Bulgakov 1891. május 15-én látta meg a napvilágot Kijevben, ahol apja a teológiai akadémia professzora volt. Az érettségi után orvosi karra iratkozott, diplomájának megszerzése után egy vidéki kórházban, Szmolenszk vidékén kezdte meg praxisát, innen pedig Vjazmába költözött, s elkezdett orvosként dolgozni. Kórházbeli tapasztalatai ihlették az Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját, melyet 1919-ben kezdett el írni.

„Negyvennyolc nappal ezelőtt fejeztem be az orvosi egyetemet, kitűnő eredménnyel, de a kitűnő diploma meg a sérv — az két teljesen külön dolog.”

Az oroszországi polgárháború idején, 1919 februárjában Bulgakovot mint orvost behívták az Ukrán Népköztársaság hadseregébe. Rövid idő múlva dezertált, de sikerült ugyanilyen minősítésben bejutnia a Vörös Hadseregbe, legvégül pedig a délorosz Fehér Gárdához. Egy ideig Csecsenföldön volt a kozákoknál, majd Vlagyikavkazba került. Sérüléseinek utóhatása évekig kísértette: a folyamatos fájdalom miatt morfiuminjekcióval kezelte magát. A szer használatát azonban nem sikerült kordában tartania, függővé vált. Végül 1918-ban letette a drogot, és tapasztalatairól megírta az 1926-ban megjelent Morfium című kisregényt. Miután visszatért Moszkvába, teljesen az írásnak szentelte magát, orvosi pályáját félretéve. Különféle újságoknál és folyóiratoknál dolgozott (Gudok, Rabocsij, Rosszija, Vozrozsgyenyije). Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolják. 1924-ben jelent meg polgárháborús regénye, A fehér gárda, majd a fantasztikus elemekkel átszőtt, szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. A harmadik rész, a Kutyaszív csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is csak Párizsban, mert Bulgakov a hazájában tiltólistán volt. 1925 és 1930 között színházi darabokat is írt, és nem kis nehézségek árán 1926-ban színre került a Turbinék végnapjai című darabja, ám a Zojka lakása és a Bíborsziget című darabjai bemutatóját betiltották. S ahogy az már lenni szokott, amikor valamit vagy valakit betiltanak, népszerűsége s ellenségeinek száma is gyorsan nő, például Vlagyimir Majakovszkij is élesen támadta.

„Soha, még elalváskor sem fogok hencegni olyasmivel, hogy engem már semmivel nem lehet meglepni. Nem. Eltelt egy év, eltelik egy másik, és az is ugyanúgy tele lesz meglepetésekkel, mint a legelső.”

A Menekülés című darabját Sztálin 1929-ben szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve ezzel az író sorsát, hiszen egy év múlva már minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát nem talált, rendkívül szűkös körülmények között élt. Nyílt kéréssel fordult a Szovjetunió vezetőségéhez, hogy vagy tegyék lehetővé emigrációját, vagy adjanak neki munkát mint rendezőasszisztensnek a Csehov nevét viselő Moszkvai Művészszínházban. Sztálin maga hívta fel Bulgakovot, és ígért neki segítséget, így az író előbb a munkásifjúság központi színházában, majd 1936-ig a Művészszínházban tevékenykedett rendezőasszisztensként. 1932-ben közreműködött Gogol Holt lelkek című darabjának színpadra vitelében. 1936 után a Moszkvai Nagyszínházban mint szövegkönyvíró és fordító dolgozott.

„A szerelem úgy termett ott közöttünk, mint ahogy a gyilkos pattan elő a föld alól a szűk sikátorban, és megsebzett mindkettőnket. Villám, finn tőr csaphat le így az emberre!”

Háromszor nősült. Huszonnégy éves volt, amikor feleségül vette Tatjana Nyikolajevna Lappát. Második feleségét, Ljubov Jevgenyjevna Belozerszkaját 1924-ben ismerte meg, és egy évvel később el is vette. 1928-ban beutazták a Kaukázust, Tiflisz (Tbiliszi), Batumi, Vlagyikavkaz és Gudermesz városát is felkeresve. Ugyanebben az évben tartották meg a Bíborsziget bemutatóját Moszkvában, s ez idő tájt születtek meg a világhírű, A Mester és Margarita című regény első elképzelései is. 1932-ben nősült meg harmadjára, Jelena Szergejevna Silovszkaját vette el. Egy évvel a házasságkötésük után Bulgakov megkérte a feleségét, hogy vezessen naplót, amit az asszony hét éven át, az író utolsó napjaiig meg is tett. Ezt olvasva szembetűnő, hogy a párnak egyetlen veszekedése sem volt, noha nagyon nehéz körülmények között éltek. Jelena egyszerre volt az író barátja, szeretője, múzsája, titkárnője, életrajzírója és elkötelezett alkalmazottja.

„Mi a fenére jó az ember, ha már a legapróbb neurózis is teljesen ki tudja billenteni az egyensúlyából?!”

1932—33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, illetve a színház és a hatalom viszonyáról, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. A Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatja be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. 1937-ben Puskin utolsó napjai címmel drámát írt a költő halálának centenáriumára, majd 1938-ban elkészítette Cervantes Don Quijotéjének egyik legjobb dramatizált változatát, ám sem a Puskin utolsó napjai, sem a Don Quijote egyetlen színháznak sem kellett. 1939-ben megírta a Ráhel opera szövegkönyvét, és egy Sztálinról szóló darabon (Batum) is dolgozott. Műveit továbbra sem hozhatta nyilvánosságra, és nem is mutathatta be őket.

„Valami nincs rendben az olyan férfival, aki nem iszik, nem játszik, kerüli a szép nők társaságát meg az asztali beszélgetést... Az ilyen ember vagy súlyos beteg, vagy titokban gyűlöli embertársait.”

Bulgakov A Mester és Margarita című regényét sokáig csak az íróasztal fiókjának írta, egy ízben meg is semmisítette a kéziratot (ahogyan a könyvben is a Mester a Pilátus-regényét). Megjelenésére tartalma miatt semmi remény nem volt, csak negyed évszázaddal a szerző halála után adták ki, 1967-ben, amikor is a nagyközönség és a kritikusok is páratlan érdeklődéssel fogadták. Rögtön a világirodalom legjelentősebb alkotásai közé került be. Egyes értelmezések szerint az író önéletrajzi vonásokkal felruházott Mestere és annak szerelme, Margarita története áll a középpontban. Mások szerint a ’30-as évek Moszkvájának kísérteties, groteszk, „ördöngös” leírása, de olyan is akad, aki Poncius Pilátus és Ha-Nocri (azaz Jézus) történetéért tartja a művet jelentős filozofikus alkotásnak. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, aki a regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét, s akinek alakja mögé sokan magát Bulgakovot, mások Makszim Gorkij orosz írót képzelik (a Mester M kezdőbetűvel hímzett sapkát hord, melyet Margarita ajándékozott neki — az M a Mihail és a Makszim nevek kezdőbetűjére is utalhat). A harmadik fontos karakter maga Jézus, aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint Isten fia, aki egyúttal modern, töprengő értelmiségi is. Ott van a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán, valamint a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség.

„Ó, sors, mért üldözöl engem?! Mért nem születtem száz évvel ezelőtt? Vagy inkább: száz évvel később. És még jobb lenne, ha egyáltalán meg se születtem volna. Azt mondja nekem ma egy alak: »Viszont lesz majd mit mesélnie az unokáinak!« Micsoda tökfilkó! Mintha egyetlen vágyam az lenne, hogy öregségemre mindenféle ostobaságot mesélhessek az unokáknak arról, miként akadtam fenn a kerítés tetején!”

Bulgakov egészségi állapota rohamosan romlott. Az orvosok magas vérnyomásból adódó vesebetegséget diagnosztizáltak nála. Halálos ágyán diktálta feleségének A Mester és Margarita utolsó változatát. 1940 februárjától barátai és rokonai őrizték betegágyát. Március 10-én halt meg.

(Forrás: Konyves.blog.hu)