A megemlékezés a palicsi Nagyparkban kezdődött az ’56-os emlékműnél. Koszorúzott Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese, dr. Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete, Csallóközi Eszter szabadkai főkonzul, a VMSZ helyi szervezetei, továbbá az önkormányzatok és civil szervezetek képviselői. A kegyelet virágainak elhelyezése után a program a Jadran Színpadon folytatódott, ahol a Himnusz közös eléneklése után Dömötör Csaba és Pásztor István, a VMSZ elnöke mondtak ünnepi beszédet.

Koszorúzás Palicson

A magyarság csillaga felemelkedőben van — emelte ki Dömötör Csaba. Mint mondta, büszkeséggel tölti el, hogy Magyarország minden korábbinál látványosabban tud segítő kezet nyújtani a külhoni magyar közösségeknek.

— 2010 óta tízszeresére nőtt a határon túli magyarság támogatása. Csak az idén másfél ezer külhoni szervezet kap segítséget, 900 bölcsőde és óvoda fejlesztését támogatjuk, 50 magyar középiskoláét és számos felsőoktatási intézményét. Ami a gazdaságot illeti, csak a vajdasági gazdaságfejlesztési program 60 milliárdot tesz ki, és ami a lelki megújulást, 25 templom szépülhet meg csak a Vajdaságban.

Dömötör Csaba

Beszédében visszaemlékezett 2004. december 5-ére, amikor magyarok magyarok ellen kampányoltak. Azóta sok minden megváltozott, és több mint 1 millióan kapták meg a kettős állampolgárságot.

— Ez több mint 1 millió bizonyítéka annak, hogy összetartozunk. Azt azért ne gondoljuk, hogy az összetartozás parancsa mindenki számára magától értetődő. Még mindig vannak, akik falakat emelnének magyarok és magyarok közé. Még mindig vannak, akik elvitatnák a külhoni magyarok állampolgárságát, szavazati jogát, mint ahogy azt sem nézték jó szemmel, amikor a kormány a járvány alatt védőfelszereléseket juttatott külhoni magyaroknak. Ezért legyen a szemünk előtt egy felkiáltójel, mely azt üzeni, hogy a nemzetpolitikában semmi sem magától értetődő. Csak egy dolog: amíg ennek a kormánynak van cselekvési lehetősége, önök mindig számíthatnak az anyaország támogatására.

Dömötör szerint ez a vállalás nem egyoldalú kötelezettség, hiszen ők is számíthattak és számíthatnak a vajdasági magyarokra. Az '56-os szabadságharc után ezrével érkeztek magyarok az anyaországból a Vajdaságba. Az életük függött tőle. Számuk a 20 000-et is elérhette. Fogadásukra táborok létesültek Magyarkanizsán, Palicson, Zomborban és Horgoson is. Ezért háláját fejezte ki, majd azért is köszönetet mondott, mert a vajdasági magyarok a legnehezebb időkben is megőrizték magyarságukat, kultúrájukat és közösségeiket.

— Lett volna könnyebb, napfényesebb út is, és talán rövidebb is, de önök kitartottak. Mert tudtak valamit, amit az októberi szabadságharcosok is. Magyarok generációi nem azért küzdöttek évszázadokon keresztül, nem azért védtek határokat, kereszténységet és ezeréves kultúrát, hogy bármi nehézség fuvallatára feladják. Túl hosszú utat tettünk meg ahhoz, hogy most már bármit is feladjunk — fogalmazott a miniszterhelyettes.

— Október 23-a a függetlenség, a szabadságvágy, a szuverenitás visszavételének ünnepnapja — hangsúlyozta Pásztor István. — A magyar nemzet 1956-ban nemcsak a függetlenségét, szuverenitását akarta visszakapni, nemcsak a szabadságáért harcolt, hanem azért is, mert elviselhetetlennek érezte az arcnélküliséget, amivel az elnyomás okozta félelem rajzolt egyforma álarcot minden emberre. Az elmúlt hatvanöt évben átalakult a világ. A történelem, a nemzet, a szabadság, az emberi jogok fogalma ma már képes felülírni a korábban közösnek tartott eszményeket is. Ezért kell kimondanunk, egyértelművé tennünk: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eszméje, vagyis a közös cél, amelyet életük feláldozása árán is el akartak érni ’56 hősei, a szabadság és függetlenség, a nemzeti szuverenitás eszméje, nem szedhető szét.

Pásztor István

A VMSZ elnöke ezzel utalt arra, hogy a forradalom és szabadságharc eszméjének többféleképp való értelmezése a történelmi esemény relativizálása lenne, a relativizálás célja pedig a nemzeti egység fogalmának felhígítása.

— Meggyőződésünk, hogy mindazok, akik részt vettek a dicsőséges forradalomban, annak az eszménynek az elérése érdekében cselekedtek, ami nem írható felül, és nem cincálható szét. Ez pedig a nemzet és a nemzeti szabadság, függetlenség és önrendelkezés eszménye. Ilyen módon nekünk, vajdasági magyaroknak egyetlen ’56 létezik. Mert hiszünk a nemzet egységében, a szabadság eszméjében, abban, hogy a demokrácia alapja az önrendelkezés, amit nem meghaladni kell, hanem kiteljesíteni.

A VMSZ elnöke arról is beszélt, hogy az ’56-os emlékművet 2006. október 19-én avatták fel Palicson, és azóta minden évben elhelyezik ott az emlékezés virágait. A VMSZ emeltette a szobrot és szervezi a központi megemlékezést, melyen minden vajdasági magyar párt és mindazok a civil egyesületek részt vesznek, amelyek tisztelegni kívánnak az ’56-os hősök emléke előtt. Mint mondta, büszke arra, hogy a VMSZ-nek sikerült közösségivé tennie ezt az eseményt, egyúttal pedig háláját fejezte ki a vajdasági magyaroknak, hogy az elmúlt tizenöt évben bizalmat szavaztak a VMSZ-nek, mert ez adta meg azt az erőt és legitimitást, amellyel a társadalmi és politikai alakulásokban a közösség képviseletére vállalkozhat.

A központi rendezvény résztvevői a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatának előadásában az Önkéntes magány 1956 című összeállítást láthatták. Fellépett Dévai Zoltán, Dudás Dániel, Magyar Zsófia, Nešić Máté, Székely Bea, Szilágyi Áron, Tóth Dániel és Verebes Judit. A forráskutatást Katona Imre végezte, a koreográfiát Tomin Kis Anikó készítette, a képszerkesztést Szabó Endre vállalta, a rendező pedig Wischer Johann volt. Az esemény végén a közönség a színészekkel együtt énekelte el a Szózatot.

Önkéntes magány 1956 — részlet az előadásból