Igaz ugyan, hogy még két nap van hátra a XXX. londoni nyári olimpiai játékok ünnepélyes megnyitójáig, a Nagy Britannia--Új-Zéland női labdarúgó-mérkőzéssel mégis már ma 17 órakor megkezdődik a világ legnagyobb (sport)eseménye. Újabb négy év múlt el. Mintha csak tegnap lett volna, amikor a pekingi Madárfészek stadionban kialudt az olimpiai láng. Ekkor sokan felsóhajtottak, hogy végre visszatér az élet a rendes kerékvágásba, mi sportkedvelők pedig szomorúan állapítottuk meg, hogy lezárult a sport egy újabb fejezete, és ismét négy évet kell várnunk arra, hogy hasonló élményben lehessen részünk. Reméljük, hogy az elkövetkező két és fél hétben a hírműsorok nem a különféle politikai huzavonákkal, hangzatos, de üres szólamokkal, fegyvercsörtetéssel, áremelkedésről szóló bejelentéssel kezdődnek majd, hanem a londoni sporteseményeket részesítik előnyben versenyzőink sikerei vagy netán esetleges kudarcai esetén is. Az olimpia sokkal több sporteseménynél. Nem egy esetben háborúkat zárt le, nemzeteket békített ki egymással a nemes versengés. Kr. u. 393-ban azonban, majdnem tizenegy évszázados fényes múlt után, Nagy Theodosius a kereszténység végleges megszilárdítása érdekében egy állítólagos ediktummal beszüntette az olimpiai játékokat. 1503 év múlva egy francia úriember, Pierre de Coubertin báró előkészítette a talajt, hogy megvalósítsa az olimpiai játékok újjáélesztésének eszméjét. Neki köszönhetően 1896-ban Athénban Ünnepélyesen megnyitják az első újkori olimpiai játékokat.
A londoni versenysorozaton 204 ország több mint 10 500 sportolója vesz részt. Magyarországot 158, Szerbiát pedig 115 versenyző, köztük nyolc vajdasági magyar sportoló képviseli. Korábban is szerepeltek már vajdasági magyar sportolók olimpián, érmeket, sőt aranyérmet is nyertek, de ilyen nagy számban még egyetlen ötkarikáson sem képviseltette magát a vajdasági magyarság. S biztosak lehetünk benne, hogy nemcsak jelen lesznek Londonban, hanem beleadják minden erejüket, képességüket és tehetségüket, hogy ne csak a futottak még kategóriájában essék róluk szó. Nagy Antónia, Horváth Panda Antónia, Tibor Márta, Kubik Renáta, Holpert Ervin, Kasza Gábor, Szilágyi Csaba -- ők a mi büszkeségeink, a vajdasági magyarság (sport)nagykövetei, akik már az olimpiára való kijutással is örökre bevésték nevüket a vajdasági magyar sport még nem létező, de egyszer talán megszülető nagykönyvébe. Büszkeségeink közé sorolnám még az adai származású Sterbik Árpádot is, aki igaz, hogy nem szerbiai színekben lép pályára Londonban, hanem a spanyol válogatottat erősíti, de azért még ő is a miénk. Csakis ők tudhatják, hogy mennyi verejték, kín, szenvedés, lemondás, mérhetetlen munka árán juthattak el a versenyre. Lehet, hogy többször is megfordult a fejükben, különösen a kudarcok után, hogy elég volt, feladják, nem bírják tovább, szenvedtek már eleget, inkább élik a fiatalok szokványos életét, s ők sem maradnak le a bulikról, baráti összejövetelekről, és nem mondanak le mindazokról a dolgokról, amelyekre élsportolóként egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés idejük jutott. Aztán mégis erőt vettek magukon, összeszorították a fogukat, és beültek a csónakba, beleugrottak a medencébe, a kerékpár nyergébe pattantak, a kapufák közé álltak, s tovább küzdöttek álmaik megvalósításáért. Boldogok, hiszen ott lehetnek a világ sportolóinak négyévente sorra kerülő seregszemléjén. S a boldogságukban mi, sportkedvelők is osztozunk, velük együtt mi is örülünk. Természetesen szorítunk mi a többi, a szerbiai és a magyarországi sportoló sikeréért is, de talán senki sem veszi zokon, ha a szívünk akkor ver szaporábban, akkor figyelünk a legfeszültebben, amikor kajakosaink erőtől duzzadva lapátolnak a cél felé, amikor úszónk delfin módjára szeli a habokat, amikor kerékpárosunk a számára szokatlan terepen mutatja be, hogy bizony nem hozzák zavarba az emelkedők, akármennyire síkságon nevelkedett is. Még mielőtt érmet szereznének, számunkra ők nyolcan már így is hősök. Hősök, akik szebbé teszik napjainkat, akikért érdemes a munkát félbehagyni, s a tévé előtt szurkolni, ugrálni, hadonászni, kiabálni, örülni, sírni, nevetni, lélekben velük együtt lenni. Egyvalamiben biztosak lehetünk: rajtuk semmi sem fog múlni, s nem okoznak csalódást!