A mese három aranyalmája

A mese három aranyalmája

A mesemondás folklorizmusa címmel tartottak a XXV. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyhez kapcsolódó szakmai napot Zentán.

„A mese a szegény ember egyeteme” — a rendezvény mottóját Szőcs Boldizsár székelykevei mesemondótól kölcsönözték a szervezők.

A jelmondatként használt idézet is rávilágít a népmese univerzális szerepére a magyar néphagyományban, valamint arra, hogy a népmesének sajátos, identitást létrehozó ereje van. A Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny alapítói a vajdasági magyar néphagyomány értékeinek megőrzését és az élő kortárs népmesemondás világának megjelenítését kutatták fel vajdasági magyar közösségünkben.

— Szakmai napunk megszervezésével azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy ráirányítsuk a közvélemény figyelmét a magyar néphagyomány élő jelenvalóságára, hogy az elmúlt huszonöt esztendő tapasztalatait, eredményeit, útkeresését értékeljük és megvitassuk, a legkiválóbb magyarországi és vajdasági néprajzkutatók szakmai előadásait meghallgatva erőt gyűjtsünk a népmese hagyományainak a megújításához, minél szélesebb körben való népszerűsítéséhez. Szeretnénk bemutatni és bátorítani a népmeseműhelyek újraalakításával létrejövő közösségteremtő és közösségmegtartó energiákat, egyúttal tisztelettel emlékezünk meg népmeseversenyünk névadójáról, a 100 éve elhunyt Kálmány Lajos néprajzkutatóról, katolikus papról — hangsúlyozta Hugyik Richárd, a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója.

Az egybegyűlteket mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte, és a többi közt felidézte a negyed évszázaddal ezelőtti kezdeteket. A jubiláló esemény ugyanis 1994-ben a Durindó és a Gyöngyösbokréta kísérőrendezvényeként jött létre, néhány év alatt a mesemondás folklorizmusának egyik legfőbb ösztönzőjévé vált, és mára a Kárpát-medence legrangosabb mesemondó versenyei között tartják számon.


Baráth Hajnal Anna és Juhász Lassú Kornélia (a szerző felvételei)

Baráth Hajnal Anna és Juhász Lassú Kornélia, a Zentai Városi Könyvtár vezetője és szakmunkatársa előadásából az elmúlt két és fél évtized adatokkal alátámasztott történései bontakoztak ki. A verseny ötlete Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutatótól, népmesegyűjtőtől származik, a kezdeményezést a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ akkori igazgatója, Hajnal Jenő karolta fel.

Az első találkozó dátuma olyan háborús időszakot jelez, amikor különösen fontos volt a magyarság összetartása, a lélek ápolása és erősítése. Az idő múlásával a rendezvény újabb tartalmakkal bővült, a mesemondókon kívül a mesegyűjtőket és –illusztrátorokat is megszólította.

Ennek a Vajdaság egész területét átfogó rendezvénynek fontos szerepe volt és van a vajdasági magyar mesemondó műhelyek kialakulásában, illetve életben tartásában. A Mesefa díjas előadók — eddig kilencen érdemelték ki ezt az elismerést, soraikban a Hét Nap két bánáti külmunkatársával, Kónya-Kovács Otíliával és Martinek Imrével — szívvel-lélekkel adják át tudásukat, tapasztalataikat egy-egy település vagy közösség gyermekeinek, fiataljainak.

A megmérettetés első éve 74 versenyzővel indult, de négy év múlva már 194 benevezőt jegyeztek fel. A legtömegesebb 2004-ben volt 206 résztvevővel. Minden évben előselejtezőket bonyolítanak le, a májusi döntőre 60-65 mesemondó juthat el. Az elmúlt 24 évben 3152 versenyzőt hallgatott meg a zsűri, illetve 2178 képzőművészeti alkotást bírált el, a gyűjtések száma 126.

A szakmai napon bemutatkozási lehetőséget nyújtottak a mesemondó műhelyek képviselőinek: Toldi István Bácskertesről, Szarvák Anikó és Berecz Gábor Zsuzsanna Felsőhegyről, Szalai Eszter Hajdújárásról, Lőcsei Antal Hertelendyfalváról, Szabó Réka Ludasról, Kónya-Kovács Otília Muzslyáról, Joó Gyűlvész Margit Székelykevéről érkezett. Az összejövetellel ugyanis segíteni és támogatni kívánták a mesemondó csoportokat, és arra ösztönözték a felszólalókat, vessék fel azokat a gondokat, amelyeknek a megoldása lendületet adna a tevékenységük végzéséhez. A műhelyek arra valóak, hogy a gyerekek ne könyvből tanulják meg a mesét, hanem mesemondótól hallják a kalandos történeteket. A jelenlevők rámutattak az élő szavas mesélés fontosságára, valamint elmondták, arra biztatják a gyerekeket, hogy nem kell a könyvekből szöveghűen, szóról szóra visszaadni a meséket. Legyen meg a történet váza, képzeljék maguk elé a képeket, és a saját szavaikkal írják le őket.


A háromszoros Mesefa díjas Toldi István és dr. Sándor Ildikó

A tanácskozáson előadást tartott mgr. Dévavári Beszédes Valéria néprajzkutató, dr. Raffai Judit, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar docense és dr. Sándor Ildikó néprajzkutató. Az utolsó értekezés a mai mesemondás hogyanjáról és miértjéről szólt. Ebben egyebek között elhangzott, a mese népszerűsítésében és megismertetésében, az anyanyelv, különösen a tájnyelv respektusának a megőrzésében és visszaállításában a mesemondó versenyek semmi mással nem pótolható szerepet töltenek be. Egyúttal viszont a versengés, mint munkaforma, veszélyeket is hordoz, mert az értékelés módja gyakran akkora kárt okoz, mint a hozadéka. A tájnyelv jó, de nem kell erőltetni, imitálni vagy megkövetelni egy-egy megmutatkozáson. Téves elgondolás, hogy a zsűri bekéri a szöveget, és árgus szemekkel figyeli, a fellépő pontosan tolmácsolja-e. Hibának számít, ha a természetes előadásmód helyett a színészkedés, a meséhez nem illő hanghordozás és mimika, valamint a betanított gesztusok érvényesülnek.

— Amikor egy konferencián a népmesék megújulásáról beszéltem, a tudás és a művészet mellé a mese harmadik aranyalmájaként azt tettem oda, hogy ha a hagyományos mesemondás mindig közösségben történik, a közösség tagjainak tudást és élményt ad, akkor a mese közösséget teremtő és megtartó szerepét sem szabad szem elől téveszteni. Erre a három aranyalmára legyen kellő figyelmünk — hallottuk Sándor Ildikótól.

A szakmai nap második felében Boja Patyi Sarolta bemutatta A pipicslámpa fényénél című, moholi népmeséket és mondákat tartalmazó kötetét, majd kerekasztal-beszélgetés kezdődött a vajdasági népmesemondó műhelyek felélesztéséről és támogatásáról. Az eszmecserében a felsoroltakon kívül közreműködött Juhász Gyula, a Hagyományok Háza délvidéki koordinátora és Vörös Zsuzsanna, a Hagyományok Háza szakmunkatársa.

A program Zenta Község Önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza szoros együttműködésében, a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alap kiemelt támogatásával valósulhatott meg.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

A mese három aranyalmája
Riport
A mese három aranyalmája
Riport
Facebook

Támogatóink