home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A második elődöntővel folytatódik a dalverseny
-martfeszt-
2021.03.01.
LXXVI. évf. 8. szám
A második elődöntővel folytatódik a dalverseny

– Döntőben A Dal 2021 Felfedezettje –

A dalválasztó első elődöntőjében számos izgalmas helyzetet és fordulatot követően, szoros küzdelemben négy produkció jutott tovább a március 13-i fináléba. További négy hely még kiadó, a döntős mezőny a szombat esti műsorban alakul ki, amelyben újabb tíz dal akusztikus verzióját hallhatja a közönség 19.35-től a Duna Televízión. A versenyben már gazdára talált A Dal 2021 Felfedezettje cím is, amit Katona Petra, a Viszlát múlt szerzője és előadója érdemelt ki a zsűri döntése alapján.

Az első elődöntős mezőny rendkívül erősnek bizonyult, olyannyira, hogy a zsűri tagjai több produkció esetében is megítélték a maximálisan adható 10 pontot. Értékelésük alapján három versenydal került a döntőbe: BariLaci FéltelekKatona Petra Viszlát múlt, valamint az Egyetlen szó a Kaukázus előadásában. A közönségkedvenc ismét a Mudfield lett Nincsen szerencsém című számával. A fiatal rockzenekar egyértelműen elnyerte a nézők szimpátiáját, akik SMS-szavazataikkal korábban az elődöntőbe, most a fináléba juttatták a fiúkat.

Katona Petra a döntőbe kerülés mellett elnyerte A Dal 2021 Felfedezettje címet, egyben a Petőfi Zenei Díj „Év Felfedezettje” elismerést is, amellyel a zsűri egy olyan versenyzőt tüntet ki, aki a dalválasztóban debütál, vagy a televíziós műsorban szerepel először nagyobb, országos nyilvánosság előtt, és kiemelkedő teljesítményt nyújt produkciójával. A csengeri énekesnő népszerű együttesek vokalistájaként csillogtatta meg eddig tehetségét. Szólókarrierjének első mérföldköveként A Dal 2021 színpadán hallhatta őt először a nagyközönség, ami új korszakot nyitott az életében. A díjat a műsor végén, ünnepélyes keretek közt Vincze Lilla eMeRTon-díjas énekesnő, a dalverseny zsűritagja adta át.

Március 6-án a második elődöntővel folytatódik a showműsor. Az alábbi produkciók akusztikus verzióban térnek vissza a színpadra:

Andelic JonathanÁldom

AnevemAndras: Hazaérek majd

Down For Whatever: Zuhanás

Hajdu ErikSzürke madár

Nagy Szilárd feat. Ragány Misa: Drága hazám

NoémoHableány

Radics GigiEgy vagy velem

Süle ZsoltBefúj

Swing á la Django és Herrer Sára feat. Sárközi Lajos: Maradok

TortugaTörnek az ablakok 

A tíz dalból ismét négy jut tovább a döntőbe. Három a zsűripontok alapján automatikusan kap helyet az élmezőnyben. Egy továbbjutó sorsa továbbra is az ötödik zsűritag szerepét betöltő közönség kezében lesz, a produkciókat alapdíjas SMS-el lehet támogatni. A szavazás időtartama alatt egy telefonszámról összesen húsz SMS küldhető. A legtöbb szavazatot kapó versenydal csatlakozik a döntősökhöz, ezzel esélyt kapva, hogy az év magyar slágere legyen.

Az élő adás után az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban történtekre az M2 Petőfi TV műsorában, A Dal Kulisszában és számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról. A műsorok 60 napig visszanézhetők a MédiaKlikk oldalán.

A top 40-be jutott valamennyi szerzemény részt vesz az online Akusztik Dalversenyben. A korábbi évekhez hasonlóan a közönség idén is online szavazáson döntheti el, melyik feldolgozás nyerje A Dal 2021 Akusztik fődíját. A versenydalok meghallgathatók a műsor hivatalos online felületén: mediaklikk.hu/adal2021/akusztik, szavazni szintén ezen az oldalon lehet, március 10. éjfélig.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..