* Miért éppen a palicsi szabadtéri színpad?

J. P.: — Ennél szebb és jobb helyszínt, ami az akusztikát és a látványt illeti, nem nagyon találtunk volna Vajdaságban. De lehet, hogy még Magyarországon sem. Ráadásul nagy a befogadóképessége is. Ide álmodtuk meg a tízéves jubileumi koncertünket. A fellépők is azok, akik az elmúlt tíz év során hosszú távon együttműködtek velünk. Zenészek, táncosok. Akik, mondhatni, végig ott voltak. Velük szeretnénk ugyanis egy színpadon ünnepelni a mögöttünk lévő tíz évet. A Csalóka zenekar az egyik fellépő, most a legidősebb zenekar Vajdaságban, mi is rengeteget tanultunk tőle. Ebbe a sorba tartozik még a Juhász Zenekar is, mely korban egy kicsit már közelebb áll hozzánk, s a sort a Tokos zenekar zárja. A tagjai a mi korosztályunk, ráadásul a Fölszállott a páva című műsorban együtt döntőztünk, de még az eredmény kihirdetése után sem tudtuk, ki örül jobban a másik sikerének. Ráadásul voltak és lesznek is közös Fokos—Tokos-koncertjeink.

Fotós: Sörfőző Kornél

* Nagy a repertoárotok, van benne népzene, megzenésített vers, a dalok gyerekhez, felnőtthöz egyaránt szólnak. Hogyan állítottátok össze a koncert zenei anyagát?

J. P.: — Most nem lesznek megzenésített versek, maradtunk a hagyományos magyar népzenénél. Minden szám, mely elhangzik, szerepel a lemezeink egyikén, s a meghívott zenészeket, zenekarokat is arra kértük, hogy a mi számainkat játsszák el, persze saját hangzással, más hangszereléssel. Ez az egyik különlegessége a koncertnek. Ilyenre nem nagyon volt errefelé példa, mindenki saját dalt szokott muzsikálni. A repertoárt úgy válogattuk össze, hogy arányosan legyenek tamburás- és vonósszámok, illetve felsorakoztassuk a Kárpát-medence minden tájegységét. Óbecsétől kezdve Kalotaszegen át a Hajdúságig. Vendégeink között pedig ott lesz még Csizmadia Anna, Szabó Annamária, Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó, Molnár Bálint és Németh Eszter, Gazsó Tibor és Varga Viola, Kisimre Árpád és Kisimre Szerda Anna, Patyerek Csaba és Patyerek Fodor Nóra, Resócki Rolland és Vázsonyi Csilla, valamint Savelin László és Savelin Zellei Zsuzsanna.

Fotós: Budimlity Ármin

* Balázs, ugorjunk vissza az elejére. Mi még a Szelence néptánccsoportban együtt táncoltunk, s ott valahol alakultatok Fokossá, ha jól emlékszem.

Sz. B.: — Igen. Mi egy társaság voltunk, a néptáncnak köszönhetően. Mindannyian táncoltunk, s a zene is közös érdeklődési körünk volt, elkezdtünk vele foglalkozni. Verseket zenésítettünk meg, részt vettünk a KMV-n, szóval hobbiként indult az egész. Mindenki akkor fogta életében először azt a hangszert, amelyen most játszik. Jártunk mi zeneiskolába, de például Peti sem bőgőzött előtte, én sem brácsáztam, de volt ez a közösprojektum-érzés, hogy közösen dolgozunk valamin, közös a cél, s ezáltal a barátságunk is elmélyült. Először csak szűk körű közönségnek játszottunk, a családnak, barátoknak, mindenkinek tetszett, ezért ahogy múlt az idő, azt éreztük, hogy ez már több egyszerű hobbinál. Mindenki elkezdte úgy alakítani az életét, hogy a zene, a zenekar mindig annak része maradhasson. Rengeteg áldozatot hoztunk, volt sok nem alvás, lemondás ebben a tíz évben.

A szerző felvétele

* Mit emelnél ki, mint fontosabb mérföldköveket?

Sz. B.: — A motivációt emelném ki, mely eddig megtartott bennünket, és meg fog tartani még nagyon sokáig. Ez pedig az, hogy tudatosult bennünk, hogy ez egy misszió is. Amit mi képviselünk a színpadon, a magyar népzene által hordozott energia, közösségépítő és megtartóerővel is bír, s úgy gondoljuk, hogy a délvidéki magyarságnak erre nagy szüksége van. Mi is megpróbálunk erőt adni a közösségünknek. A szűk körünktől az összmagyarságig. S ez egy olyan nemes cél, amely felelősséggel is jár. Hát ez az az erő, amely összetartja a zenekart. A mérföldkövek nekünk a Pávák voltak, hiszen a 2012. évi Fölszállott a páva volt az, amivel kitörtünk az ismeretlenség szürkeségéből. Aztán minden felpörgött. Olyan dolgok valósultak meg a tíz év alatt, amelyekről gyerekként maximum álmodoztunk. Például egy színpadon állhattunk Rúzsa Magdival, felléptünk a Művészetek Palotájában, és egyéb illusztris helyeken, társaságokban zenélhettünk. Ez egy nagy megtiszteltetés, illetve elismerése a munkánknak. A külföldi fellépéseket is megemlíteném, az Európa-turnét, az első utunkat az Egyesült Államokba, aztán az ezt követő koncertsorozatot. És persze a lemezeinket.

Fokos Zenekar — Bobula Ida és Sörfőző Kornél

* Milyen a dinamika a zenekaron belül? Vannak vitáitok, vagy mindent könnyen megoldatok?

Sz. B.: — Olyan ez, mint egy család, mindenkinek megvan a maga szerepe. Ez nem lett leosztva, egyszerűen csak kialakult, ki mit csinál. Senki sincs túlterhelve, megosztjuk magunk között a munkát. Konfliktusok nyilván előfordulnak, hiszen ha az ember három hetet éjjel-nappal együtt tölt másokkal, akkor mindenkinek előjönnek a rigolyái, de ezt is megtanultuk kezelni. A közhiedelemmel ellentétben a zenész is ember (nevet), úgyhogy néha nálunk is elcsattan egy-egy verbális pofon, de ez része a közösségi létnek. Az ember a testvérével is sokat verekszik, s én megüthetem, de ha más üti meg, akkor azt a mást én pofozom fel. Erős baráti közösség ez amellett, hogy együttesként működünk, és szerintem ez a zenénken is hallatszik.

* Mennyire lehet megújulni szerintetek? Kell-e színesíteni a repertoárt, vagy elég újabb és újabb dalcsokrokat előadni Fokos módra?

Sz. B.: — A népzenét nem kell feltalálni. A benne lévő energia is egy létező dolog. Mi ezt közvetítjük, és megpróbáljuk olyan köntösbe öltöztetni, amely a mai fül számára is elfogadható. Esetünkben ezt nem úgy kell elképzelni, hogy gitárral játsszuk bluesosan, mert abban hiszünk, hogy ez egy időtálló zene. S valaminek a minőségét éppen az mutatja, hogy az elmúlt százötven évben fennmaradt. A népzene eredeti közege természetesen nem a színpad, hanem egy táncház, egy buli, úgyhogy ha elő szeretnénk adni a dalokat, akkor összeállításokká gyúrjuk őket. És már ez is valamilyen értelemben feldolgozásnak számít. A népzene, a népdalok nagyon változatosak. Ezt akarjuk megmutatni. Hogy bármilyen életérzésre ráhúzhatóak. Mindenre van egy népdal. Mikor énekeltek az emberek régen? Amikor azt érezték, hogy a szó hatalma már kevés. Na akkor dalra fakadtak, mert egy emelkedettebb állapotba kerültek. Ezt az állapotot szeretnénk úgy átadni, hogy átfonjuk azt egy friss, fiatalos lendülettel. Sokrétűek vagyunk. Emberileg és zeneileg is.

J. P.: — Annyit tennék hozzá, hogy mai füllel a régi, fonográfos felvételeket hallgatni természetesen nem a legjobb élmény, a dalokat stúdióminőségben, profi módon kell rögzíteni, korszerű technikával, tisztán eljátszva. Az eredetihez képest ez is egyfajta modernitás.

Sz. B.: — Mi hiszünk abban, hogy a magyar népzene minden magyar lélekben ott van, csak segíteni kell előhozni. Azt tapasztaljuk, elsősorban a saját barátainkon, akikkel például locsolkodni járunk, hogy amikor először mentünk a lovas kocsival, egy dalt sem ismertek, de már az azt követő évben velünk együtt énekeltek. Megtalálták magukat a dalokban. Ezért nem kell ezekhez hozzányúlni, csak segíteni kell előhozni őket.