Ahol a művész munkája az utolsó ecsetvonásokkal befejeződik, ott kezdődik Buza Mihály képkeretező feladata. A műalkotás sajátosságát kiemelve dolgozik a kép kiegészítésén szerényen, nem hivalkodva. A művészek hangulatvilágát és gondolatait viszi tovább keretbe foglalva, ezáltal is segít átörökíteni a kor művészetét a jövő generációi számára. Szerepe megkerülhetetlen a szabadkai képzőművészeti életben, hiszen immár harminc éve áll az alkotók szolgálatában.

Buza Mihállyal munkájáról, ízlésvilágáról, valamint a szakma iránti szeretetéről beszélgettem.

• Nagyon mélyen gyökerezik Önben a művészi érzékenység, mellyel az alkotásokhoz viszonyul. Minek köszönhető ez?

— A családunk 1934 óta foglalkozik képkeretezéssel: anyai nagyapámnak, édesanyámnak is ez volt a mestersége, és én vagyok a harmadik generáció ebben a szakmában. Ebben nőttem fel.

• Emlékszik-e az első Ön által készített képkeretre?

— Gyerekkoromban a nővéremmel mindig a műhelyben ügyetlenkedtünk. Hogy pontosan melyik volt az első keret, amelyet készítettem, nem tudom. Emlékszem viszont az első kuncsaftomra. Az üzletem megnyitóján, 1983-ban mindenki ajándékot hozott nekem. Apám egyik barátja azonban egy festménnyel érkezett, hogy bekeretezzem. Értékeltem a gesztust, hogy munkát adott.

• Egy jó keret a kép milyenségét is hangsúlyozhatja, és hangulatában is meghatározhatja. Ezt mind mérlegeli, vagy inkább ösztönösen választ?

— Egy képet több módon lehet jól, és rengeteg módon rosszul bekeretezni. A nőknek úgy szoktam magyarázni: olyan ez, mint a ruha. Lehet az a kirakatban nagyon szép, tetszhet is, de ha nem az ő világa... Ugyanez a helyzet a kerettel is. Nagyon sok függ az egyéniségtől. A képnek különféle pontjait lehet kiemelni. Amelyiket hangsúlyozzuk, az adja meg a mű karakterét.

• Olykor fekete-fehér, olykor színes a kép, fotó, grafika, mellyel dolgoznia kell. Mi alapján választja ki a keretet, a passepartout-t?

— A színek is nagyon sokat számítanak, de ez hozzáállás kérdése. Sokan nem gondolnak bele, hogy egy fekete-fehér portrét például nem hálás fekete keretbe foglalni, az ilyen ugyanis általában a gyász színe. Inkább ezüstös-szürkés árnyalatokat ajánlok helyette. Van, aki nem szereti az antireflex üveget, mert tompítja a képet. Más szerint nem tompítja, hanem puhítja. Vannak ilyen apróságok, melyekre figyelmeztetni kell a kuncsaftot. Ismertetni kell vele a jó lehetőségeket, de a végén neki kell választania.

• Mi a legfontosabb ahhoz, hogy jó keretet válasszunk?

— A türelem a leglényegesebb. Néha első ránézésre úgy tűnhet, egyszerű dolgunk lesz, ám amikor elkezdjük, kiderül, hogy mégsem az. Egy diploma bekeretezése például viszonylag könnyű feladat. Ha művészi képről van szó, azt akkor látjuk igazán, ha elkezdjük rakosgatni a mintát. Észrevettem már, hogy nem szerencsés, ha sok képet hoznak egyszerre a kuncsaftok, elvesztik ugyanis a türelmüket, pedig az kulcskérdés. Érdemesebb kivárni a megfelelő alkalmat, mert az ember nem egy napra, hanem évekre választ keretet.

• Mennyire szükséges ráhangolódnia a festményre ahhoz, hogy megfelelő keretet találjon neki?

— Nagyon fontos, bele kell mélyedni. Nem szeretem azonban, ha túlhangsúlyozzák a keretezők jelentőségét, ők ugyanis elsősorban a művészek szolgái, az alkotók hangulatát kell átvenniük a munkájukkal.

• Van egy fala, melyen rendszeresen kiállít. Mi az alapelképzelése ezzel kapcsolatban?

— Nela Tonković művészettörténésszel ketten alkotjuk a zsűrit. A koncepció szerint az lehet a falon, ami mindkettőnknek tetszik, és igyekszünk kiemelni a profi alkotókat. Ezek kamarakiállítások, melyeken nem annyira tetszetős, inkább művészi képeket mutatunk be.

• Ön sosem kóstolt bele a képzőművészetbe?

— Nem, nekem ahhoz túl suta a kezem, és így sokkal szélesebb a látóköröm, mintha magam is foglalkoznék vele. Ha ma hoz egy képet, és megbíz a keretezésével, nem biztos, hogy egy év múlva is ugyanúgy végezném el rajta a munkát. Nekem is változik a kedvem, a hangulatom. Egyszerűen elengedem és átadom magam a pillanatnak. Ezt persze meg kell beszélni a megrendelővel is. Szeretem a szakmámat. Olyan ez, mint bármelyik másik élvezet: ha úgy csinálnám, ahogyan nem tetszik, többé nem élvezném. Akkor meg mi értelme az egésznek?