A nép a király elé járul
2016.07.18.
LXXI. évf. 28. szám

Főleg személyes gondokkal keresték fel Vučićot — Borzalmas bűncselekmény Zaječar környékén — Siniša Mali távozik? — A tagállamok megegyeztek a szerbiai tárgyalási fejezetek megnyitásáról

Főleg személyes gondokkal keresték fel Vučićot

Aleksandar Vučić kormányalakító csütörtökön 12 órán át fogadta a szerb kormány épületében a polgárokat, akik főleg személyes ügyekkel fordultak hozzá. Az emberek már reggel 4 óra körül gyülekezni kezdtek a kormányépület előtt, Vučić pedig 5.30-tól fogadta őket. Egész nap sokan várták, hogy bebocsátást nyerjenek.

Vučić korábban bejelentette, szeretné meghonosítani ezt a gyakorlatot, és Szerbia-szerte beszélgetni fog a polgárokkal. A csütörtöki alkalomra körülbelül 5000-en jelentkeztek, Vučić azonban mindössze 86-ukkal tudott beszélgetni, mindenkire öt-tíz perc jutott. Sokan egész nap az utcán várakoztak, voltak olyanok is, akik nem jelentkeztek be előre, némelyek viszont arra panaszkodtak, hogy kaptak időpontot, de törölték őket a listáról.

A polgárok az újságírókkal is megosztották problémáikat, sokan kijelentették, hiszik, hogy csupán Vučić oldhatja meg a gondjaikat. Volt, aki kilakoltatásra panaszkodott, mások erőszakos szomszédra, illetve családon belüli erőszakra, de a ki nem fizetett bérekről, a nyugdíjcsökkentésről és a korrupcióról is szó esett. Az újságírókon kívül a Transparency Serbia is arra kereste a választ, hogy valóban ez-e a megoldás a gondokra. A szervezet szerint az ilyen találkozók kétségkívül hasznosak lehetnek azok számára is, akik bejelentkeznek, de a kormányfő számára is, aki így első kézből értesül a polgárok gondjairól, valamint az intézmények munkája és a törvények alkalmazása terén felmerülő nehézségekről is, melyek egyébként rejtve maradnának előtte. (B92)

Borzalmas bűncselekmény Zaječar környékén

A Zaječar környéki Vratarnica faluban szombat este borzalmas bűncselekmény történt. Az áldozat egy hároméves kislány, akit megerőszakolt, majd meggyilkolt egy 28 éves férfi.

A kislányt egy születésnapi ünnepségről vezette el Vladica Rajković szombaton este. Az édesanya 21.30 körül értesítette a rendőrséget gyermeke eltűnéséről. A családi ünnepségen részt vevő vendégek a kiérkező rendőröknek elmondták, hogy Vladica Rajković és a kislány nagyjából egyidejűleg tűnt el. A rendőrség egy órával később megtalálta a férfit, aki bevallotta, hogy megerőszakolta, majd agyonverte a kislányt, és azt is elmondta, hova rejtette a holttestet. A rendőrség épülete előtt összegyűlt dühös helybeliek meg akarták lincselni a gyilkost, a rendőrök alig tudták őt elszállítani.

Vladimir Rebić, a rendőrség megbízott igazgatója a Tanjugnak elmondta, a gyilkos a kihallgatáson elismerte tettét. A holttestet mintegy 600 méterre találták meg attól a háztól, ahonnan Rajković elvezette a kislányt. (B92, Blic, Beta)

Siniša Mali távozik?

A szerbiai kormány megalakulása után Siniša Mali kész lemondani belgrádi polgármesteri tisztségéről — állítja nem hivatalos információkra hivatkozva a Večernje novosti napilap internetes kiadása. A cikk szerint mivel a kormányalakítás elhúzódik, Mali hamarosan átadhatja a helyét egy másik jelöltnek. A nem hivatalos információk szerint a kormánykoalíció soraiból kerülhet ki a főváros új vezetője, viszont belgrádi helyhatósági választásokat csak a jövő tavasszal tartanak, vagyis az utód csak addig maradhat polgármester. A várható lemondás egyik politikai oka a lap szerint az, hogy Aleksandar Vučić a város vezetőit jelölte meg a Savamala negyedben bekövetkezett rombolás felelőseinek. A politikai változást az is valószínűsíti, hogy a közelmúltban a polgármester több közeli munkatársát is menesztették. (Večernje novosti)

A tagállamok megegyeztek a szerbiai tárgyalási fejezetek megnyitásáról

A 28 EU-tagállam egyike sem fogalmazott meg észrevételt az együttes európai tárgyalási pozíció tervezetének szövegével kapcsolatban a szerbiai csatlakozási tárgyalások 23. fejezetére vonatkozóan. Az Európai Unió tehát konszenzust ért el az újabb fejezetek megnyitása kapcsán, jelentette a Tanjug tudósítója. „Most arra várunk, hogy az Állandó Képviselők Bizottsága (COREPER) csütörtökön meghozza a döntését. Szerbia teljesítette kötelezettségeit és a két fejezet megnyitásához szükséges feltételeket” — áll a szlovák EU-elnökség hivatalos közleményében. (Tanjug)

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Belgrádi Szemmel rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..