home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
A megbeszéléstől a szerződésig
Zséli Ágnes
2022.02.23.
LXXVII. évf. 7. szám
A megbeszéléstől a szerződésig

Az együttműködés további erősítése, fejlesztése volt a központi témája annak a kétnapos, törökbecsei tanácskozásnak, amelyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiuma képviselőivel a bánáti, bácskai, szerémségi kamarák szakemberei, önkormányzatok vezetői vitattak meg. A találkozó célja az volt, hogy a jövőben megoldásokat, anyagi forrásokat találjanak mind az említett időszerű problémákra, mind a jövőbeli infrastrukturális, idegenforgalmi vagy más jellegű gazdasági fejlesztésekre.

A munkajellegű összejövetelen a Vajdasági Gazdasági Kamara, az Újvidéki Regionális Gazdasági Kamara mellett több bácskai, bánáti és szerémségi körzeti kamara is képviseltette magát, míg Törökbecse Önkormányzatának vezetőségén kívül jelen voltak Újvidék, Csóka, Ada, valamint Nagykikinda Község vezetői és szakemberei is, akik a kamara képviselőinek a saját községükre vonatkozó tervekről és azokról a projektumokról számoltak be, amelyek az elmúlt időszakban megvalósultak. Az adaiak első alkalommal vettek részt ilyen jellegű munkamegbeszélésen. Az önkormányzat képviseletében Búcsú Attila, a községi képviselő-testület alelnöke a gazdasági, infrastrukturális befektetésekről, tervekről, míg Juhász Tibor, az Adica Üdültetési Közvállalat igazgatója az idegenforgalom további fejlesztéséről beszélt. Hangsúlyozta, a turizmus fellendítésére a község évi költségvetéséből Ada Önkormányzata az elmúlt négy-öt esztendőben jelentős pénzösszeget különített el.

— Néhány évvel ezelőtt termálkutat fúrattunk, majd megkezdtük a wellnessközpont kiépítését, ennek beruházási költségét a község finanszírozza. A létesítmény megnyitóját márciusra tervezzük. Jelenleg nyitottak vagyunk egy esetleges külföldi együttműködésre egy apartmanszálloda létrehozásában, melyhez kivitelezőt keresünk. Mindezt szintén a község pénzeli majd, de párhuzamosan befektetőt is keresünk egy rehabilitációs központ megépítésére. Úgy érezzük, a külföldi partnerekkel, cégekkel, kivitelezőkkel, befektetőkkel több témakörben is van miről beszélgetnünk — hallottuk Juhász Tibortól.


Törökbecse (forrás: Wikipédia)

A mintegy 330 000 regisztrált vállalkozást számláló Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara képviselőivel folytatott megbeszélésen a 2019-ben megnyitott törökbecsei iroda eddigi eredményeiről, a pandémia időszakára vonatkozó gazdasági és idegenforgalmi helyzetképről, de a tervekről is szó esett, ami a jövőben mindenképp hozzájárul majd főként a vajdasági, de a szerbiai régiók fellendítéséhez is — jegyezte meg Kismárton Ottó, a BKIK Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiuma Törökbecsei Irodájának vezetője. Hozzáfűzte, a járványhelyzet ellenére a törökbecsei információs iroda folyamatosan működött, aminek köszönhetően több vajdasági önkormányzattal kölcsönös együttműködési szerződéseket írtak alá, közös projektumokat dolgoztak ki, online tanácskozást is tartottak, aminek eredményeként hamarosan egy nagyobb összejövetelt is szerveznek. 

Bornemisza Miklós, a BKIK Nemzetközi és Külgazdasági Kollégiumának alelnöke rendkívüli fontosnak tartja a magyarországi és a szerbiai vállalkozók kapcsolatteremtését, a közös munkára való ráhangolódást, melyben a több mint két éve működő törökbecsei irodának fontos szerep jut.

— Végiggondoltuk, hogy az eddigi két és fél évünk azzal telt el, hogy megismerjük az intézményeket, a területi kamarákat, a kormányzati rendszereket, mindent, ami ahhoz kell, hogy feltérképezzük az itteni gazdaságot. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy most már a vállalkozókat akarjuk megszólítani, tehát azokat, akik akár Magyarországon, akár pedig itt a Vajdaságban el tudják képzelni, hogy a másikkal együttműködve új programokban vesznek részt. Negyedik alkalommal volt munkajellegű tanácskozás, és kiderült, hogy amit az általunk nyitott törökbecsei iroda elkezdett csinálni, sőt, amit megvalósított, az igenis érdekli az embereket, és a jövőképe is ugyanaz, mint a két ország kormányának a közös megállapodása. Mi a saját szintünkön úgy tudunk hozzájárulni mindehhez, hogy megvalósítjuk a vállalatok együttműködését. Jelenleg azon dolgozunk, hogy az eddigi elmélet operatív, végrehajtható megállapodásokban és remélhetőleg szerződésekben teljesedjen ki. 

A tervek szerint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mintegy negyven képviselője az idén márciusban egy újabb munkajellegű tanácskozásra érkezik Törökbecsére.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..