home 2024. február 27., Edina napja
Online előfizetés
A magyar labdarúgás napjára
Tóth Tibor
2015.12.05.
LXX. évf. 48. szám
A magyar labdarúgás napjára

A magyar Aranycsapat 1953. november 25-én a londoni Wembley-stadionban 6:3 arányban legyőzte a hazai pályán akkor már kilencven éve veretlen angol válogatottat. Az MLSZ 1993 óta ezen a napon ünnepli a magyar labdarúgás napját. Megkérdeztünk néhány sportvezetőt, labdarúgót, sportújságírót, hogy mi jut eszébe a magyar labdarúgás napjáról.

TÖRŐCSIK NAGY Tamás, az Újvidéki Rádió sportújságírója:

— Elsőként Várhídi Pál jut eszembe, aki nemrégiben hunyt el, 84 éves korában. Tagja volt az Aranycsapatnak, igaz, 1953-ban az angolok ellen, majd egy évvel később a világbajnokságon is a cserepadon ült. Az elmúlt években többször járt Vajdaságban, volt szerencsém megismerni őt, illetve interjút készíteni vele. Rendkívül szerényen és barátságosan viselkedett mindenkivel. Aztán eszembe jut, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 44 év után ismét kijutott az Európa-bajnokságra. Úgy érzem, Dzsudzsákék helyt állnak majd a jövő nyári, franciaországi tornán. És végül persze eszembe jut a londoni mérkőzés, melyről én először az idősebbektől hallottam, de mondhatom, hogy most már elég sokat tudok róla. Jónak tartom, hogy megünnepeljük a magyar labdarúgás napját, mert így többet beszélünk a múltról, emiatt pedig nem fog feledésbe merülni az Aranycsapat és a róla szóló legendák sem.

PALÁGYI Szabolcs, a topolyai TSC Labdarúgóklub igazgatója:

— Magyarországnak valamikor nagyon jó labdarúgása volt. Az eredmények eddig — nem számítva a norvégok elleni pótselejtezőt — sajnos elmaradtak a várttól. Ha az elkövetkező periódusban Puskásék szintjére nem is kerül vissza a magyar labdarúgás, de véleményem szerint az elmúlt évtized szervezettsége és befektetése meg fog térülni. Örülök, hogy a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra. A kételkedők megbizonyosodhattak róla, hogy az építkezés eredménnyel járt. Az elkövetkező időszaknak a magyar labdarúgás fokozatos, lépcsőzetes emelkedéséről kellene szólnia. A külföldi, tapasztalt, vb-t megjárt edzők szerződtetése kedvezően hatott a felnőttcsapatra is. Minél több korosztályos válogatott játékosnak kell lehetőséget adni a felnőttek között, amire már a selejtezők alkalmával volt példa. Ha ez eredményeket hoz magával, akkor azt mondom, hogy a magyar labdarúgást kell is ünnepelni, mert megérdemli.

ZAKINSZKY Márk, a Vajdasági Televízió sportriportere:

— Három dolog jut eszembe a magyar labdarúgás napja alkalmából. Az első mindenképpen a mostani magyar válogatott, hiszen a fiúk teljesítménye ezen az Eb-selejtezőn, azaz a pótselejtezőn valóságos haditett volt. Az eredmény magáért beszél: harminc év után ismét játszhatnak egy világszínvonalú tornán. A másik, ami eszembe jut, az mindenképpen az Aranycsapat. Sajnos nem volt alkalmam élőben látni, de szerencsére rendelkezésünkre állnak régi video- és hangfelvételek, úgyhogy most is gyönyörködhetünk a szépséges játékban. Egy mondás különösen megmaradt az emlékezetemben abból az időből, pontosabban az angolok elleni visszavágó utáni időszakból: „Az angolok egy hétre jöttek, és hét eggyel távoztak.” Ez egyúttal átvezet a harmadik dologra is, mely eszembe jut a magyar labdarúgásról: ezt a mondást ugyanis először Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat legendás jobbhátvédjétől hallottam, amikor — és erre nagyon büszke vagyok — interjút készítettem vele.

ÖZVEGY József, a Zenta Labdarúgóklub titkára:

— Elsőként az ’50-es évek magyar focija jut eszembe, amikor a magyar válogatott a világ legjobbja volt. Ne csak Puskást és Bozsikot emlegessük, hiszen mind a tizenegy játékos a világ élvonalába tartozott. A ’60-as éveket Albert és Tichy, a ’70-eseket Nyilasi és Törőcsik generációja jellemezte, majd egy nagy űr következett a magyar fociban. Most viszont az Európa-bajnokságra való kijutással végre sikert ért el a válogatott. A kijutás talán egy lépés lesz a régi hírnév visszaszerzése felé. A magyar focival kapcsolatban eszembe jut az elmúlt 25-30 év is, mely időszak igencsak gyalázatosra sikeredett. Az Orbán-kormány nagyon sokat fektet a sportba, főleg a futballba, hiszen stadionokat, labdarúgó-akadémiákat létesített. Lehet, hogy az Eb-re való kijutás már ennek a munkának a gyümölcse.

TEŠIĆ Ervin, a magyarországi Katymár labdarúgója:

— Először is mindenképpen a legendás Aranycsapat jut eszembe, Puskás visszahúzós csel után szerzett gólját manapság is nagyon sokat lehet látni. Eszembe jut a jelenlegi válogatott is, mely harminc év után jutott ki egy nagy világversenyre. Én ezt a válogatottat még mindig Dárdai Pál csapatának tartom. Bernd Storck hozzátette azt a pluszt, amely a kijutáshoz kellett, Dárdai viszont mentalitásban és felfogásban változtatta meg az együttest. Storck érdeme a labdatartós játék, a széleken való nyitás, a rengeteg passz. Azért az sem mindegy, hogy Andreas Möller személyében egy világbajnok is ott ül a kispadon. A norvégok elleni meccs másnapján minden újság főcímben közölte, hogy Magyarország visszatért oda, ahol a helye van.

KŰ Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, az utolsó magyar Eb-gól szerzője:

— A futballtársadalom a magyar labdarúgás legnagyobb sikerére emlékezik ezen a napon. Arra, hogy válogatottunk 1953. november 25-én a Wembley-stadionban törte meg az angolok veretlenségi sorozatát. Erre az egész világ felkapta a fejét, és a találkozó azóta is az évszázad mérkőzéseként él a köztudatban. A vereségbe érthető módon nehezen belenyugvó angolok még aznap este visszavágót kértek, s a pesti meccset Rákosi Mátyás engedélyével azonnal meg is tartották. S a magyar vezetőség annyira gáláns volt, hogy a szokásos három nap helyett egy hétre látta vendégül a futball apostolait. A Népstadionban 90 000-en lehetettek tanúi annak, hogy a visszavágóból odavágó lett. Az angolok még nagyobb zakót kaptak, mint Londonban. Ezen a mérkőzésen gólt rúgott az a magyar sajtóban méltatlanul elfelejtett Tóth II. József is, aki egyedüli élő tagja az Aranycsapatnak. Immár tíz éve került a kezembe egy Angliában kiadott könyv a világbajnokságok történetéről. Ebben kilencven újságírót kérdeztek meg, melyik mérkőzést tartják a vb-k legizgalmasabb, legszínvonalasabb összecsapásának. Messze a legtöbb szavazatot az 1954. évi Magyarország—Uruguay-meccs kapta, melyen a négy évvel korábban, a Maracanában a brazilokat legyőző címvédőt vertük meg hosszabbításban, a sérült Puskás nélkül, 4:2-re. Még Grosics Gyula mesélte nekem, hogy a hosszabbításban eldőlt drámai találkozó után a 40 000 néző nem mozdult a helyéről, s két követet küldtek az öltözőbe azzal az üzenettel, hogy a pályán várják a csapatokat. És amikor a játékosok kimentek, s a négy világtáj felé meghajoltak, az addig a helyükön várakozó futballrajongók vastapssal köszönték meg a csodálatos élményt. Legyünk büszkék rá, hogy ennek a felejthetetlen összecsapásnak mi, magyarok voltunk a főszereplői.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..