A Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai vezetője öt éve szervezte meg és azóta vezeti Budapesten az Ifjúsági és Gyerekirodalmi Centrumot, mely egyebek között a Vadlazac akkreditált, kortársirodalom-központú tanártovábbképzés és a MeseCentrum Online Magazin háttérműhelye a Petőfi Kulturális Ügynökség részeként. Az érdeklődése és a kutatásai középpontjában a kortárs és a XX. századi irodalom áll, és miután megszülettek a gyermekei, akkor fordult elsősorban a kortárs líra, majd próza felé.

— Azért fontos, hogy ismerjük a jelenkori irodalmat, mert az tud beszélni nekünk a saját korunkról, akár úgy, hogy azt a jövőbe vetíti ki. A kortárs szerzők ráéreznek a világunk jelenlegi tendenciáira, és azoknak a hatásait tudják felnagyítani, elképzeltetni a következményeket. Szűkebb értelemben véve a gyerekekhez is közelebb állhat egy olyan nyelv, amelyet maguk is használnak. Az őket körülvevő nyelvi világot szülőként, pedagógusként arra is használhatjuk, hogy az bejárat legyen az irodalom világába. Az a jó, ha a hagyományos és az újszerű, a kortárs együtt van jelen az ő életükben. Manapság nagyon sokirányú a kortárs költészet és próza, ami nagyon örvendetes, hiszen lehet válogatni, hogy mindenki megtalálja a maga stílusának, értékrendjének és világképének megfelelő gyerekirodalmat. Ha összehasonlítom a korábbi tendenciákkal, akkor az 1990-es években látok egy határt, amikor elkezdtek jobban odafigyelni a szerzők, és gyerekeknek célozni a könyvet. Jelenleg az a helyzet, hogy nagyon odafigyelnek arra, hogy melyik korosztálynak írnak akár a fejlődéslélektan, akár a vizualitás szempontjából, hogy melyik korosztály mi iránt érdeklődik. Természetesen a gyerek egyénisége is döntő, ezért jó, ha több mindent felkínálhatunk neki. Fontos alapkérdés, hogy miért veszek le egy könyvet a polcról, és hány éves gyereknek veszem le. A szórakoztató irodalom is nevel, a kettő nem zárja ki egymást. Én egyébként hiányolom a humort a magyar gyerekirodalomból, kevés szerzőnk csillogtatja meg a humorát a könyvekben. Kiváló kiadványok állnak rendelkezésre, ha például a szobatisztaságra neveljük a gyereket, vagy a munkagépeket szeretnénk megismertetni vele. Ha a szépirodalomról beszélünk a gyerekkönyvek esetében — mely, ugye, a gyerekirodalom —, akkor a művészi értéket az adja, ha a szülő és a gyerek is bele tud feledkezni a szövegbe. Ennek mindig van egy olyan pluszértéke, hogy az ember azt érzi, valami fontossal találkozott. Ez megjelenhet örömreakcióban, elgondolkodásban, vagy önszembesítéssel, rádöbbenéssel jár együtt — hangsúlyozta az irodalomtörténész.

Harmath Artemisz

Arra a kérdésemre, hogy mi a teendő akkor, ha a szülő látja, hogy nem magas színvonalú egy könyv, ám a gyerek mégis azt szeretné megvásárolni vagy kikölcsönözni a könyvtárból, az arany középút megtalálása volt a válasz.

— Szerencsés, ha válogathatunk akár a könyvesboltban, akár a könyvtárban. Véleményem szerint a változatosság gyönyörködtet. Amíg egy gyerek rá nem talál a saját kedvenc témáira, stílusára, addig jó, ha minél több könyvet átlapoz. Nem igaz, hogy ártani nem árt, hiszen tudunk a nyelvrontás jelenségéről, vagy a vizuális minősége is lehet olyan egy könyvnek — konfúz, csúnya —, hogy nem jó kézbe venni. Nem vennék ki könyvet a gyerek kezéből, inkább mellétennék, ajánlanék másikat. Nyilván a piciknek mi fogunk válogatni a könyvesboltban, a nagyobbak pedig már hallgatnak a korosztályi ajánlásokra, ami jó, hiszen annak a közegnek a jelenét kell megismernie, amelyben él. Ahol a kezdetek óta jelen van a könyv a háztartásban, ott tud alakulni az ízlés, tudják a szülők terelgetni a gyereket azzal, hogy mindig előkeresik a fejlődési szakasznak megfelelő könyvet. Nem egyszerű feladat ez az úttörés, de érdemes végigvinni a folyamatot.

A beszélgetés során szó esett a választós könyvekről is, amikor a gyermek olvasás közben döntheti el, hogy merre kanyarodjon a történet. Elmondta, hogy ezt nagyon szeretik a gyerekek, különösen az alfa-generációra igaz, hogy élvezi, ha ő dönthet a saját sorsának az alakulásáról, a saját tulajdonáról. Egy határozottan autonóm nemzedék képviselőiről beszélünk, akik kiemelten szeretik azokat a köteteket, amelyeknek ők is az alkotóik.

Az előadáson számtalan gyermek- és ifjúsági kötet is bemutatkozott

A csaknem másfél órás előadása elején Artemisz kiemelte, hogy a gyerekek nagyon szeretik az összművészeti kiadványokat, ezért bátran választhatjuk őket az esti mese tárgyául.

— Az esti mese — mely a munkám fókuszában áll — nemcsak családokat egybefogó, hanem nemzeti, közösségi, valamint anyanyelvápoló közösségépítő esemény, élmény, mely a hétköznapjainkban ünnep. A meseolvasás biztonságot tud adni a gyermeknek, és ezt fokozza, ha a szülő hangján szólal meg a mese, vagy ha ismétlődik, többször hallja ugyanazt a történetet a gyerek. Ha illusztráció kapcsolódik hozzá, akkor tovább tágul a horizont, és ha interaktív, vagyis kérdések is kapcsolódnak a meséhez, akkor még inkább el tud mélyülni az üzenet. Tudjuk, hogy az olvasás mennyi mindenre jó, egyrészt segíti a szövegértést, empatikusabbá, együttérzőbbé nevel, gazdagítja a szókincsünket. A könyveknek olyan szerepük is van, hogy egy közösség értelmező tagjává avatnak bennünket, megtanuljuk, hogy milyen helyzetben milyen nyelvet használjunk. Ezért is fontos sokféle irodalmat olvasni, többféle nyelvi stílussal találkozni. Mindez hatással lehet a gyerekek későbbi életszakaszaira, a tanulmányaikra.

Az Apa olvas című antológia kapcsán elmondta, hogy több kutatás is megelőzte a kötet összeállítását, figyeltek arra, hogy mire lenne igény, illetve arra, hogy mire lenne szükség. A 16 kortárs költő és meseíró 28 alkotását tartalmazó kötet elsősorban azoknak a szülőknek és óvodapedagógusoknak készült, akik ódzkodnak a kortárs irodalomtól. Tematikailag igen sokszínű antológiáról van szó, hiszen vannak benne az iskolához, az aktív tevékenységekhez és az elmúláshoz kapcsolódó mesék, versek. A szövegek végén szereplő kérdések arra ösztönzik a kis olvasót, hogy még inkább odafigyeljen a szövegre, és értelmezze is. A kötet nemcsak az édesapák számára felhívás, hogy ők is olvassanak a család legkisebbjeinek, hanem olyan szerzőket is beemel a köztudatba, mint például Miklya Zsolt vagy Bertóti Johanna, akiknek a szövegvilágában érdemes elmerülni.