, koreográfus, Raj Rozália hímző- és viseletkészítő oktató, Salamon Beáta prímás, zenetanár, valamint Sikentán Szilveszter néptáncpedagógus, koreográfus, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnöke, a Kárpátalja néptáncegyüttes művészeti vezetője.

Június 2-án a XLVI. Durindón párhuzamosan két helyszínen folyt a műsor. A helyi színházteremben és a szabadtéri színpadon összesen 110 népdalkórus, szólista és népi zenekar mutatkozott be. A rendezvény a Szent István-szobor előtti téren ünnepi áhítattal kezdődött, majd Gutási Ákos horgosi plébános megáldotta a Durindó résztvevőit, illetve lobogóját.

A kétnapos fesztivál a Bodor Anikó-díj átadásával zárult. A kitüntetést az idén a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület Dalárda tamburazenekara és kórusa érdemelte ki. A fesztivál lobogóját Törökbecse vehette át, vagyis jövőre ott rendezik meg a hagyományőrző rendezvényt.


Tekintse meg Kenderesi Vilmos képeit is, melyeket a Durindón készített:▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..