Egy jubileum egy folyóirat esetében mindenképp szép teljesítmény. Ha ez a folyóirat olykor anyagi nehézségekkel küzd, de ennek ellenére is tesz a fennmaradásért, az értékek megteremtéséért és megőrzéséért, akkor az a legkevesebb, hogy a kezünkbe vesszük a friss számokat, és követjük a lap munkatársainak elhivatottságát, kitartó munkájának eredményét.
„Hosszú utat tett meg a Bácsország az elmúlt negyed század alatt: a Hét Nap tizenhat oldalas mellékleteként indult, és mára több mint százoldalas, negyedévenként megjelenő, önálló folyóirattá nőtte ki magát” — olvashatjuk a kiadvány legújabb, a 2020. év 3. lapszámának vezércikkében a főszerkesztő, Németh Ferenc gondolatait. Az olvasónak is megnyugtató, hogy miután a főszerkesztő részletesen ismerteti a folyóirat történelmét, alakulását és sikereit, bizakodással zárja a vezércikket: „Folyóiratunk életében immár lepergett az első negyedszázad, s ezen felbuzdulva már bizakodóbban tekintünk az elkövetkező évtizedek elé. A Bácsország pedig az indulásnál lefektetett szerkesztési elvek szerint halad tovább, s biztosít megnyilatkozási lehetőséget a honismereti értékeket feltáró munkatársi gárdának: a helytörténészeknek, néprajzkutatóknak, régészeknek, történészeknek és más szakembereknek.”
A címlapon a szabadkai városháza látható (Kolovics Szvetlana felvétele)
A folyóirat munkatársai közül többen is visszaemlékeznek a meghatározó momentumokra, a lap életében fontos szerepet betöltő személyekre. Teszi ezt például Ricz Péter és Czékus Géza, Káich Katalin pedig Szépirodalom és közérdek című munkájában az 1904-ben indult első Bácsország történetét mutatja be.
A rendkívül tartalmas és érdekes témákat felvonultató lapszámban Klein Rudolf a szabadkai új városháza részletes bemutatásával ismerteti meg az olvasóval az 1960-as évek titoista építészetének eszmei gyökerét, formavilágát és politikai üzenetét. A szerző elmondja, hogy a tanulmány (’Burzsoá formalizmus’ a proletárdiktatúrában) másik célja az, hogy az épületegyüttest elhelyezze a kor jugoszláv és nemzetközi építészettörténetében.
Egy másik szabadkai vonatkozású téma a zeneművészet kedvelőinek kedvez. Pekár Tibor alapos munkájában arról ír, hogy Ludwig van Beethoven melyik műve és mikor hangzott el Szabadkán.
Szlávics Károly Halászy Lajos, a szőlészeti és borászati kerület felügyelője címet viselő tanulmányából megtudhatjuk, hogy Halászy Budapestről érkezett Szabadkára 1900 folyamán, és munkásságát a Borászati Lapokban megjelent írásaiból követhették az érdeklődők. Tapasztalatainak egy részét Szabadka határában szerezte, s a tudást meg is osztotta az olvasókkal. A szabadkai szőlészek és borászok 1910-ig nyerhettek betekintést Halászy Lajos munkájába, mert a földművelésügyi miniszter abban az évben áthelyezte Fehértemplomra. A tanulmányíró elmondja, hogy nem mindenki volt nyitott Halászy szaktudására: „Mint azt a munkásságából is látjuk, a kerületben töltött közel tíz évének legnagyobb részét arra fordította, hogy a szőlőbirtokos közönséggel megismertesse a helyes eljárásokat és útbaigazítást adjon a felmerült gondokkal kapcsolatban. Azonban a kisbirtokosok továbbra is elleneznek minden újítást és körömszakadtáig ragaszkodnak a hagyományokhoz.”
Szabadkán kívül az új lapszám Zentára is elkalauzolja az olvasót (Tari László: Zenta betelepítése a XVIII. század második felében), Szőke Anna jóvoltából pedig a Verseci Települési Értéktárba pillanthatunk be. A felsoroltak mellett még sok, hasonlóan érdekes tanulmány várja a Bácsország olvasóit.