home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A mentor felelősségéről
Gyurkovics Virág
2016.04.03.
LXXI. évf. 13. szám
A mentor felelősségéről

Március 19-én átadták a Podolszki publicisztikai pályázat díjait. Tizenkilencedszer. Az idén első helyezett nélkül. Meglepődtem? Nem mondanám. Évek óta úgy adják át ugyanis a publicisztikai pályázat díjait, hogy a mindenkori zsűri vagy nem ítél oda első díjat, vagy ha éppen odaítél is, akkor a műfaji egyszólamúság miatt méltatlankodik.

2012-ben 33 pályamű érkezett a Podolszkira, de már akkor is azok silányságát emelte ki a zsűri. Meg hogy hiányzott a kísérletező kedv, tudniillik az interjú — látszólag — könnyű műfajával nem vállaltak kockázatot a szerzők. Hogy kellemetlenül érezném-e magam a díjjal a kezemben, miközben a zsűri arról értekezik, hogy ez nem igazi érdem? Valószínűleg igen. Mások is hasonlóan érezhettek, hiszen innentől kezdve már nem csak a kísérletező, hanem a pályázó „kedv” is hiányozni kezdett. 2013-ban 21, majd 13, 15 és végül az idén 12 pályamunkát értékelhetett a bírálóbizottság. Meg kell említenünk, hogy időközben megszűnt a Pro Média Vajdasági Magyar Újságíró Iskola, mely korábban jelentkezésre buzdította a hallgatóit, ahogy nem mellőzhetjük az elvándorlás mértékét sem, de talán mégsem magyarázhatjuk kizárólag ezekkel a tényezőkkel a pályázat hanyatlását.

Hogy hiányolom-e a vajdasági magyar sajtóból a színvonalas publicisztikai alkotásokat? Természetesen igen! De aki próbálkozott már tárca, glossza vagy karcolat írásával, az tudja, hogy egy-egy ilyen szöveg megalkotása messze túlmutat a műfaji definíció ismeretein. A szövegek gondozása — legalábbis kezdetben — mindenképp szerkesztőért kiált, méghozzá olyanért, aki a tanító legnemesebb szándékával kijavítja a mentorált írásait, felhívja figyelmét a stilisztikai hibákra, terjengősségéből kíméletlenül feszes írást farag, és feloldja az esetleges logikai ellentmondásokat — hogy a szerző a sokadik szöveg után már ne kövesse el ugyanazokat a hibákat —, de mindenekelőtt biztatja a fiatalokat.

Hogy bírálom-e az egykori nagy újságíróinkat? Igen. Mert évek óta hangoztatják, hogy aggódnak a publicisztikai műfajok „kihalása” miatt, de — egyetlen kivételtől eltekintve — nem igazán hallani az igyekezetükről, hogy javítsanak a helyzeten. Csak Sinkovits Péter, a Magyar Szó nyugalmazott újságírója volt az, aki lapunknak az Aranytoll kitüntetése kapcsán egy évvel ezelőtt adott interjújában rámutatott, hogy a nyugdíjas újságírók támaszok lehetnének a szerkesztőségek számára, például a fiatalokkal való külön foglalkozásban, a tapasztalatok átadásában. Hogy szavai nem üres szólamok voltak, arról személyesen is meggyőződhettem. Szükségességét pedig a legnagyobb alázattal elismerem. Véleményét csupán egy apró gondolattal egészíteném ki: talán nemcsak a fiataloknak kellene tanulniuk az idősebb kollégáktól, hanem elsősorban nekik maguknak kellene megtanulniuk továbbadni a szakmát, ez ugyanis az ő felelősségük.


Kattints az alábbi képre, és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..