— Milyen volt gyereknek lenni, amikor még fiatal voltál?
— Jobb, mint most. Kislánykoromban még nem volt ekkora különbség a gyerekek között, nem rekesztettünk ki amiatt másokat, mert szegényebb sorban éltek, mint mi. Akkor még nem létezett televízió, számítógép meg mobiltelefon, ezért ha játszani szerettünk volna, kimentünk az utcára, és találkoztunk a többi gyerekkel.
— Kellett házimunkát végeznetek?
— A szüleim nem kényszerítettek házimunka végzésére, de ha segítettem, akkor nagyon szívesen tettem.
— Szabad időtökben milyen játékokat játszottatok?
— Árokbamacskáztunk, zavarócskáztunk, bújócskáztunk, lepkéket fogtunk — akkoriban még voltak gyönyörű és szép nagy lepkék. Na, és persze lukbacsóréztunk! Ebben a játékban egy kört alakítottunk, a kör közepén álló gyerek lába előtt pedig egy rongylabda hevert. Egy mondókát énekeltünk, de már nem emlékszem a szövegére, csak arra, hogy jó kis dalocska volt. Amikor végigénekeltük, a kör közepén álló felkapta a labdát, a többiek pedig szétszaladtak. Akit a dobó eltalált, az állt következőnek a kör közepére.
— Szeretnél-e újra gyerek lenni?
— Ha úgy lehetnék, mint régen, akkor igen, de ha úgy, mint a mai gyerekek, akkor nem. Az én időmben még tisztelték a gyerekek a felnőtteket, a tanárokat. Állandóan az utcán játszottunk, szinte testvérként szerettük egymást. Manapság a gyerekek nem játszanak a szabadban, a fiatalok szinte csak az iskolában találkoznak. Közöttünk még nagy volt az összetartás, mivel majdnem minden időnket együtt töltöttük.
— Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre.
PETRI Ivett, Kishegyes
Ady Endre Kísérleti Általános Iskola